Aki térdel, az nem magyar, hej-hej!
Mindenen lehet vitatkozni. Azon is például, hogy jó ötlet-e, ami mostanság Európa kultúráltabb felén a labdarúgó pályákon szokás, vagyis, hogy a mérkőzések előtt a játékosok letérdelnek, ezzel demonstrálva, hogy elutasítják a rasszizmust. Lehet vitatkozni ezen az újkori módin, érvként felhozni, hogy ne keverjük a politikát a sporttal, meg persze lehet ennek az ellenkezőjét is állítani, Egy dolgot nem illik: bunkónak lenni, és ezzel szégyent hozni Magyarországra.
A magyar nemzeti tizenegy tagjai, amint azt Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábban már jelezte, nem térdelnek le a mérkőzések előtt a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon. Nem a játékosok döntöttek így, talán még csak nem is az MLSZ, felsőbb helyről jöhetett az ukáz, olyan helyről, ahol az ország fontos ügyeiről szokás határozni.
Nekünk, magyaroknak, ne mondja meg senki, hogy mit csináljunk. Mi büszke, szabadságszerető nép vagyunk, akiknek sem Brüsszel, sem más hatalom nem diktálhat. Abcúg térdelés, aki térdel, az nem magyar, hej-hej!
Ideje elárulnunk, hogy a kedd esti magyar-ír felkészülési mérkőzés előtti történésekről beszélünk. Jelesül arról, amit az írek szövetségi kapitánya is szóvá tett a gól nélküli döntetlennel zárult mérkőzés után. Hogy a magyar szurkolók egy csoportja – jobb híján így kell neveznünk őket – kifütyülte a mérkőzés előtt letérdelő ír csapatot.
Bunkóság a köbön. Hozzávetőlegesen akkora tahóság, mint amikor a kilencvenes évek elején az akkori Fidesz prominensei – Orbán Viktorral az élen – gúnyos bekiabálásokkal zavarták meg a kereszténydemokrata képviselők felszólalásait. Csuhások térdre! – hallatszott a Fidesz padsoraiból, onnan, ahol az akkor még fiatal Orbán Viktor, Áder János és Kövér László ültek.
Ez is ugyanúgy tahóság volt, mint a kedd esti írek elleni fütyülés. Mert ez független attól, hogy mit gondolunk a mérkőzések előtti térdelésről. Gondolhatjuk azt is, hogy nem kellene, mert a politikai vélemény nem a futballpályákra való. És gondolhatjuk ennek az ellenkezőjét is. Egyedül azt nem gondolhatjuk, hogy nekünk, magyaroknak, már megint bunkó módon kell viselkednünk, megbotránkoztatni a világot – legalábbis annak tisztességesebb, demokratikusabb felét.
