Nem csalás, csak ámítás: milliókat keresnek havonta a közmédia munkatársai
Nem a Novák Katalin államfő által röhejesnek nevezett ápolói és pedagógusi fizetésből kell megélniük a közmédia munkatársainak. A DK korábban magától a cégtől szerette volna megtudni, hogy mennyit keresnek a magyar adófizetők pénzén működtetett intézmények munkatársai, ám az MTVA azzal utasította el az adatok kiadását, hogy „a kereskedelmi média szereplői az adatokat megismerve, kedvezőbb ajánlatokat tudnának tenni a szakembereknek”. A párt bírósághoz fordult és pert nyert: a Fővárosi Ítélőtáblán hozott ítélet szerint nyilvánosságra hozhatják azoknak a fizetését, akiknél ezt a közérdek indokolja. Hét vezető beosztású médiamunkásról tudhattuk meg, hogy működésük mennyibe fáj a legújabb hivatalos statisztika szerint 2023 júliusában havonta átlagosan bruttó 559 100 ezer forintot kereső magyar embereknek.
Császár Attila hírterületi vezető szerkesztőként kap havi 1 300 500 forintot. Az ő neve – többek között – összekapcsolódik a 2006-os őszi zavargásokkal, amikor riporterként lelkesülten üdvözölte, ahogyan a tömeg megtámadta az MTV akkori Szabadság téri székházát. Meszes Boglárka műsorvezető fizetése havi 1 346 000 forint, hozzá köthető az a 2021 áprilisában megfogalmazott közmédiás mondat, miszerint „kérdésekkel provokált az újságíró”. (Egy osztrák kollégáról volt szó, aki arra vetemedett, hogy kérdéseket tegyen fel a Fidesz EP-képviselőjének. A közmédia nem maradt adós a válasszal: nem sokkal később egy lejárató anyagot forgattak róla az M1-en.) A szakmai körökben Pitbullnak nevezett Németh Zsolt hírigazgató 1,6 millió forintot, a tévésből rádióssá avanzsált Siklósi Beatrix 1 667 000 forintot keres. Nagy Katalin, aki nemrégiben még Orbán Viktor miniszterelnöknek kérdezett alá péntek reggelenként a Kossuth Rádióban, jelenleg a közmédia brüsszeli tudósítója, ő 5 300 eurót, havonta mintegy kétmillió forintot keres, míg Lánczi Tamás a közmédia elemzőjeként 2 168 500 forintot vihet haza. A legtöbbet a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel vezérigazgató kapja, az ő fizetése havonta 3,5 millió forint.
Utóbbi sajtómunkás „érdemeiről” - minthogy a közmédia feje – érdemes egy kicsit bővebben is megemlékezni. Papp Dániel, aki egy időben még egyszerű riporterként szolgálta a jelenlegi hatalom minden igényét kielégítő tévét, egy emlékezetesen kínos kalanddal írta be magát a magyarországi média szégyenkönyvébe. Papp akkor társaival együtt, 2011. április 1-jén olyan „csínyt” követett el, amely miatt jobb helyeken a sajtó környékéről is távoznia kellett volna. Azt a látszatot keltették ugyanis, mintha Daniel Cohn-Bendit, az akkor éppen hazánkban tartózkodó zöldpárti Európai Parlamenti képviselő megfutamodott volna az őt kérdező riporterek elől. Papp olyan tudósítást készített az MTV Hírcentrumának, ami azt sugallta, hogy Cohn-Bendit egy sajtótájékoztatón nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riportban az volt látható, hogy a kínos kérdés feltevése után az európai parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, hogy a „beszélgetést” valójában alávaló módon megvágták, mégpedig úgy, hogy föltettek egy kérdést a képviselőnek, majd „válaszként” azt vágták be, amint ő elköszön a stábtól, és sietve távozik. Hogy közben fél órán át válaszolt a kérdésekre, az kimaradt a riportból. Ilyen előélettel Papp nemhogy kegyvesztett lett volna a Fidesz médiaseregében, hanem egyre feljebb bukott, míg végül a vezérigazgatóságnál állapodott meg.
Amikor az MTVA azzal utasította el az adatok kiadását, hogy „a kereskedelmi média szereplői az adatokat megismerve, kedvezőbb ajánlatokat tudnának tenni a szakembereknek”, az intézmény azt a látszatot kelti, mintha a közmédiában valódi, a piacon versenyképes szakemberekkel, és nem agitátorokkal dolgoztatnának. Nem a papagájkommandóval mondatják el például az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban az orosz propaganda híreit, nem velük hallgattatják el, hogy az EU országai közül nálunk a legmagasabb az infláció. Azt sugallják, mintha a kereskedelmi csatornák két kézzel kapkodnának az egyetlen dologhoz – a kormány propagandájának szajkózásához – értő sajtómunkásaikért.
Nem ez a mostani az első eset, hogy egy párt, civil szervezet, magánszemély olyan adatokat, információkat kénytelen per útján megszerezni egy állami intézménytől, amelyeket az adott intézménynek kötelessége lenne magától is nyilvánosságra hozni. Nem pereskedés nyomán, bírósági végzéssel kényszerítve, hanem önként. Demokráciában ugyanis ez volna a kötelessége.
