A hátrahagyott aknák a gazdaságra is hatnak

Korábban már számba vettük az általános politikai csapdákat, az államirányítás kulcsterületein a kétharmados törvények okozta személyi és jogi fékeket. Ezúttal Mihályi Péter közgazdászt, egyetemi tanárt kérdeztük azokról a gazdasági problémákról, amelyekkel a tavaszi választások után szembe kell majd néznie egy következő kormánynak.

– Úgy tűnik, a választási siker érdekében a jelenlegi kormánynak semmi sem drága. Meglehetősen bőkezűen osztogat, láthatóan túlköltekezik a jövő számlájára. Nem gondolja, hogy ez akár vissza is üthet, ha megnyerik a választást?

– De igen. Van ebben némi kamikáze bátorság: ha a jelenlegi kormány marad hatalmon, nehéz lesz arcvesztés nélkül kifarolnia abból az ígéret-özönből, amit nem fog tudni beváltani. Ha veszít, akkor az utódai szembesülnek a minden bizonnyal politikai feszültségekkel járó, ám megkerülhetetlen döntésekkel.

– Segítene ezeket számba venni?

– Háromféle csapdát említek. Az egyik a magyar kormány külföldi elkötelezettségei. Elsősorban a paksi beruházásra, illetve a Budapest-Belgrád vasútvonalra gondolok, amelyek igen nagy összegű és alighanem fölösleges kiadások. Ám ezek a pénzek még nincsenek elköltve. Ezekkel kapcsolatban felvetődnek olyan kétségek is, hogy talán a megállapodások konstrukciója sem a legelőnyösebb, de ebben nehéz állást foglalni, hiszen a részleteket az „idők végezetéig” titkosították. Ezekből a mindenkori magyar kormányoknak nagyon nehéz lesz kimászniuk. A második csoportot azok a külföldi kötelezettségek jelentik, amelyek a nemzetközi eladósodottsággal függenek össze. Az utóbbi időben, de az elmúlt tizenkét éves működése alatt korábban is indokolatlanul vett fel a kormány jelentős külföldi hiteleket.

– A választási túlköltekezésről már beszéltünk. A tavaly felvett sokmilliárdnyi hitel nem az elmaradt uniós forrásokat volt hivatott pótolni?

– A pénz soha nincs megcímkézve. Nem lehet megmondani, hogy a kormány uniós pénzből vagy hitelből finanszíroz egy beruházást. A „nagy kalapban” ezek összemosódnak. Ez mindig így van – nem is lehet másképp.

– A választásokig még hónapok vannak. Nem gondolja, hogy a kormány költekezésének ezzel még nincs vége?

– Jöhetnek még rendelkezések, intézkedések, akár még törvények is, amelyek hatással lehetnek egy következő kormányzat munkájára. Ezeket sorolom a harmadik csoportba. A lakosságnak, a választóknak megígért és részben már folyósított juttatásokra gondolok. Ide tartoznak az adó-visszatérítések, a kapkodva meghirdetett béremelések, az adócsökkentések, az olyan szociális juttatások, mint mondjuk a 13. havi nyugdíj, hogy csak néhányat említsek. Ezek még egy kétharmados győzelem esetén is olyan csapdákat jelentenek egy új hatalomnak, amit nehéz kikerülnie.

– Egy közelmúltbeli döntés az üzemanyagárak befagyasztása, amelyet nagyjából a választások után szabadítanak fel…

– Azt feltételezem, hogy az energiaárak most már nem fognak olyan kiugró mértékben emelkedni, sőt, talán mérséklődhetnek is, és akkor az árstop feloldása sem okoz majd sokkot a gazdaságnak.

– Ott van a rezsicsökkentés ügye, a tényleges költségektől elszakított lakossági árak és a termelőket terhelő árak. Már most veszélyben lehet számos városban a távfűtés üzemeltetése.

– Ezek a döntések sokkal könnyebben kezelhetők, mint mondjuk a 13. havi nyugdíj jövője. Vagy azok az idén elhatározott bérintézkedések, amelyek fedezete még látszik a következő évi büdzsében, de amit még csak beígértek, azok a kevésbé nyomasztó kötelezettségek közé tartoznak. Ezekből arcvesztés nélkül vissza lehet lépni.

- A béremelések állnak az egyik oldalon, az adó- és járulékcsökkentések a másikon. Nem lát ebben ellentmondást?

– E téren is ugyanaz a helyzet: ami még nincs elfogadva, abban van mozgástér. Bárki is lesz a kormányrúdnál, ezeket az intézkedéseket – ha nem is könnyen – de visszavonhatja.

