Ipari lejtő

Az elmúlt 23 hónap (2023. teljes év + 2024. tizenegy hónap) közül csak kettőben (2024. február és május) volt regisztrálható pozitív elmozdulás, tehát az egyik legjelentősebb nemzetgazdasági ág válsága biztosan nem átmeneti jellegű. Sokan bizakodtunk abban, hogy talán az utolsó őszi hónapban lesz pozitív változás, de a novemberi számok azt mutatják, hogy még mindig nem érkeztünk el a mélypontra. Fantasztikus és szenzációs évet ígér 2025-re a kormányfő és a „csodacsúcs” minisztere, de bennem kétségek vannak a beharangozott „visszapattanást” illetően. Ha ugyanis – például az ipar vonatkozásában – még nem értük el a gödör alját, akkor most még nincs is honnan elrugaszkodni.  Az elmúlt hat hónapban folyamatos zuhanás volt regisztrálható; rosszabbnál rosszabb teljesítményt láthattunk annál a nemzetgazdasági ágnál, amely a GDP (bruttó hazai termék) közel 25 százalékát adja.

Természetesen bízom abban, hogy 2025-re magához  tér a „beteg”, de a gyors „felépülésben” nem hiszek. Csak remélhetem, hogy a 2025. I. negyedév már hoz pozitív elmozdulást, de arra egyáltalán nem számítok, hogy hirtelen és meredek ívű felemelkedésnek lehetek szemtanúja. Már csak azért is vagyok bizonytalan, mert még nem tudom, hogy hol a határa, hol a vége a mostani negatív pályának. Az itthon érvényesített egyoldalú iparpolitikai koncepció, az exportpiacok szűkülése, az EU-tagországok termékeinek esetleges amerikai vámkötelezettségének bevezetése nem igazán táplálja derűlátásomat. 

A nemzetgazdasági minisztérium közleménye a gyászos teljesítményt így kommentálja: „a hazai ipar teljesítményét külső tényezők húzzák vissza: a magyar gazdaság nem tudja magát függetleníteni Németország politikai és gazdasági válságának – elsősorban az autóiparon keresztül érkező – negatív hatásaitól. (…) A kormány az Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program keretében 1.400 milliárd forintnyi forrással, többek között kedvezményes hitelekkel és egy 100 milliárd forintos tőkeprogrammal támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését, ezáltal pedig a magyarországi ipar teljesítményének helyreállítását. A közeljövőben megvalósuló gigaberuházások, mint a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP, vagy az EcoPro új lendületet adhatnak az iparnak, emellett kulcsszerepet játszhatnak a gazdaság növekedésében.”

A közleményben felsorolt – elsősorban az autógyártáshoz kapcsolódó – magyarországi nagyvállalati beruházások aktiválása tehát még nem történt meg. Az üzembe helyezés, majd a gyártósorok felfuttatása időt vesz igénybe, ezért könnyen elképzelhető, hogy teljes kapacitással csak az év második felében tudnak termelni. Mindent „egy lapra tett fel” a kormányzat, de ha a külpiacok szűkülnek, akkor bizony a termelői oldal is bajba kerülhet. A minisztérium ezzel a kockázattal nem számol, és azt hirdeti, hogy kkv-tőkeprogramjával érzékelhető lökést adhat a magyar iparnak. Figyelemmel az elmúlt két év történéseire – a be nem teljesült jóslatokra is – természetesen nem ellendrukkerként, de őszinte aggódással figyelem az eseményeket. Ha nem lesz ipari fellendülés, ha a magyar ipar nem tér magához, akkor az korlátozni fogja az ország növekedési lehetőségeit és – adóbevételek hiányában - nehezítheti majd az állami költségvetés helyzetét. 

És hogy miért vagyok ennyire bizonytalan és pesszimista? Két hónappal ezelőtt (november 3-án) a kormányfő a következőt mondta a „Vasárnapi Újság” című műsorban: „Más a véleményem, mint a szakértőknek, az iparral nincs semmi baj, fantasztikus színvonalat ért el az ipar, mióta nemzeti kormány van.”  A KSH szikár iparstatisztikai számai sajnos hosszú ideje egészen mást mutatnak. Nem irigylem az ott dolgozó munkatársakat, hiszen a miniszterelnöki diagnózist cáfolni igen kockázatos vállalkozás.