Szabad-e Petőfit szavalni március 15-én?
Néhány évvel ezelőtt ez nem lett volna kérdés: ha az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, akkor Petőfi Sándor versei és forradalmi tettei megkerülhetetlenek. A 12 pont, az azóta ezerszer feltett kérdés: rabok legyünk, vagy szabadok? Most, 200 évvel a költő születése után, nem ennyire egyértelmű a helyzet. Petőfi forradalmár volt, de a kínos áthallások okán kellemetlenné is lett az a forradalom, amelyet a márciusi ifjak neve fémjelez.
A történet ismert, a Hírklikk is megírta, hogy a budai Budenz József Általános Iskola és Gimnázium igazgatója betiltotta a diákok március 15-i műsorát, pontosabban annak második előadását. (Azért lett volna két előadás, mert a terem szűkössége miatt csak így tudta volna az összes érdeklődő szülő és hozzátartozó megnézni a gyerekek műsorát.) A második fellépést azonban nem engedélyezte az iskola igazgatója, aki döntését azzal indokolta, hogy a műsorban Petőfi Akasszátok fel a királyokat című verse is elhangzik, márpedig félő, hogy erről egyesek Orbán Viktorra gondolnak majd.
Szinte mindenki nekiesett az igazgatónak, rajta verték el a port, gyávának nevezték és cenzúrát emlegettek. A Facebookon vita alakult ki a történet kapcsán, voltak, akik védelmükbe vették a műsor betiltóját, mondván, nem rajta kell elverni a port, hanem azokon, akik ezt a helyzetet előidézték. Fortélyos félelem igazgat, idéztek egy másik nagy költőt, József Attilát, akinek – halkan jegyezzük meg – ma szintén nem volna minden verse komilfó.
Azt azért alapvetésként el lehet fogadni, hogy nem a Budenz iskola igazgatója a leginkább hibás abban, ami ma Magyarországon van. Nem az ő sara, hogy tisztességes felnőtt embereknek félniük kell, nem mernek bizonyos tartalmakat és szerzőket lájkolni a Facebookon, mert tartanak attól, hogy bajuk lesz belőle. Mások körülnéznek, mielőtt bizalmasan mondanak valamit a barátjuknak. Vég nélkül sorolhatnánk a megalázó helyzeteket, amelyekben nem azoknak kellene szégyellni magukat, akiket ily módon megaláznak.
Ám hiába, hogy csak egy csavar a gépezetben, felmenteni sem lehet a műsort betiltó iskola igazgatóját. Mert bizonyára akadnának, akik Orbánra gondolnak a vers hallatán, miközben mások más politikusokra. Orbán Viktorról – vagy bárki másról – rosszat gondolni egyébként sem tilos Magyarországon. (Valóságos akasztásra pedig nyilván senki sem gondol.)
Vannak érvek, pro és kontra, ami biztos: az ominózus március 15-i műsort fölösleges és értelmetlen dolog volt betiltani. Orbán Viktor biztosan nem haragudott volna meg, ha fülébe jut, hogy mit szavaltak a Budenz iskola ünnepségén, már csak azért sem, mert Petőfinek ezt a versét ő maga is sokszor hallotta, vélhetően szavalta is valamikor.
Ady Endre, akivel a mai hatalomnak szintén számos baja van, de a verseit még szabad szavalni, és egyelőre a róla elnevezett utcák tábláit sem kellett lecserélni, „A forradalmár Petőfi” címmel ezt írta 1910 június 1-jén a Nyugatba: „Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével, Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítanak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatalember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha vélük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apácatelepítő mágnásasszonyok, cifra reverendás papok s nagyurak galád szolgái jönnek elénk – Petőfivel.”
Mindenki számára világos, hogy jó száz évvel ezelőtt kikre gondolhatott a publicistának is kiváló költő, amikor népellenes urakról, cifra reverendás papokról, s nagyurak galád szolgáiról írt. Ha a Nyugat szerkesztőiben is működött volna a mára mind gyakoribbá váló megfelelési kényszer, Ady írásai sem jelenhettek volna meg a lapban.
