Nyugodj békében, Robika!
Csorba Robika már 17 éves lehetne, ha aljas, rasszista sorozatgyilkosok nem végezték volna ki édesapjával együtt 2009. február 23-án. Egy ártatlan magyar gyermek volt, aki öt évet élhetett. Életének nem valami tragikus baleset, vagy betegség vetett véget, hanem a társadalmunkban mélyen gyökerező gyűlölet és előítélet. Robika életben maradt szerettei számára vélhetően a fájdalom a mai napig sem enyhült, a gyász pedig végig fogja kísérni őket életük során.
Amellett, hogy sosem felejtjük ezt a borzalmat, és egy nemzetként őszintén osztozunk a hozzátartozók gyászában, tennünk is kell azért, hogy ilyen és hasonló soha többé ne történhessen hazánkban.
A magyar társadalom jelentős része még mindig abban a tévhitben él, hogy létezik úgynevezett „cigánybűnözés", így az sem véletlen, hogy a Roma Holokauszt Emlékművet ismeretlen rasszista elkövetők már többször is meggyalázták. Változásra van szükség. Magyarország élére olyan kormányt kell választanunk, amely gyökerestül kiírtja a társadalmat mérgező rasszizmust, és előítéleteket...
Mióta Robikát, és édesapját néhány aljas honfitársa kivégezte, már eltelt tizenkét év. Ebből tizenegy rendelkezésére állt a jelenlegi kormánynak, hogy lényegében bármilyen eszközzel küzdjön a roma magyarok és nem roma magyarok közti ellentétek felszámolásáért. A tragédia mellett arra is emlékeznünk kell, hogyan használta fel a kétharmados hatalmat a Fidesz.
Emlékeznünk kell, hogy Pócs János – fideszes politikus – volt az, aki videóra vette, ahogy kazánba zárja roma alkalmazottját.
Emlékeznünk kell, hogy 2011-ben az EMMI akkori minisztere azt próbálta hazudni, hogy a 2. világháború során Magyarországról romákat nem is deportáltak.
Emlékeznünk kell, hogy 2013-ban a romaügyi miniszterelnöki biztos nyíltan letette a voksát a szegregált oktatás mellett.
Emlékeznünk kell, hogy leszállították a tanköteles korhatárt 18-ról 16-ra.
Emlékeznünk kell, hogy a menekültválság hatására többször beszéltek a magyar nemzeten kívül helyezkedő emberekként a romákról, akikhez szerintük valamilyen módon viszonyulni tudnak a magyar emberek.
Emlékeznünk kell, hogy Trócsányi László igazságügyi miniszterként potenciális majdani terroristáknak próbálta láttatni a roma magyar állampolgárokat.
Emlékeznünk kell, hogy Orbán Viktor belső migránsoknak, és kényszerű örökségnek titulálta a magyar romákat nemzetünk számára.
Emlékeznünk kell, hogy Lázár János azt hangoztatta, hogy a romákat hatszáz év alatt sem sikerült integrálni.
Emlékeznünk kell, hogy az állampárt ifjúsági szervezete – a Fidelitas – tüntetett egy, a roma sorozatgyilkosságokról szóló konferencia ellen.
Emlékeznünk kell, hogy a gyöngyöspatai szegregációs per után a kormány mennyi mindent megtett, hogy társadalmi feszültséget szítson roma és nem roma magyarok között.
Emlékeznünk kell, hogy a bíróság által jogszerűen megítélt kártérítési összeget munka nélkül szerzett jövedelemnek próbálta hazudni. Emlékeznünk kell, hogy az egész ügyet megpróbálta összemosni börtönkártérítési perekkel.
Emlékeznünk kell, hogy az elmúlt tizenegy év során a hatóságok sosem találtak kivetnivalót sem a nyilasokra hasonlító alakulatok masírozásában, sem a náci jelképekkel vonulgató nemzetközi neonáci csoportok jelenlétében, sem a főváros szívében „cigánybűnzést" skandáló tömegekben, sem a Duna-parti házikó erkélyén lógó SS-zászlóban.
Emlékeznünk kell, hogy a jövőben képesek legyünk a nemzet egészének érdekeit szolgáló döntéseket hozni.
Amikor majd közelednek a választások, és tömegeket fog megkörnyékezni a Fidesz, el kell fogadni tőlük minden zsák krumplit, minden felajánlott közmunkát, minden szál tűzifát, majd a szavazófülke magányában az ellenzék erős jelöltjére kell szavazni. Kizárólag így nyílhat majd esély, hogy olyan kormánya legyen végre hazánknak, amely a társadalmi feszültségek mélyítése helyett azok felszámolásán fog dolgozni. Olyan kormány, amelynek nem csak tagjává, de választási jelöltjévé sem válhat senki, aki rasszista, kirekesztő módon gondolkodik és vélekedik roma honfitársainkról. Olyan kormány, amelynek sokszínűsége garanciát fog jelenteni, hogy ha bárki mégis előítéletesen cselekszik, annak utána a következményeit is viselni fogja. Egy olyan kormány, amely végre megteremti a társadalmi békét.
Emlékeznünk kell Csorba Robikára, és a roma honfitársaink ellen elkövetett sorozatgyilkosság többi áldozatára is: Illés Évára – Nagy Józsefre, Robika apukájára –, Csorba Róbertre, Kóka Jenőre, valamint Balogh Máriára. Ahhoz pedig, hogy végül jó döntést tudjunk hozni a jövőnkről, emlékeznünk kell arra is, hogy ki mit tett annak érdekében, hogy hazánkban hasonló soha többé ne történhessen.
Őszintén remélem, hogy hamarosan egy jelentős, köztéri emlékmű is emlékeztetni fog mindnyájunkat, hogy mi történt Csorba Robikával és a többi ártatlan áldozattal, és hogy mennyire fontos a társadalmi béke szempontjából, hogy egyenrangú emberekként tudjunk egymásra tekinteni – bármilyen egyéb szemponttól függetlenül.
Nyugodj békében, Robika!
