Zártosztály
Képzeljünk el egy zártkörű klubot, ahol mindenkinek van a másikról egy szaftos története. Ez a belépő a klubtagsághoz. Minél mocskosabb a történet, annál gördülékenyebb a felvétel. És képzeljük hozzá azt is, hogy egyszer majd eljön az igazság pillanata. 2022-ben – ahogyan egyre többen gondolják – vagy valamivel később, mint ahogyan a józanabbak remélik.
A bomlás megkezdődött, a rés már látszik a falon. Kapkodás van a magabiztosság, bizonytalanság a pökhendi cinizmus mögött. Kérdés, lesz-e olyan mesterember, aki kijavítja a hibákat?
Egyelőre még ott állnak az urak egymás mellett, összeszorított fogakkal, behunyt szemmel. Egymás tökét markolják görcsösen. Merthogy így lett kitalálva ez a rendszer. Én nem mondom el, amit rólad tudok, cserébe te is hallgatsz arról, amit rólam tudsz.
Sokat tudnak egymásról ezek az urak. Túlságosan sokat ahhoz, hogy megszólaljanak. Idővel persze lesz közöttük olyan, aki elszólja magát. Esetleg, mert úgy érzi, hogy a többiek bántották, vagy rájött arra, hogy kihagyták valamiből.
De ez még odébb van, addig a titok titok marad.
Az volt az eredendő bűn, amikor a hajdan volt Fidesz-MDF székház eladásából származó pénz Orbán papa bányájába belapátolva kezdett új életet. Minden más kérdés innen datálódik. Az például, hogy miként lett Polt Péter legfőbb ügyész? Miből futotta Szijjártó Péternek 167 millió forintos kulipintyóra Dunakeszin? Hogy is volt anno azokkal a Gripenekkel? Kik azok, akik ki voltak/vannak tiltva az Egyesült Államokból? Ki az a Habony Árpád, akinek az a munkaköre, hogy nem szerepel a kormány fizetési listáján?
Most még senki sem szól, összetartja őket a közös rettegés. A félelem attól, hogy egyszer kiderül az igazság. Ezért tűnnek sokak szemében öröknek és megbonthatatlannak. Ám a látszat csal: már ők is tudják, hogy semmi sem végtelen, csak az idő.
