7 jel mikor a munka már szenvedélybetegség

Napjainkban nem ritka, hogy napi 10-14 órát is kell dolgozni vagy éppen a jelen helyzetben otthonunk a munkahelyünk, s nem tudunk határt szabni annak, hogy mikor dolgozunk és mikor vagyunk otthon, hiszen a kettő fizikálisan nem különül el.

Szerethetjük a munkánkat sok okból kifolyólag, de vajon normális dolog-e, ha a munka mindent felülír, s már minden tekintetben prioritást élvez?

Könnyen függővé válhatunk, de ahogy a legtöbb függőségnél, itt sem érzi az érintett, hogy a tevékenysége kóros lenne. A mai társadalomban ez a szenvedélybetegség nagyobb elfogadottságot élvez, mint bármelyik másik.

De nézzük meg, miért is nevezhetjük szenvedélybetegségnek?

1. Megjelenik a jutalom, hiszen a munkából jövő visszajelzésekből táplálkozik az illető, ami gyors és kiszámítható, ha minőségi a munka.

2. Alapvetően mindenféle megerősítést a külső környezettől vár. Sok esetben állhat alacsony önértékelés, önbecsülés mögötte.

3. Jellemző a szorongás kerülése. Egyszer csak már nincsenek pozitív szakaszok, csak rosszak és még rosszabbak. Az ebből fakadó szorongás elől azonban egyenes az út a további munkába menekülni.

4. Figyelemelterelésként működik. Egy problémamentesség illúzióját lehet fenntartani a munkába való meneküléssel, ami könnyedén egy függő léthez vezethet.

5. Öngyógyító jellege van. Ha a munkát egy szernek tekintjük, akkor úgy nézünk rá, mint ami megkönnyíti az életünket, kitölti az ürességet az életünkben, vagy a magány ellenszere.

6. Megjelenhet két én, amelyből az egyik, aki észreveszi, hogy az irány nem jó és a munka többet jelent számára, mint ami egészséges lenne, a másik pedig mindig munkálkodik s nem enged.

7. Képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy „jövő hónaptól vagy a projekt lezárását követően másképpen lesz”, de nem lesz másképpen egészen addig, amíg mi magunk nem irányítjuk ezt.