A Fidesz oktatáspolitikája bezárja a mobilitás kapuit (2. rész)

Nem minden a jogállás. Vagy mégis? 

Az Orbán-kormány kommunikációja szerint a pedagógusok jogállásának megváltoztatása – státusztörvény – a tanárok érdekeit szolgálja, a „tanári hivatás megérdemel egy önálló jogállást”. Pitti Zoltán közgazdász, gazdasági elemző szerint a státusztörvénnyel egyrészt a közalkalmazotti kiadásokat akarják lefaragni, másrészt egyúttal fegyelmezni akarják a renitens pedagógus társadalmat. Ha kikerülnek a közigazgatási besorolásból, akkor lényegesen gyengülnek a jogaik is. 

Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszter kijelentette, a státusztörvény azt a célt szolgálja, hogy segítsenek a pedagógusok tekintélyének visszaállításában. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár abban bízik: „mindenki tapasztalni és látni fogja majd, hogy igenis működőképes struktúrát hoztunk létre, amiben benne van az, hogy középtávon jelentősen javuljon a pedagógusok foglalkoztatási környezete, ezáltal pedig javuljon a köznevelés minősége.”

Ám a Fidesz nem először hoz létre új pedagógus életpálya-szabályozást. Egy pillanatra tekintsünk vissza az első (2013) ilyen „kormány-akcióra”, ami akkor „csodafegyvernek” nevezte a pedagógusok életpályájának akkori szabályozását, amit most, tíz év után le is váltottak. 

Az akkor még létező edupress.hu azt írta 2014. június 12-én: „az elmúlt év szeptemberében vezették be a pedagógusok előmeneteli rendszerét, amelynek kidolgozása során az Oktatási Hivatal (OH) szakemberei a külföldön évek óta működő oktatási minőségbiztosítási rendszereket is figyelembe vették. (…)

A pedagógusok minősítési rendszeréhez kiadott útmutató szerint a minősítési rendszer az életpályamodell központi eleme, működtetésének előnyeit pedig már évekkel ezelőtt felismerte a fejlett és a fejlődő országok nagy része. Éppen ezért a hazai rendszer kidolgozását a szakemberek részéről sokoldalú, sokéves kutatómunka és alapos vizsgálat előzte meg, melynek során többek között tizenegy ország (Anglia, Ausztria, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svédország és az Amerikai Egyesült Államok) minősítési rendszereit vették górcső alá. Az a példa, amelyből a legtöbbet merítettek a hazai koncepció megalkotói, az angliai. Innen ered a folyamatos szakmai fejlődés, az élethosszig tartó tanulás elve, amely az értékelési rendszerrel és az életpályamodellel is összefügg. (…) Az előmenetel ebben a rendszerben olyan tényezőktől függ, mint a pedagógiai attitűdök (olyan értékek, elkötelezettség amelyek a pedagógustól elvárhatóak), a pedagógiai ismeretek és a tudatosság, illetve a szakmai képességek. (…) Hazánkban a különböző fokozatok elérése nemcsak a magasabb presztízsű szakmai feladatok ellátását, hanem a fizetésemelést is maga után vonja – ez utóbbiban különbözik a rendszer a külföldi példáktól.”

Most tegyük zárójelbe, hogy a nagy ígérgetés, és maga a rendszer mennyire nem vált be. Csak azt vegyük számításba, hogy 2023 júliusában hivatalosan is eltörölték a pedagógusok kötelező minősítését, az Oktatási Hivatal elkezdte kiküldeni az értesítéseket a 2024. évi Pedagógus II. fokozatot célzó minősítési eljárásra már jelentkezett tanároknak arról, hogy a státusztörvény július 15-én hatályba lépett 97. § (1) és (2) bekezdése alapján a Pedagógus II. fokozat elérése már nem kötelező. Aki mégis úgy dönt, hogy abban részt venne, újra nyilatkoznia kell erről a területileg illetékes Pedagógiai Oktatási Központnak. Aki nem erősíti meg szeptember 15-ig az Oktatási Hivatal felé, hogy részt akar venni a minősítési eljárásban annak a korábbi jelentkezését másnap automatikusan törlik, ezt külön nem is kell kérnie.

De 2023-ban már arról sincs szó, hogy az új életpályát úgy alkották volna meg, hogy bármilyen „külföldön évek óta működő oktatási minőségbiztosítási rendszereket” figyelembe vettek volna. Így nyilván a vietnámiakét sem. 

De minek is? Itt nem tudás-, hanem munkaalapú társadalom épül Orbán Viktor akarata szerint. Ez utóbbiban pedig nem kell sokat költeni az oktatásra, nem kell, hogy a társadalom támogassa a tudást, a pedagógusokat. 

