Nemzeti konzultáció: nagy segítség ez a magyar családoknak

Ez a segítség most abban ölt testet, hogy a kormány mindenkinek szeretné biztosítani a lehetőséget, hogy elmondja a véleményét. Ennek azért van jelentősége, mert mint a bejelentésből megtudtuk, „továbbra is nagy a nyomás Magyarországon, hogy még nagyobb összeggel járuljon hozzá a háború finanszírozásához.” Szerencsére nem kell feltett kézzel harcba indulnunk a következő uniós csatározásokra, mert „a konzultációban erről a kérdésről is véleményt nyilváníthatnak a magyarok, mint ahogy több más, az ország szuverenitását alapvetően befolyásoló kérdésről, így a nemrég elfogadott új migrációs csomagról. Változatlanul azt gondoljuk, hogy ha sokan állunk ki az álláspontunk mellett, annak nagy súlya lesz a brüsszeli tárgyalóasztaloknál”.

Hogy a kormány számára mennyire fontos a felhatalmazás, azt mindennél jobban jelzi, hogy Dömötör Csaba államtitkár már tíz nappal karácsony előtt, december közepén is részadatokkal szolgált. Szokatlan volt ez a sietség, korábban jobbára a konzultációk lezárása után számoltak be a kormány politikáját maximálisan támogató eredményekről, ám Dömötör államtitkár és a kormány biztosra kívánt menni. Nem várta ki, míg lerágjuk a körmünket az izgalomtól, ezért már a karácsonyi ünnep előtt igyekezett megörvendeztetni a magyarokat. Ami azt illeti, sikerült: már az első részeredmények is bizakodásra adtak okot. December közepéig „a kitöltők 98 százaléka úgy válaszolt: nem adottak a feltételek Ukrajna uniós csatlakozásához” és nincs okunk feltételezni, hogy az az arány azóta változott volna. 

Ha már karácsony előtt tíz nappal ennyire bíztató volt a helyzet, akkor elmondható, hogy mostanra még ennél is több okunk van az örömre. Dolgos népünk győzni fog, a nemzeti konzultáció, mint minden eddigi alkalommal, most is sikeres lesz és kizárólag rajtunk múlik, hogy sikeresebb legyen, mint a mostanit megelőzőek. (Amelyek szintén sikeresek voltak.)

Az érdeklődés, naponta tapasztalhatjuk, tényleg minden képzeletet felülmúl. Az elmúlt majdnem egy hónapban én magam is többször próbáltam visszaküldeni a nemzeti konzultációs kérdőívet, de eddig valami mindig közbejött. Például az, hogy olyan hosszú sor állt a postán, hogy nem tudtam kivárni, míg sorra kerülök. Meg is kérdeztem az egyik dolgozót, hogy miért nem tesznek már valamit, itt állnak az emberek ebben a hirtelen jött hidegben, majd bosszúsan, dolguk végezetlenül, válogatott szitkozódások kíséretében távoznak, de ő csak széttárta a karját, ezzel is jelezte, hogy tehetetlen az ügyben. Próbáltan interneten elküldeni a véleményemet, mert már erre is van lehetőség, de akkora volt az érdeklődés, hogy lefagytak a szerverek.

A még megmaradt postahivatalokban egyébként az is feltűnt, főleg idősebb honfitársaink várták, hogy sorra kerüljenek. Néhányukkal sikerült szóba elegyednem, kiderült, a család őket bízta meg azzal, hogy fogják a sort, amíg ők dolgoznak, vagy valamilyen szabadidős tevékenységet folytatnak. Voltak, akik kis csoportokba verődtek, barátságok, alkalmanként üzleti kapcsolatok is szövődtek – igaz, ezt még nem erősítették meg hivatalosan.

Az jutott eszembe, mennyivel jobb volna, ha az illetékesek kitalálnák, hogy mi a véleményünk a nemzeti konzultációjukról. Vagy az, ha nem egy héttel, hanem határozatlan időre hosszabbítanák meg a válaszadás határidejét. Bármeddig vissza lehessen küldeni. Nem csak a kérdésekre adott válaszokat, de bármit, bárkit, bárhová. Még azokat is, akiket annak idején megválasztott a polgár, és most már a veri a falba a fejét, hogyan lehetett ennyire oktalan. 

Persze, ez nem csak az ő hibája. Elkerülhető lett volna minden, ami velünk történt, ha már 2010 előtt is lett volna nemzeti konzultáció. Egyetlen kérdéssel, mely így hangzik: akarja-e Ön, hogy olyan kormánya legyen az országnak, amilyet nem akar?