Vissza, tekintés – Orbán legyőzte az orosz medvét
Tizennégy évvel ezelőtt, 2011. április 24-én Magyarország miniszterelnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Magyarország visszavásárolta az oroszoktól a Mol részvényeit. „Ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt”, mondta Orbán Viktor a bejelentéskor. Hogy miként kerültek a magyar olajtársaság részvényei az oroszokhoz? 2000-ben, az első Orbán-kormány idején a kabinet befagyasztotta a gázárakat, amitől a Mol részvényei meredeken zuhanni kezdtek, így az osztrák versenytárs olcsón megvehette azokat. Az osztrákok később jó haszonnal továbbadták a portékát az oroszoknak, ők meg, ugyancsak tisztes nyereség fejében, újból eladták nekünk. Magyar szempontból a veszteség hozzávetőlegesen 34 százalék.
A miniszterelnök a nemzet szemébe nézett, kicsit felemelte a tekintetét, és azt mondta a sajtótájékoztatón megjelent újságíróknak: visszavásároltuk a Mol részvényeit. Majd, miután – amúgy eléggé el nem ítélhető módon - nem tapsolt senki, némi hatásszünet után hozzátette: az oroszoktól.
Valószínűleg rosszul válogatták meg a sajtótájékoztató meghívottjait, inkább olyanokat kellett volna hívni, akik tudják, hogyan kell ilyen történelmi bejelentések alkalmával viselkedni. Minimum felállva tapsolni, de talán az sem lett volna túlzás, ha feltételezzük, hogy a pillanatnak kijárt volna az ütemes Viktor, Viktor ováció. Különösen, hogy a lángnyelvű szónok még hozzátette: ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt.
Mondjuk, ez utóbbin nem csodálkozunk – könnyű küzdelem ugyanis nem létezik. (Ami nem nehéz, az nem küzdelem). De azért sem érdemes meglepődni, mert régóta tudható, hogy Orbán csak harcolni, küzdeni képes. Máshoz nem ért, ez az ő terepe, a puskaporszag. Ellenfelei nincsenek, csak ellenségei, ha ringbe száll, nem győzni akar, hanem legyőzni.
Orbán tehát nehéz küzdelemben lebirkózta az oroszokat, nyilván az ő személyes eltökéltsége és győzni akarása is közrejátszott abban, hogy a Nagy Medve, Putyin kapitulált. Ami, mint a miniszterelnök mondta, azzal is jár, hogy megszűnik az ország energiafüggősége. A feltétlen Orbán-hívők, akik gondolkodás nélkül, csukott szemmel, agyatlanul követik a vezért, isszák szavait, és elérzékenyülnek, ha csak rá gondolnak, ettől kezdve javában tűnődhettek, hogy honnan lett nekünk hirtelen számtalan gazdag, kitermelésre kész olajmezőnk. Mert másképp nem lehet értelmezni a függetlenséget, csak úgy, hogy mostantól nekünk is van olajunk, rengeteg ráadásul, nem rászorulva sem az oroszokra, sem a szabadságjogok miatt folyton fanyalgó nyugatra.
500 milliárdjába került a magyar adófizetőknek, hogy a kormány máig nem tisztázott körülmények között rávette az oroszokat, hogy a Szurgutnyeftyegaz a 21,2 százalékos tulajdonrészét adja el a magyar államnak. Nem lett piros betűs nemzeti ünnep a bejelentés napja, de, valljuk meg, ez nem is lett volna indokolt. Mert odáig rendben van, hogy az oroszok kezében valóban nem volt nagyon megnyugtató helyen a részvénypakett. Nem lehetett tudni, mi a céljuk vele, milyen politikai vagy éppen gazdasági befolyásolásokra kívánják felhasználni a részesedésüket.
Nagyon nyugodtak azért nem lehetünk, már csak amiatt sem, mert nem tudni, hogy állam kiket bíz meg a most visszaszerzett tulajdon kezelésével. Az, hogy jó magyar embereké lesz a tulajdon kezelésének joga, még távolról sem nyugtatja meg a romló életkilátásaik ellen küzdő rendőröket, tanárokat, fiatalokat, időseket, kismamákat és nagymamákat, valamint mindenki mást, akinek Orbán és kormánya érdeksérelmet okoz és okozott.
Mert hiába került magyar kézbe a Mol nagyobbik fele, ettől még legföljebb az orosz tőzsdecápák helyett magyar tőzsdecápák zsebelik be a hasznot. Ami persze a világ ellen vívott szabadságharc fényében szépen hangzik, de a mi itthoni életünk ettől még csöppet lesz könnyebb.
A történet elején és a végén is Orbán Viktornak hívták a magyar miniszterelnököt, magyar szempontból a veszteség a bekerülési érték hozzávetőlegesen 34 százaléka.
Nem volt miért ünnepelni. Jobb lett volna csöndben maradni, így is rajtunk röhögött a fél világ.
