Szolgák leszünk mindannyian
Azt olvasom, hogy vidéken nem tolonganak az előválasztáshoz felállított pulpitusok környékén, és alapvetően azért – mesélik az emberek –, mert félnek a Fidesz retorziójától. Természetesen lehet ez egyfajta védekezés is az esetleges érdektelenség miatt, de bőven belefér a kormánypártról kialakított képünkbe. Az előválasztás csak az ellenzék „haditerve”, vagyis kizárólag olyanok vesznek részt benne, akiknek elegük van az eddigi rendszerből, újat akarnak. De az újat akarás nem egyenlő a félelem leküzdésével, ahhoz zárt körülmények kellenek, mondjuk például egy szavazófülke, és persze sok-sok választó, ilyen is olyan is. Hogy ne lehessen azonnal kiszűrni, ki az, aki a változás pártján áll.
Ismétlem: lehet, hogy ez csak egyfajta mentegetőzés, ócska magyarázkodás; az előválasztás a vidéki embereket nem érdekli, számukra ez nem hordoz semmilyen izgalmat, őket az foglalkoztatja, hogy lesz-e holnap is munkájuk, pénzük, a gyerekeiknek jövőjük. Nem akarnám ezzel a vidékieket „levidékizni", azaz nem hiszem róluk, hogy kevésbé lennének számukra érthetőek és láthatóak a folyamatok, sőt, bizonyára nagyon is bő történelmi tapasztalatokkal rendelkeznek a kiszolgáltatottságról, igaz, a behódolás szükségességéről is.
Nem állítom, hogy az előválasztás szele végigsöpört az országon, hogy a falu népe izgatottan várta a szavazás lehetőségét, nem is állíthatok ilyet. Vannak települések, ahol a lakosság többségének ma sincs fogalma az egész procedúráról, ami lehet – sőt biztosan – az ellenzéki pártok hibája, azaz nem sikerült emiatt felszántaniuk az országot, de legalább ilyen mértékben hibáztatható a nyilvánosság hiánya. A Fidesz a rendelkezésére álló közel tizenkét év alatt, de már ellenzékben is, nagyon tudatosan gyűrte maga alá a média java részét, egyes helyeken – sőt: a legtöbb településen – nincs más elérhető tájékoztatás, mint az állami kézben tartott média. Nyilván lehet egy-két lelkes fiatal, aki érdeklődik az országos politika iránt, és az internetről tájékozódik, de a többség a hatalom által kreált buborékban él, és ez a buborék igyekszik meglehetősen erős szűréssel működni. Mindazonáltal nyilván nem is most, az előválasztás előtti időkben kellett volna – maradjunk az előbb használt kifejezésnél – felszántani az országot, hanem majd azt követően. Azt követően, hogy ki indulhat majd a Fidesz képviselője ellen.
Tudjuk, hogy nincs elég pénz, tudjuk, hogy nincs elég bátor ember, de hat, vagy hét pártnak, együttesen, már kell rendelkeznie annyi forrással – humánnal és anyagival egyaránt –, amely elegendő ahhoz, kifordítsák a világot a négy sarkából. Másként: megértessék az emberekkel a Fidesz félrevitte az életüket, elvette a szabadságukat, a szabad döntésük lehetőségét. Nem könnyű a feladat, hiszen – ahogy említettük – ez a nép, vagyis annak jelentős része, megszokta az alávetettséget, a változtathatatlanságot, a kiszolgáltatottságot, a jobb csendben maradni állapotát. Hiszen a Fidesz – Orbán Viktor e téren tökéletesen kiművelt miniszterelnökünk – pontosan erre játszott rá, éppen a magyar ember karakterológiájából indult ki. Ne higgyük el, hogy amikor Orbán a büszke, makacs, akaratos magyar emberekről beszél, akkor ő azt úgy is gondolja. Nem, nem gondolja, sőt, ellenkezőleg. De el akarja hitetni, hogy ami történik, az megegyezik a többség akaratával. Hogy higgye azt a „magyar ember”, ő igenis büszke, csak az ő szándéka a fontos, és ezt az erős akaratot akarja letörni Brüsszel, na meg a magyar ellenzék.
Ezt az orbáni taktikát, nyilván nem képes még leleplezni és ebben áttörést elérni az a hat-hét párt. Most még. De nem is ez a célja az előválasztásnak, hanem éppen a feladatra legrátermettebb ember kiválasztása. Sok bírálat éri mostanság az előválasztást, gondolom jogos kritikák is. Igaz, hogy túlságosan elhúzódott a bevezető szakasz? Igen, igaz. Igaz, hogy a néhány helyen előforduló viták, veszekedések beárnyékolják az egész vállalkozást? Igaz. Igaz, hogy sokakat meglepett a pártok egymás közötti háttéralkuja? Igaz. Összességében azonban csakis az a lényeg, hogy túljutván az előválasztáson. úgy lehessen ráfordulni az áprilisig tartó kampányra, hogy egyetlen település, egyetlen ember se maradhasson ki belőle. Tizenkét év hiátusát nem könnyű fél év alatt ledolgozni, egy gondosan felépített diktatúrából nem könnyű kimozdítani az embereket, de ez a feladat, ezt kell megoldani. Mondanám: most, vagy soha. Mondanám, de nem mondom. Mert never say never. Viszont azt látnunk, tudnunk kell, hogy egy újabb Fidesz-győzelem szétveri az ellenzéket, hosszú évekre elhúzódó gyászmunkát eredményez, és még mélyebbre hatoló diktatúrát.
Orbán, vagy Európa? – teszik fel mostanában sokan ezt a kérdést. Én azonban úgy fordítanám: szabadság, vagy szolgaság?
Egy újabb Fidesz-érában szolgák leszünk mindannyian.
