Nem tudjuk hány szexvideó vár ránk

Tudtuk, hiszen tapasztalhattuk, hogy Orbán milyen jelentőséget tulajdonít a médiának, a kommunikációnak. Már ellenzékben megindította „beszerzéseit”, már akkor – a kormányzó baloldal legnagyobb dicsőségére – lényegében maga alá gyűrte a közszolgálatinak hitt rádiót, majd az állami televíziót is. Azóta csak erősödött a térfoglalás: tizenkét éve csak elvétve jut be a tévébe az ellenzék, és ha bejut, csak negatív kontextusban. A Kossuth Rádióban ugyanez a helyzet, miközben a miniszterelnök péntekenként sajátjaként használja a mikrofont, gátlástalanul támadja az ellenzéket, anélkül, hogy egyetlen valódi kérdést kapna a rádió munkatársától, aki lényegében Orbán alkalmazottja. Központi sajtóirányítás zajlik; a kormány által elérhető és megzabolázható orgánumok alázatosan kiszolgálják a hatalmat. És ez így megy akkor is, amikor a legnagyobb botrányokba botlik bele a rezsim.

Ha már úgy indítottam, hogy abszurd politikai légkör veszi körbe az életünket, vajon hová soroljam azt – kevésbé eufemisztikusan –, hogy a jobboldali médiában egyszerűen nem létezik a Völner-Schadl-ügy, Azt még ugyan kénytelenek voltak közreadni, hogy Völner Pál lemondott kormányzati funkciójáról, és azt sem hallgathatták el, hogy a bírósági végrehajtó kar elnökét előzetes letartóztatásba helyezték korrupciós cselekményei miatt, de az azóta sorra kibukó tényeket egyszerűen elhallgatják. Ma a jobboldali lapokban, a megyei újságokban, a Kesma-birodalomban, egyszerűen nem létezik ez a botrány, nincs szó elcsalt vizsgákról, megvesztegetett, vagy megfenyegetett bírókról – egyáltalán semmiről. A heti kormányinfó is inkább elmarad, mintsem a kellemetlen témák szóba kerüljenek. A pénteki Orbán-félórában sem hallhatunk egy kérdést sem; mégis mit gondol a kormányfő arról, hogy kormányában ilyen esetek előfordulhatnak, ezzel szemben bőven hallhatjuk arról, hogy ő – és a csapata – milyen eredményesen küzd a vírus, Brüsszel, a migránsok, de főként az ellenzék ellen. Az ország legtöbb helységében az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi is történik körülöttük; általában csak azok a hírek jutnak el hozzájuk, amiket a hatalom átenged feléjük.

Így például biztosan találkoznak Novák Katalin ama kijelentésével, hogy ő gyerekkorában nem énekelhette a Himnuszt, mert tilos volt. Miközben elcsodálkozunk a kijelentés abszurditásán, csendben eltűnődhetünk azon, hogy vajon mi várható a leendő köztársasági elnöktől, ha már most ekkorát lódít. Itt éltünk mi is – ráadásul Novák a hatvanas évek végén született –, tudjuk: a legsötétebb diktatúrában sem tiltották a Himnusz szöveges eléneklését. Kit és mit akar kiszolgálni az ilyen méretes – hogy is mondjam? – hazugsággal a Magyarország hamarosan első emberévé avanzsáló politikus. És vajon kinek akar megfelelni a Fidesz által sztárolt és felkarolt televíziós, Borbás Marcsi. Ő ugyanis azt állította, hogy az ünnepekre muszáj volt templomba menni – tiszteljük az érzéseit –, de csak úgy mehetett el, hogy útközben vette át az ünneplő ruháját, nehogy a párttitkár felismerje. Túl azon, hogy nagyon ostobának kellett lennie annak a párttitkárnak, aki hétköznapi ruhában nem ismerte fel Borbás arcát – vagy hogy is van ez? –, de egyébként is: mi dolga lehetett a párttitkárnak Bácsalmáson – ott született BM – egy tizenéves kislánnyal? 

Abszurdisztánban azonban az ilyesmin sem illik meglepődni; a megfelelni vágyás oly erős, hogy az a csoda, ha ez elől valaki kitér. Persze a rezsim mindent megtesz annak érdekében, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő; igazán jól tartja híveinek jelentős részét. Hogyan másként lenne felfogható az a horribilis összeg, amit a tervezett Petőfi-film kap. Négy és félmilliárd forintról beszélünk, ami minden idők legnagyobb összege, amit filmgyártásra Magyarországon elköltenek, és ugye, nem vagyunk meglepve azon, hogy az alkotók sorában ott találjuk Rákay Philipet, vagy Szente Vajkot. Hétköznapi emberek számára felfoghatatlan összegek röppenek ki a vazallusok felé, így aztán igazán ne legyünk meglepődve azon, hogy hű kiszolgálóivá válnak a rendszernek. Egy olyan rendszernek, amely hatalomittasan egyre abszurdabb dolgokat produkál, és ebből most csak egy picit, még csokornak sem nevezhetőt adtunk át az olvasónak. Olyanokat, amelyek e hét történései, és ezen történések közé még be sem került a lassan Fidesz-dzsemborivá váló, milliárdokat felemésztő kézilabda Európa-bajnokság, vagy a sztrájkolni készülő pedagógusok megfenyegetése.

Abszurd világ, írtam, de ma ez a valóság. És még csak el sem kezdődött a hivatalos kampány. Nem tudhatjuk, hány szexvideót rejtenek és hányat dobnak ki a nyilvánosság elé.