Út a pokolba
Jaj, dehogyis, nem lehet ezt a társadalmat még jobban megosztani, édes fiam! – hajolt le az ördög a kisemberhez. – Ha jobban figyeltél volna rám, már rég miszlikbe apríthattad volna! Keresztbe is, hosszába is! Pedig milyen jól előkészítettem neked! Emlékezz csak vissza azoknak a huszonegy-két éves filmeknek a tömkelegére a televízióban, amikkel tanítottalak! Mindegyik arról szólt, ha valami újat akarsz felépíteni, a régit először darabokra kell törnöd, legyen az futball csapat vagy mazsorett csoport. Vagy bármi más. Mondjuk a társadalom. A lényeg a megosztás! A régi vezetőket, gondolatvezéreket, az értelmiséget hiteltelenítsd el, és rúgd ki, akkor nem lesz, aki ellenálljon. Aztán az egészet nevezd fejlődésnek, és ne felejtsd el hirdetni, hogy mindenkiért tetted, és egyedül csak te vagy az igazság letéteményese! De hát ezt egyszer már elmagyaráztam, nem?!
Jó, az elején ügyes voltál, amikor egyik pillanatról a másikra kidobtad a liberálisnak tűnő világnézetedet, hogy száznyolcvan fokos fordulattal illiberálisra cseréld. Belátom, kicsit molyrágta és dohos, amit újnak választottál, de legalább honffy-szaggal bőven átitatott! Jó, hát egy kis vérrel is, de azt – amiért igen, látom – nagyon szorgalmasan igyekszel kitörölni a történelemből. Hát persze, hogy a még élő, több mint negyven évig a sötétben lapuló hívei kitörő örömmel fogadtak. Rögtön melléd is álltak! Elismerem, azért köztük is volt egy-két ügyes, aki még vezető pozíciót is kiharcolt magának az alatt a bizonyos negyven év alatt, mert vizet prédikált és bort ivott. Mondd csak, titokban nem ezek a köpönyegforgatók irányítottak? Mert, nem tűröm ám a konkurenciát!
Ne válaszolj, ha nem akarsz, én tudom, amit tudok.
Nem mondom, a törvényekkel is elfogadhatóan bántál. Alkotmány kuka, új alaptörvény minden magyar asztalára! Akinek nem tetszik, mehet a fenébe. Jó húzás volt a törvény őreinek lecserélése is. Azt meg, hogy a törvényt arra használod, hogy mindig csak a legkiszolgáltatottabbak igyák meg a levét, igazán nagy tetszéssel fogadtam. Kis csoportok, magukért nem tudnak kiállni, a többiek meg – mivel nem érinti őket, nem is akarnak. Ebben megcsillant a tehetséged, az, amiért egyáltalán fölkaroltalak. Láttam, van sejtésed arról, hogyan is kell egy társadalmat fölszalámizni úgy, hogy a többsége örüljön annak, hogy végre van „rendcsináló” és azt is elhiggye, te vagy az egyetlen, aki jót akar neki. Ahogy a menekültügyet is csináltad, meg a szegények kitagadását a társadalomból, pompás volt. A szolidaritás földbedöngöléséért ötöst akartam neked adni, de mivel nem sikerült teljesen annullálnod, csak négyest kaptál. Köszönd a civileknek, meg azoknak a jó szándékú embereknek, akik még mindig képesek felrázni ezt a társadalmat már csak azzal is, hogy vannak, és nem félnek tőled. Így jártál az ellenzék ellehetetlenítésével is. Már formáltam a jelest, amiért beépítetted az embereidet közéjük, de, hogy az ügyetlenségük miatt, ennyire kilógjon a lóláb, az azért mégis csak a te lelkeden szárad. Ezért aztán emiatt nem is négyest, hanem hármast kaptál. A nők lenézése, az, hogy nem foglalkozol nőügyekkel, ehelyett Kossuth-nótákat gajdolsz, a szorgalmadat rontotta le. Kettes.
Ugye, jó volt, hogy hallgattál rám, és mamelukokat választottál magad mellé vezető pozíciókba? Mondtam neked, hogy megéri! Minél alkalmatlanabbak a feladatuk ellátására, annál hívebben szolgálnak téged. Nekik is érdekük, hiszen – ahogy tanácsoltam –, jól megfizeted őket. Alkalmatlanoknak ilyen esélyük másnál aligha lenne. Ne izgulj, a „harcimarcik” is így vannak vele. Náluk nem is annyira a pénz dominál, mint amennyire a tekintély utáni vágyakozás. Ahogy te is vágysz rá, meg a tiszteletre. Pedig megjegyezhetted volna már, azt nem kapni kell, hanem kiérdemelni. Az egészségügy és az oktatás szétverése is szép munka volt. Pláne, hogy közben a mamelukjaiddal kórusban kántáltátok, hogy ti igenis nagyon sokat tettetek és tesztek érte, és a leromlott állapotukért az ellenségeid a felelősek. (El is felejtettem említeni, az is szép húzás volt, hogy az ellenzéket rögtön ellenségnek kiáltottad ki.) A sajtó bekebelezése elfogadható munka volt, de még ezen a fronton sem teljes a győzelem!
Jó, jó, piedesztálra emelted a butaságot és a középszerűséget, de azt is nagyon ügyetlenül csináltad. Honnan tudom? Láttam!
Ne nyafogj már, inkább figyelj! A kultúrharcot sokkal, de sokkal előbb kellett volna kezdened, mert így maradtak szigetek a társadalomban, akik ellenállhatnak! Hiába nincsenek sokan, azért a hangjuk messze hallik! Így hiába sóvárogsz mindenki tiszteletére! De, hát te tudod, végül is a tiedet rombolják, nem az enyémet!
Utolsó mentsvárként küldtem egy kis járványt. Élj vele! Az egyik mamelukod majd megmondja, hogyan. Ő ugyanis nem kertelt, világgá kürtölte, hogy az öregeket ki kell dobni a szemétdombra, mert már úgysem jók semmire. Te meg itt érzékenykedsz, hogy vigyázni kell rájuk. Ja, hogy csak mondtad? Azt is mondtad, vigyázzon rájuk a család. Nem úgy értetted, nem úgy értetted …
Tudod, mit – köpte ki beszéd közben a fogpiszkálót a fogai közül néhány lerágott szotyihéj mellett az ördög –, mivel mindig megbízható tanítványom voltál, elviszlek magammal egy kis tanulmányútra a pokolba. Úgyis odakívánnak sokan. Meg aztán, én is tehetek valamit ezért az emberiségért!
