Orbán Viktor veszély-színháza
Levelet kaptam a miniszterelnöktől. Igen, ott van a fejlécen, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és ott van a levél alján a miniszterelnök aláírása is, igaz nem eredeti, nem egyedi, sokszorosított formában, de kétségkívül hitelesítetten.
No persze, és ezt mindenki tudja, nem én vagyok ilyen kivételezett állapotban, hogy a postás egyenesen Orbán Viktortól hoz küldeményt; valamennyi nyugdíjas társamat megtisztelte a Főnök. Igaz, dátum nincs rajta, szóval, ha – megint – bekeretezném (mert, hát ugye viszonylag rendszeres levelezésben állunk egymással, bár én a válaszaim többségét újságcikk formájában juttatom el hozzá), akkor az idő múltával nem tudnám elhelyezni a történelemben. És ez lehet, hogy így helyes: álljanak csak ezek ott, annak dokumentálásaként, hogy azokban az időkben, amikor Magyarországnak Orbán Viktor volt a miniszterelnöke, milyen jóságos kormánya és Vezére volt a társadalomnak; gondoskodó, szeretettel teli, és főként pénzt adó világ volt akkoriban. Annak kellett lennie, ha legalább hárommillió társára így odafigyelt a legfőbb ember, hisz – mint a levélből is kiderül – ennyien kaptak tőle extra juttatást, megkönnyítve az életüket. Azt az életet, amelyet a veszélyek kora jellemez – ezt megtudhatjuk a levélből –, amikor a „szomszédunkban háború dúl és Brüsszel elhibázott szankciói miatt egész Európában emelkednek az energiaárak és növekszik az infláció. A kormány azonban ársapkákkal és rezsicsökkentéssel védi a családokat” (idézet a levélből).
Itt van tehát immár a kezemben ez a levél, bár nem egészen értem, hogy miért most érkezett. Ugye, arról tájékoztat benne a kormányfő, hogy ő bizony visszaadta nekünk azt, amit Gyurcsányék elvettek, azaz a 13. havi nyugdíjat, ráadásul 15 százalékkal megemelve, de ha netán magasabb lesz az infláció – az lesz –, akkor majd novemberig kifizeti a kormány a különbözetet. (Pici megjegyzés: tényleg tudható, hogy magasabb lesz, de addig is: a jó kormány használja a mi pénzünket, mint tette ezt eddig is…) De elbeszélek magam mellett: azt a dilemmát osztottam meg önökkel, hogy miért most érkezett a levél? Miért akkor, amikor már szinte el is költöttem a plusz nyugdíjat, a kormány több alkalommal megünnepelte és megünnepeltette jóságos gesztusát, vajon miért késlekedett Orbán Viktor? Arra nem gondolhatok, hogy a posta volt trehány és nem kézbesítette időben, bár gondolhatnék, hisz az írás jövő idejű, tehát mintha előtte állnék még a nagy pénzesőnek, de mégis: a mai viszonyok között, a hierarchiát ismerve elképzelhetetlen, hogy bárki vissza merje tartani Orbán Viktor levelét. Akkor meg miért most? Kell lennie racionális magyarázatnak, de – sajnos – ezt nem osztották meg velünk. Így találgatni vagyok kénytelen, és magamban arra jutottam – most megosztva önökkel –, hogy a folytonos kampány-üzemmódban működő kormány ezt is a politikai akció-terv részeként kezelte. Vagyis hiába kaptuk már meg a pénzt, előbb el kellett hangzania az évértékelő beszédnek, Orbán összes hazai fellépésének, és csak akkor engedték útjára a nyugdíjasoknak szóló levelet. Ahogy szokták mondani, vagy hinni: minden tervezetten történik, minden fel van építve, pont úgy, mint egy színdarab.
Apropó színdarab: szép kis előadást vetített elénk a minap a Fidesz-frakció: a csoport tagjai eljátszották – hogy kik, azt azért szigorúan titokban tartották –, hogy szembeszálltak Orbán Viktorral. A Főnök ugyan meghirdette, hogy meg kell szavazni a finn-svéd NATO csatlakozást a magyar parlamentben, de többen aggályukat fejezték ki. És lám: maga Orbán Viktor is kifejtette a maga aggályos álláspontját, felhívva a figyelmét a svéd kormánynak, hogy több tiszteletet a magyaroknak, ha már kérnek tőlünk. Tudjuk azonban, hogy ennek a fantasztikus, soha nem tapasztalt bátorságnak, amely elvileg a Fidesz-KDNP képviselők függetlenségét hivatott tükrözni, a valódi tartalma sokkal inkább gesztus Oroszországnak, Törökországnak, és fricska a NATO-nak, de még az Európai Uniónak is. Most még nem tudjuk, nem ismerjük a darab végét, nem tudjuk, hogyan rendelkezett a nagy rendező, maga Orbán Viktor, igent mondanak (nyomnak), vagy nemet, annyi azonban bizonyos, hogy ez az előadás is beleillik a Mester kampány-terveibe.
És ebbe a tervbe – úgy látszik véglegesen – nem fér bele sem az őszinteség, sem a világos szó.
Nem fér bele egyetlen egyenes mondat sem, lett légyen az nyugdíjasoknak szóló levél, frakcióülés, vagy bármi más. Mindazonáltal igaza van Orbánnak: a veszélyek korába léptünk. Persze nem most, tizenhárom évvel ezelőtt. Csak akkor nem volt odaírva: veszély-színház, a belépőjegy árát naponta megfizeted.
