Orbán utolsó pávatánca
Orbán Viktor, a péntek reggeli rádió-interjújában – az Adria és London után Budapestről - azt nyilatkozta, sokan azt várják a békemissziójától, hogy másnap reggelre már egy lövés sem dördül el. Hát, nem tudom, hogy ki várt ilyet, ha csak maga a miniszterelnök nem, bár ő azért ennél józanabb politikus, még akkor is, ha másokat folyamatosan áltat. Többek között például azzal, hogy a küldetésének siker lehet a vége.
Mert ugye most is azt mondta: addig folytatja misszióját, amíg tűzszünet nem lesz. Vagyis az uniós vezetők bírálatának, az újraválasztott von der Leyen erős kritikájának nagyjából nulla hatása volt Orbánra, nagyjából annyi, mint Orbán hadjáratának a bizottsági elnökkel szemben. (Több támogató szavazatot kapott, mint öt éve, pedig akkor még Orbán is mellette állt…)
Nyugodtan állíthatjuk: a magyar miniszterelnök szinte mániákusan követi a saját maga által kitalált utat, semmi és senki sem tudja le-, vagy eltéríteni onnan. Azt gondolja, hogy az oroszok háborúja Ukrajna ellen számára elhozta a megújulást; a lassan apadó ellenségképek – rezsi, migráció stb. – után megnyílt előtte egy új út. Ezt az utat még 2022-ben, a magyar országgyűlési választások mutatták meg neki; nagy sikert, újabb kétharmados sikert hozva neki. A háború itthon jól fizetett tehát, mint ahogy a most júniusi választáson is kamatozott a háború-béke dichotómiája. Igaz már messze nem annyira, mint a két évvel korábbi, de annyira viszont igen, hogy újra besöpörje a legtöbb szavazatot. Viszont e háború-béke kettősség végképp elhomályosított minden egyéb gondolatot, olyannyira, hogy érdemesnek találta a világot is ez alapján felosztani.
Csakhogy… Az EU nem egészen egyenlő Magyarországgal, a határon átlépve, messze nem talál annyi követőt és gondolati társat, mint itthon. Bármily rutinos is a pávatáncban Orbán, itt sokkal nagyobb a tét, mint a korábbi táncainál. Azokat lényegében félvállról vette az uniós közösség, a mi nagy bánatunkra. Itt és most azonban sokkal többről van szó, mint a magyar társadalom félrevezetéséről, itt azt kell látni: Oroszország veszélyt jelent a kontinensre, és ahogy 2014 után nyolc évvel bebizonyosodott, Putyin nem áll le területszerző politikájával, s nagy eséllyel akkor sem fog leállni, ha megkapja Kelet-Ukrajnát. A képlet a többség számára világos: Ukrajnát nem pusztán azért kell támogatni a honvédő háborújában, mert a szolidaritás ezt diktálja, hanem azért is, mert, hosszabb távon (vö: Krím) Európa más területei is veszélybe kerülhetnek. Csakhogy Orbán fedőtörténetet talált ki, amely eltakarja a valódi szándékot. Így került elő a béke szólama, amely mindig is hamisan szólt, hisz Orbán soha nem mondta meg, hogyan is képzeli ezt a békét. Folyamatosan tűzszünetről, aztán pedig békekötésről beszélt, ám egyszer sem ejtette ki a száján, hogy Putyinnak ki kell vonulnia a megszállt ukrán területekről. Kezdetben csak azt hangoztatta, hogy Magyarország nem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának – „mi egymillió ukrán menekültet befogadtunk” (hol vannak?) – márpedig, aki ezt teszi, az háborúpárti. Ennek megfelelően, az unió és a jelenlegi Egyesült Államok háborúpárti, aki viszont Orbánnal egyetért, az békepárti.
Mindez, amúgy eleddig megint csak nem zavarta különösebben az unió vezetőit. Most azonban a magyar miniszterelnök alaposan beleköpött a levesbe; az unió soros elnökeként – noha utóbb ezt letagadta – végigrohant a világon (Zelenszkij, Putyin, Hszi Chin-ping, Erdogan, Trump) és elbábozta mindenkinek, hogy ő egy békemissziót teljesít. Ám ez volt az a pillanat, amikor felhorgadt az EU: más koncepciót képvisel, mint a szövetség. Immár senki nem hitte el neki, hogy ő csak a békéért dolgozik, általánossá vált a vélekedés: Putyin zsoldjában teljesít szolgálatot. A pávatánc itt látványos kudarcba látszott fulladni, ezért hát Orbán összefoglalót írt küldetéséről az EU képviselőinek. Csakhogy ez az összefoglaló több, mint önleleplező. A legtöbb megállapításához nem kellett volna repülőre szállnia; mindenki pontosan tudta, hogy sem Oroszország, sem Ukrajna nem hajlandó tűzszünetet kötni. Az egyik mindenképpen akarja Kelet-Ukrajnát, a másik pedig ragaszkodik saját országához.
Viszont: a szövegben vannak (ön)leleplező kifejezések. Például, hogy e helyütt is háborúpártiként aposztrofálja az uniót és a Biden-adminisztrációt, másfelől pedig – és ez mutatja leginkább Putyin-pártiságát – harcoló felekről beszél. Nem mondja, hogy Oroszország az agresszor, amely betört egy szuverén állam területére, háborút robbantva ki a kontinensen, és azt sem, hogy Zelenszkij igazságos, honvédő háborút vív. Ő azt mondja: a harcoló felek.
Ez a levél, ez az önmosdatás nem más, mint a pávatánc, újrajárva. Van, aki most már véglegesnek látja: ez az utolsó tánc. Talán igen. Azon a külföldi parketten. Itthon azonban, tartok tőle, tovább járható...
