Pedagógusnapi ajándékok cserépnyi virágtól a marhapörköltig

A Külső-Pesti Tankerületi Központ például egyetlen cserepes virágot küldött a budapesti, XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium teljes, 70 tagú tantestületének. Az ő munkájukat ezzel köszönte meg: „Köszönjük áldozatos munkáját, türelmét, elkötelezettségét, emberségét, példamutatását!” A pedagógusok gyorsan el is nevezték a cserépnyi ajándékot Vándorvirágnak, és megbeszélték, hogy minden nap más íróasztalán virít majd. Arra gondolhattak, hogy ekkora nagylelkűséget csak így lehet meghálálni. 

Volt, ahol pörkölttel köszönték meg a tanárok egész éves munkáját. Csaknem  400 tanárt látott vendégül Hajdúböszörmény önkormányzata a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpontban a pedagógusnapra. 

Volt, olyan iskola is, ahol a pedagógusok hátitáskát, határidőnaplót, tollat, és egy marcipán szívecskét is magukénak tudhattak, az ő tankerületük ezt küldte. 

Volt, aki saját magát köszöntötte, de még az újságok híreit és Facebook-kommenteket sem volt hajlandó elolvasni a pedagógusnappal kapcsolatban. Nem akart gutaütést kapni. 

Csak a kontraszt kedvéért írom ide, hogy a főváros III. kerülete 100 ezer forintot adott a helyi óvodák pedagógusainak, emellett az önkormányzat 20 ezer forintos pótlékról is döntött bérkompenzációként. Állítólag hasonló pótlékot több budapesti kerületben is adnak az óvodapedagógusoknak. Nem csak azért, mert az óvodákban is egyre komolyabb a szakemberhiány, hanem azért, mert még kaphatnak. Az óvodák ugyanis egyelőre önkormányzati, és nem állami kézben vannak.

Ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy milyen is volt a pedagógusnap régen. Mesélte, amikor kezdte a pályát – mivel minden gyerektől kapott virágot –, volt, hogy akkora csokorral érkezett haza, be se fért a lakása ajtaján. Ezt még fotó is megörökítette, amit azokon a komorabb napokon, amikor elege van a pedagógusok „simföléséből” elő-elővesz, gyönyörködik benne, hogy visszanyerje a hitet, hogy érdemes tanítania. A nála egy nemzedékkel idősebb kollégái azt is mesélték neki, előfordult, hogy a szülők a pedagógusnap előtti éjszaka, vagy hajnalban odalopakodtak az iskola kapujához, és virággal díszítették föl azt, hogy így köszöntsék az érkező pedagógusokat. Akkoriban még az iskoláját épp csak befejező óvó néninek is kijárt a nála háromszor idősebb nagymamától a „kezit csókolom!”

Ám nem sokáig beszélgettünk „a dicső múltról”, mert azt mondta, figyelmen kívül hagyja Parragh László motivációs üzenetét – miszerint pedagógusként ő már délután négykor hazamehet (és ott a „szabad” nyár is) –, siet, hiszen még huszonegy kis „szütyőt” kell filcből megvarrnia, az immár felső tagozatba lépő tanítványainak. Minden szütyőhöz hozzávarr még egy baglyocskát is, és a hasára írja mindegyik tanítványának külön-külön a nevét. Hogy emlékezzenek rá, eddig alsó tagozatosok voltak, most már „nagyok” lettek. Legyen nekik erről emlékük is. Hát így.

Azt sem bánja, hogy Parragh nem kért a pedagógusoktól bocsánatot, és azt nem is akarta megtenni, csak annak örül, hogy nem lett belőle pedagógus. Merthogy az MKIK elnöke állítólag az akart lenni gyerekként, annyira felnézett a tanáraira. Mit mondott volna akkor, ha annyira nem nézett volna fel rájuk?  

Ismerősöm már rég túltette magát Novák Katalin kijelentésén is, aki 2010-ben azt írta, „Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.” A sors is szemmel láthatóan hálás volt neki, köztársasági elnök lett belőle, egyáltalán nem röhejes jövedelemmel. 

Bár sokan nevetségesnek tartják, az én ismerősöm pedig azért hálás a sorsnak, hogy láthatja megcsillanni a tudást a gyerekek tekintetében, amikor beavatja őket a tudás rejtelmeibe. A sors még nem válaszolt neki, ezért azt mondja, persze, hogy a megalázóan alacsony fizetés helyett jó lenne magasabb összegért törnie magát, de akárhogy, a nyugdíjig már féllábon is kibírja. Addig meg spórol, ahogy tud. Sokat nem. Ami azonban a szíve mélyén nagyon, de nagyon hiányzik neki, az nem is a sok-sok virágcsokor, hanem a tisztelet a pályája, a munkája iránt, ami azokban a csokrokban megnyilvánult.

Hát igen, ahány ember, annyiféle hála. 

Úgy tűnik, a társadalom is kezd ráébredni arra, valahol utat tévesztettünk. A Publicus Intézet friss kutatásából ugyanis az derül ki, hogy a megkérdezettek 67 százaléka szerint az Orbán-kormány nem szentel kellő figyelmet az oktatásnak, 61 százalékuk nem is igazán elégedett az oktatás jelenlegi helyzetével. És nem csak az ellenzéki szavazók 97 százaléka gondolja ezt, hanem a kormánypártiak 35 százaléka is. Sőt, a válaszadók 86 százaléka – az ellenzéki válaszadók 99, a kormánypártiak 70 százaléka – szerint is szükséges lenne, hogy a kormány több állami forrást biztosítson az oktatás fejlesztéséhez, az ágazat finanszírozására. Mi több, a többség (65 százalék) szerint a pedagógusoknak is legalább 50 százalékos béremelést kellene adni. Hogy miért ez a változás a társadalomban? Szép szavak ide, szép szavak oda, csak egy oka lehet: az emberek már ráébredtek, a tudás az igazi hatalom. Még ha a jelenlegi hatalom ezt nem is akarja tudomásul venni…