– Ez az egyik legveszélyesebb csapda. Ha ezeket az említett fájó megszorításokat az ellenzék kényszerül majd meglépni, akkor kész a bukott kormány válasza: ők megmondták előre.

– Így van. Az elégedetlenség, a csalódottság kétségkívül kínos helyzetbe hozhat egy új kormányerőt, különösen akkor, ha nem sikerül elsöprő győzelmet aratnia, és közben meg kell harcolnia egy bebetonozott hivatalnoki réteg esetleges gáncsoskodásával is.

– Vannak gazdasági elemzők, akik úgy látják, hogy a következő évek legnagyobb csapdája az elszabadult infláció lesz. Ön mit gondol erről?

– Ebben némiképp optimista vagyok. Úgy látom, hogy a Nemzeti Bank végre felébredt, és nekilátott kamatot emelni. Jelezték, hogy kezdik komolyan venni az infláció elleni harcot. Kívülről úgy látszik, hogy ez nem színjáték részükről. Nagyon nagy kérdés, hogy ezek az intézkedések elegendők lesznek-e. Nemzetközi tapasztalat, hogy a kialakult inflációs várakozásokat csak nagyon nehezen és kemény intézkedésekkel lehet megtörni. Kis lépések ehhez nem elegendők. Idehaza ma már mindenki látja, hogy ez mekkora probléma.

– De ha a forint gyengülése nem áll meg…

– Akkor az infláció jó esetben is csak a mai szinten rögzül és már abból is nagy politikai elégedetlenség származhat. Éppen ezért az infláció ellen fellépő kormány – legyen az a jelenlegi vagy egy jövendőbeli új – számíthat a lakosság támogatására.

– Mindezek ismeretében ön hogyan látja a magyar gazdaság általános állapotát?

– Minden gazdaságban vannak problémák. Ha az inflációt megpróbálják erőteljesen lecsökkenteni, amit nagyon helyesnek tartanék, annak biztosan lesznek majd foglalkoztatási következményei. Magyarországon 2010-től folyamatosan egy mesterséges konjunktúra-élénkítés történt, aminek sokáig nem lett inflációs következménye.

– Ez lett volna a „magyar csoda”?

– Csodák nincsenek! Nem erről van szó. A külföldi hatások ellensúlyozták a belső, áremelkedést kiváltó fejleményeket. A túlfűtött konjunktúra miatt viszont a belgazdaságban – már jóval a Covid-járvány előtt – nagyon erős munkaerőhiány lépett fel. Ez egyrészt rontotta – főleg az építőiparban – a termelők keze alól kikerülő minőséget, másrészt indokolatlanul felhajtotta a béreket. A járvány okozta visszaesés alkalmat teremthetett volna arra, hogy csökkenjen a munkaerőhiány, de a kormány feleslegesen dobott ki súlyos milliárdokat bértámogatásra. A hat százalékos növekedésre a kormány kilenc-tíz százalékos deficitet pakol, ami totális felelőtlenség. A gazdaságnak ezt az állapotát fogja örökölni az, aki 2022-ben kormányozhat majd.

– Ezt a túlfűtöttséget, inflációt, munkaerőhiányt még csak tetézte a családtámogatási rendszer. Ezek fenntarthatók lesznek?

– A CSOK és a többi lépés mind-mind olyan intézkedés volt, amelyek elsősorban az inflációt és az építőipari árak emelkedését gerjesztették. Valójában érdemben nem tudnak változtatni a demográfiai helyzeten. A népesedési tendenciákat így nem lehet megváltoztatni.

– Egy új kormány ebben a helyzetben mit tehet?

– Valamelyest vissza kell majd venni az extra és sok szempontból antiszociális családtámogatásokból. Szükség lehet átcsoportosításokra, az így felszabaduló források egy részéből rendezni kell például a családi pótlékot, amely évtizedes lemaradásban van.

– Még egy „pótkérdés”: mit várna el egy esetleges új kormány uniós politikájától?

– Egy politikai fordulat esetén az euró bevezetésének kérdése a gazdaságpolitika fókuszába kerül majd. A belépésért sok mindent lehet tenni, de nem lesz gyors folyamat. Az infláció és a kamatok leszorítása mellett, a magas államadósság és a magas hiány is ma még akadályt jelent. De a legfontosabb: ki kell építeni egy bizalmi viszonyt az unió vezető államaival. Ha a jelenlegi kormány marad a maga unióellenes politikájával, akkor továbbra sem látok erre sok esélyt.