Orbán repülni fog
Egyre több a talány Orbán római útja körül. Pontosabban egyre több olyan motívumra derül fény, amely normális jogállamban előbb válaszokért, utóbb vizsgálatokért, a végén pedig felelősségre vonásért kiált. De ez Magyarország: szivárognak ugyan hírek a római út rejtélyes körülményeiről, de ezek csak korlátozott nyilvánosságot kapnak, és minden marad a régiben. Úgy, ahogy ezt a miniszterelnök korábban mondta: korábban is így utaztam, a jövőben is így fogok.
Most, egy lélegzetvételnyi időre, lépjünk túl a jogilag is megkérdőjelezhető akción, és vessünk egy pillantást a kormányfő viselkedésére. Orbán igyekszik önmagát a plebejus politikus képében feltüntetni; úgy beszél, úgy öltözködik, még a testsúlyára sem ügyel, idomul korosztálya – fogalmazzunk így – hétköznapi alkatához. Igen: Orbán próbálja elhitetni híveivel, hogy ő egy közülük, a népből vétetett, pörkölt-szagú öltönyt visel, disznót öl, pálinkát készít és iszik, amellett pedig erősen hívő ember, igazi templomjáró. Ugyanakkor – a mutatott kép mellett – létezik egy másik Orbán Viktor is, nem mondom, hogy rejtőzködő, bár ez az állítás sem állna messze a valóságtól.
Ez a másik Orbán Viktor nagyon is szereti a fényűzést, a kivételezettséget, vagyis minden olyan elemet, amely éppen, hogy kiemeli őt a hétköznapi emberek sorából. Egy miniszterelnök persze – és természetesen – nem hétköznapi ember, amúgy is védett személy, csupa olyan történik vele és veszi körül, amely számára nem csak természetessé, de elvárttá is teszi az emberek feletti bánásmódot. Vágyainak nincsenek pénzügyi korlátai, a közös kassza számára örökké felülről nyitott; így jut el a háza mellé épített stadionig, vagy éppen a Karmelita kolostor – külön neki épített – erkélyéig. De: egyáltalán a Karmelita kolostorig. És minél inkább elnézi neki ezt a társadalom, annál inkább nő meg az étvágya. Szimbolikusan úgy is fogalmazhatnék: naponta bont kordont, következmények nélkül.
Ebből fakad, hogy állami repülőt használ magánutakra, ebből fakad, hogy olyan sajtóst tart maga mellett, aki a sajtóelhárításban bizonyult a legjobbnak, és olyan csapattal veszi körbe magát, amelynek tagjai egyetlen lépését sem merik megkérdőjelezni. Novák Katalin, családügyi minisztertől igazán nem várható, hogy tiltakozzon a kényelmes repülőúttól, Semjén Zsolttól, hogy figyelmeztesse: katolikusok rendezvényére utazik, reformátusként. De ez legyen a miniszterelnök heppje, ne gondoljuk őt politikai kereszténynek, noha erre – korábbi megszólalásai, cselekedetei alapján – lenne éppen okunk. Fogadjuk el inkább a hitét, megtérését, nem is tartozik ránk.
Az viszont már nagyon is ránk tartozik, hogy a helyenként dzsentroidba hajló életmódjára felhívjuk a figyelmet. Normálisan ez a figyelem tényleg minimum egy parlamenti vizsgáló bizottságot jelentene. Azt már ide sem merem írni, hogy mi lenne a maximum. Annyit azonban nyugodtan megállapíthatunk, hogy egy átlagosan demokratikus országban, ahol a jogállam intézményei nem a végrehajtó hatalom kezében vannak, nem fordulhatna elő, hogy egy ilyen furcsa túra részleteit ne nyomozza ki a sajtó, ne vonnák kérdőre a haszonélvezőit. Nyilván nem azt kellene kideríteni, mit is vacsorázott a felesége és fia társaságában a miniszterelnök Rómában, de azt azért már feltétlenül: miért használja a honvédség gépét, miért röptette a gépet nyaralása helyszínére, miért rendelte ki a kisbuszát, és ha valóban a családtagok maguk fizették az utazást, vajon mennyit számított fel ezért a honvédség, kinek és hogyan számoltak el a római vakáció költségeivel.
Ne tessenek megijedni: ezekre a kérdésekre nem fogunk válaszokat kapni. Mint annyi mást, ezt is elmossa majd az idő; emlékezni se fogunk már rá. Ahogy lassan a lehallgatási botrányra sem.
Maradjunk tehát annyiban, hogy Orbán, repült, repül és repülni fog.