Ami Maruzsa szerint fontos, az, hogy mostantól a bérszabályozás nem úgy lesz, mint eddig volt, hogy az egyes minősítési kategóriákon belül a pedagógus életkora és végzettségi szintje volt a meghatározó, illetve az, hogy annak idején főiskolán vagy egyetemen végzett-e. „Mostantól a teljesítmény, az éves teljesítményértékelés, illetve a munkájuk eredményessége az, ami alapján a sávhatárok között meg tudják majd határozni a bérüket. A bértömeg felett az intézmény vezetője rendelkezik majd, és ez mindenképpen egy jelentős motiváló tényező lesz, ez egyértelmű célja volt a törvényjavaslatnak. Ne az életkort, ne az egykori végzettséget meghatározó intézménytípust fizessük meg, hanem a többletteljesítményt, a pedagógiai hozzáadott értéket, a tanítás eredményességét. Ennek jelentős minőségi hozadéka lesz. (…) Az új szabályozás ráadásul egy flexibilis bérezési keretrendszert teremt, ezzel arra is alkalmassá tesz minket, hogy amint az Európai Bizottsággal lezárulnak a viták – márpedig én hiszem, hogy ez a közeli jövőben megtörténik –, akkor amint megérkeznek a többletforrások, az érintett bértömeget a rendszerre terítve, azonnal képesek leszünk a radikális béremelést végrehajtani.”

Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint a közoktatás leépítése tudatos kormányzati elképzelés mellett zajlik, ez kiderül abból a bevallott gazdaságpolitikai célból is, hogy összeszerelő országot csinálnak Magyarországból. Ezzel azonban önmagában is nagyon komoly gondjai vannak a PSZ-nek, de a jövő még ennél is fenyegetőbb. A robottechnika húsz év múlva annyira elterjedt lesz, hogy a termelésben a munkavállalók döntő többségére nem lesz szükség. A munkanélküliség mértéke elképesztő lesz, már csak azért is, mert a munka világából kiszorulók szakképzettséggel sem rendelkeznek. A kormány jelenlegi oktatáspolitikája pedig abba az irányba mutat, hogy az egyházi elitoktatásból lehessen majd bekerülni a magyarországi egyetemekre. Ez azt is jelenti, hogy megszülető gyerekek 80 százalékáról születése pillanatában eldől, milyen élet vár rá. Éppen azért, mert a kormány bezárja a társadalmi mobilitás kapuit – tette hozzá. A KlikkTévé Mélyvíz című műsorában a kormány által hangoztatott pedagógusi béremelésekkel kapcsolatban Totyik azt kérdezte: amikor a diplomás átlagkeresetek 58 százalékán állunk, 18 százalékos infláció van, valaki elhiszi, hogy egymillió forintos fizetés lesz, miközben az átlagfizetés 390 ezer forint. Arról is beszélt, hogy „5000 pedagógus megy nyugdíjba és ebben nincsenek benne azok, aki a „nők 40”-nel mennek el, a fiatalok pedig nem akarnak tanárokká válni.” Szerinte titkolja a kormány a felmondásokat, a közszolgálati álláshelyek hirdetéseinek száma 1500-2000 fővel megugrott, és közben nem tudjuk, hogy mit nem engedtek meghirdetni. Eközben az intézményvezetők vészforgatókönyvekkel készülnek a következő tanévre. „Például ahol eddig két nívócsoportban folyt az idegen nyelv oktatása, megszüntették és összevonták. Ahol egész napos iskolák voltak alsó tagozaton, ehelyett délelőtt lesz egy tanító néni, délután pedig a két osztályt összeteszik egy napközis csoportnak.”

A PSZ elnöke emlékeztetett arra is, hogy Maruzsa Zoltán államtitkár szerint a kormány a nyugdíjas pedagógusokra számít. De „ha nincs tanárhiány, miért számít rájuk” – tette fel a kérdést. 

Mindehhez illenek Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökének szavai: „az, hogy a Fidesz mekkora kárt okozott az elmúlt 10-12 évben a magyar oktatásban, igazából akkor fog kitűnni, amikor a mostani óvodások és iskolások elkezdik állampolgári életüket. Két nagy kártétel mutatkozik: az iskolarendszer a társadalmat kettészakító társadalompolitika szolgálatába állt, és a szegregációs szakadék tovább nyílott. Ez beláthatatlan károkat fog okozni, mert tényleg bekövetkezik a társadalom kettészakítása. A gazdasági verseny az innovációt tartja a legfontosabb fogalmának, és ebben jelentősen elmaradt a magyar iskolarendszer. Voltaképpen ezek azok a rontások, amik végbementek a Fidesz oktatáspolitikája alatt”.

(Az 1. részt itt olvashatják.)