Orbán rettegése teljesen érthető

Juszt László 2018. március 11. 19:59 2018. márc. 11. 19:59

Magyarország miniszterelnöke az Országgyűlésben számtalan alkalommal vitatkozott már az ellenzék jelöltjeivel - mondta Havasi Bertalan, annak kapcsán, hogy több ellenzéki vezető nyilvános vitára hívta Orbán Viktor miniszterelnököt. Ennek kapcsán olvasom a fidesz-hívők hűségnyilatkozatait, amelyeknek a lényege, hogy az “ISTEN maga dönt, senki nem tudna vele szemebeszállni”.

Csak azt nem értem, hogy ezt mire alapozzák? Azok, akikkel eddig vállalta a jelölti vitát - Horn, Medgyessy, Gyurcsány - mind felmosták vele a padlót. Azóta pedig még egy kevésbé felkészült újságíróval sem volt hajlandó szóba állni. Csak nevenincs “mikrofonállványokkal”.

Ha pedig konkrét kérdést kap a Parlamentben, akkor a függöny mögé bújik, vagy a válasz helyett, pofátlanul “kellemes karácsonyi ünnepet” kíván. Pedig nemcsak jóakarat kérdése a válaszadás, hanem munkaköri kötelesség is - ha van válasza, s ha nem retteg a lebőgéstől.

Persze, ha nincsenek jó válaszai, vagy azok, nem állják meg a helyüket egy valódi vitában, akkor érthető a menekülés. És persze akkor is, ha kérdések várhatók az ellopott százmilliárdokról, a magánpénznek hazudott közpénzekről, a rokonoknak, pénztárcáknak juttatott uniós és állami százmilliárdokról.

A rettegése meg teljesen érthető. Ez a “bujkáló kampány”, hogy meg se hirdetik, hogy melyik várost “tiszteli meg”, s még a híveket/hívőket is távol tartják a rendezvényektől ez teljesen beleillik a képbe. Senkit ne tévesszen majd meg március 15-e! Ott a már bevált módon fogják távoltartani a kritikus tömeget az “Istentől”. Ennek a receptje már ismert az elmúlt évekből.

Hogy mennyire gerinctelen gyáva ember a miniszterelnök? Csak emlékeztetnék: 1957 május elsején, a Hősök terén a “forradalmat leverő Kádár” le mert menni az emberek közé. Igaz, ő nem rabolt semmit, csak a szigorú világpolitikai rendben próbált egyensúlyozni.

Az akkori világrendet két poénnal Királyhegyi Pál írta le a legérzékletesebben: - “Kitört a felkelés, majd bejöttek az oroszok és helyrelőtték a békét.”

A másik egy 1956-os távirata volt: - "Eisinhover elnök STOP Wasington STOP Fehérház STOP. A késlekedő kurva anyátokat STOP" 

Ez csak emlékeztetőül arra, hogy a mi kis gyávánkat semmi nem kényszeríti, csak a harács.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom