Az oktatásirányításnak szembe kell néznie a hibákkal és a hiányosságokkal

Megjelent és magyarul is elérhető az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet éves oktatási jelentése, amely csaknem félszáz ország oktatási adatait hasonlítja össze. A Belügyminisztérium ennek kapcsán kétrészes közleményt adott ki „Az OECD elismeri a magyar köznevelés eredményeit” címmel. Ebben a kedvező vagy annak látszó adatokra hivatkozva megállapítja, hogy „Magyarországon több figyelem jut egy tanulóra, mint az EU vagy az OECD átlagában.” A Civil Közoktatási Platform (CKP) szerint viszont ezzel a közleménnyel nemcsak az a gond, hogy nagyvonalúan eltekint azoktól a területektől, amelyekben nemhogy átlag fölött, hanem kifejezetten a sereghajtók között vagyunk, hanem az is, hogy ha értelmezzük a pozitív adatokat, már nem ilyen gyönyörű a kép. 

A CKP példaként megemlíti, hogy az öt éves kori óvodáztatásban résztvevők arányát elemezve például nem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy az országok egy részében öt éves korban már nem óvodába, hanem iskolába járnak a gyerekek, és a magas részvétel mellett nem lehetne elfeledkezni arról, hogy egy óvodásra nálunk költöttek a legkevesebbet az unióban. Az egy pedagógusra jutó gyermekek alacsony számán örvendezve pedig nem feledkezhetünk meg többek között arról, hogy Magyarországon - sok országgal ellentétben - délután is kell a gyerekekre vigyázni, ami miatt például alsó tagozaton ahhoz, hogy egyszerre ugyanannyi gyerekkel legyen a pedagógus, egy pedagógusra sokkal kevesebb gyereknek kellene jutni. A CKP szerint az adatok szépítése nem csupán hamisság, hanem a megfelelő oktatási rendszer kialakításának hátráltatása is. Ha az oktatásirányítás nem néz szembe a hibákkal és hiányosságokkal, nem tud megfelelő irányba kormányozni – írták. 

Nahalka István oktatáskutató vette a fáradságot, és végignézte az összes Belügyminisztérium által idézett adatot, és felsorolta azokat a tényezőket is, amelyekkel nem véletlenül nem büszkélkedett a minisztérium. Elemzéséből mutatunk be néhányat. 

Az oktatáskutató szerint, ha valaki ki akar mazsolázni számára kedvező adatokat a felmért országok bármelyikében, akkor ezt meg tudja tenni. Ha tehát a BM tájékoztatója tartalmi szempontból rendben is lenne, akkor is fel kellene tenni a kérdést, hogy „csak ennyi kérdésben vagyunk valamivel jobbak az OECD vagy/és az EU átlagánál?”. Van kb. 5-7 mutató, amely első közelítésben (nem kiugróan) Magyarországra nézve valamennyire kedvező és van számtalan más tényező, amelyben sokkal rosszabbak az adataink az átlagosaknál. Nahalka István azt mondja: „én ezt nem mondanám sikernek. De a probléma valójában ezeknek a „sikereknek” az értelmezésével van.”

 A Belügyminisztérium szerint „Magyarországon nincs „gyermekgondozási rés”, a gyermekgondozást segítő ellátás után közvetlenül elérhető az ingyenes bölcsőde, majd 3 éves kortól beáll a tankötelezettség a kötelező óvodalátogatással. Nahalka István megjegyzi, hogy az ingyenes bölcsőde valójában nem mindenki számára érhető el. Hogy ez mekkora problémát jelent, arról nincsenek hiteles adatok, de valószínűleg messze nem elhanyagolható. Az óvodáztatás magas aránya valóban teljesül, de ez már nagyon régóta így van, nem a 2010 utáni kormányok sikere. De érdemes azt is figyelembe venni, hogy az adatot szolgáltató országok között van Chile, Costa Rica, Kolumbia, Törökország, Mexikó, ahol érthető okokból kisebbek az arányszámok. Továbbá az öt évesek óvodáztatási adatainál Ausztrália 24 százalékkal, Írország 1 százalékkal, Új-Zéland 8 százalékkal, Nagy-Britannia 0 százalékkal szerepel, mert az öt évesek nagy része már iskolában és nem óvodában van. A többiek adatai a miénktől kevéssé térnek el. 

Míg a BM szerint a kötelező óvodáztatással „Magyarország kiterjesztette a tankötelezettség időszakát, így a tankötelezettség időtartama hazánkban 13 év, amely meghaladja az OECD országok 11 éves átlagát.” Nahalka szerint azonban a tankötelezettség esetében annak felső határa az érdekes kérdés. Az óvodában még nem zajlik rendszeres, tantervvel szabályozott tanítás, tehát erősen kétséges, hogy az óvodát bele kell-e számolni a tankötelezettség időszakába, az esetek döntő többségében ezt nem is teszik meg a statisztikusok.

A BM nagyra értékeli, hogy nálunk „Az óvodai ráfordítások 90 százalékát a központi költségvetés finanszírozza, amely meghaladja az OECD 86 százalékos átlagát.” Az óvodai ráfordításokon belül a költségvetés által biztosított összeg arányával kapcsolatban nem lehet levonni semmilyen értékekkel kapcsolatos következtetést. A dolog attól függ, hogy a központi költségvetés és az egyházi, alapítványi, magán kezdeményezések között milyen feladateloszlás alakult ki történetileg. Semmi nem indokolja, hogy az állami fenntartás nagyobb arányát pozitívabbnak, értékesebbnek tekintsük, legalábbis ilyen, 80 százalék fölötti arányszámok esetén.

 A BM közleménye az egy pedagógusra jutó tanulók átlagnál alacsonyabb száma alapján kijelenti, „hogy Magyarországon nagyobb figyelem jut egy tanulóra, mint az EU vagy az OECD átlagában.” Az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az alsó tagozaton: 11 fő, (az OECD: 14 fő; EU25: 13 fő), a felső tagozaton 11 fő (OECD: 14 fő; EU25: 11 fő), az általános középfokon (szakképzés nélkül) 11 fő (OECD: 13 fő; EU25: 12 fő).”

Nahalka István szerint az összehasonlíthatóság ebben az esetben kérdéses. Ez a kérdés kapcsolódik a pedagógushiánnyal kapcsolatos, évek óta folyó számháborúhoz, amelyet a ckpinfo.hu-n található cikk Számháború a tanárhiányról - CKP (ckpinfo.hu) foglalt össze. 

Ha megnézünk néhány szempontot, akkor kiderül, hogy Magyarországon az általános iskolában 16 óráig kell foglalkozásokat tartani és azon a tanuló köteles részt venni. Ez alsó tagozaton azt jelenti, hogy minden osztálynak van egy normál és egy napközis tanítója. Tehát ha 22 gyerek van egy osztályban, akkor ugyan egyszerre 22 gyerekre kell a tanítónak figyelni, de mivel van egy napközis tanítójuk is, így a statisztika szerint 11 gyerek jut egy tanítóra. Ezzel szemben egy olyan országban, ahol nincs délután foglalkozás, vagy csak kevesen vannak a napköziben és így összevonhatók az osztályok, a pedagógusra jutó 13 fő azt jelenti, hogy 13-nál nem sokkal több gyerekkel foglalkozik egy pedagógus.

Arról ugyan nincs pontos adatunk, de nagyon úgy tűnik, hogy nyugaton a pedagógus munkáját sokkal többen segítik. Ha tehát a pedagógus mellett egy pedagógiai asszisztens is tartozik az osztályhoz, attól ugyan nem lesz alacsonyabb az egy pedagógusra jutó gyerekek száma, de elmondhatjuk, hogy több figyelem jut a gyerekre. Mint ahogy akkor is, ha a pedagógusnak a gyerekekkel való foglalkozás mellett nincsenek egyéb feladatai, kötelezettségei.

A magyar statisztikában benne vannak a gyesen-gyeden lévők; a képesítés nélkül vagy nem megfelelő képesítéssel oktatók; a nyugdíj mellett tanítók.

A „nagyobb figyelem” hipotézis alapvetően megkérdőjelezhető azért is, mert az, hogy mekkora figyelem fordítódik egy tanulóra kisebb és nagyobb osztályokban, az nem pusztán az osztálylétszámtól függ, hanem például attól is, hogy milyen pedagógiai kultúrával rendelkezik a pedagógus, milyenek a módszerei stb. Ha előadást tartok 10 és 100 gyereknek, akkor a két esetben ugyanakkora figyelem jut minden gyermekre. Pedagógiai kultúra tekintetében, ebben az esetben elsősorban az intenzív differenciáló munkaformák alkalmazásában pedig egyáltalán nem állunk jól. 

Az egy osztályra jutó tanulók száma pedig igen nagy szórást mutat az országban, a nagyon kicsi létszám ugyanúgy rossz pedagógiai szempontból, mint a nagyon nagy.

Az oktatáskutató szerint a kérdés alaposabb elemzést igényelne és nem propagandisztikus kinyilatkoztatásokat.

Nahalka István elemzésében azt is fölveti, hogy az évismétlési adatoknál erősen válogatott a BM a közléskor, illetve érdemtelenül emelte ki, hogy egyes adatok az OECD átlagoknál kisebbek. A BM egyszerűen elhallgatta, hogy az alsó tagozatosok körében az évismétlési ráta 2022-ben Magyarországon 2,1százalék volt, míg az OECD országaiban 1,5 százalék, az EU tagországokban 1,2 százalék. A felső tagozatos eredmény (Magyarország: 1,7 százalék, OECD: 2,2 százalék, EU: 2,1 százalék) nem jelentős mértékben kisebb, mint az átlagok, sok ország eredménye (kinek pozitívan, kinek negatívan) lényegesen jobban eltér az OECD és EU átlagoktól. A középfokú oktatásban az évismétlés adatainál szintén van „egy kis játék”. A közölt adatok – így is van leírva – az általános középiskolázásra vonatkoznak. Ezt elég kevesen értik Magyarországon, a tisztességes tájékoztatás az lett volna, ha úgy írja a BM, hogy „gimnáziumi adatok”. Vagyis a kicsit nagyobb (de egyébként ez sem óriási) különbség azért van, mert nálunk a gimnáziumokban kevésbé buktatnak, mint más középfokú oktatásban. Nálunk a gimnáziumokban tanulók aránya kisebb, mint a szakképzésben tanulóké, míg ugyanilyen eloszlást mutató ország Európában nem sok más található rajtunk kívül. A szakképző iskolákban – ez több kutatás során kiderült – jóval nagyobb az évismétlési arány.

 Nahalka István azt is megjegyzi, hogy a BM-közlemény semmit nem mond azokról az adatokról, amelyekben viszont rosszul állunk. Néhány ezek közül:

– csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg abban a tekintetben, hogy az iskoláskorúak (csak közoktatás) hány százaléka jár valóban iskolába.

– Szlovákia van csak mögöttünk azon tanulók arányát tekintve, akik a 2022. évi PISA vizsgálatban az ESCS index alsó negyedébe tartoztak, és elérték a minimálisan elfogadható szintet a matematika teszten (2. szint). 

– Csak Ausztria volt mögöttünk abban a tekintetben, hogy a 25-34 éves nők között milyen arányt képviseltek a legalább BA-BSc vagy ezekkel ekvivalens felsőoktatási végzettséggel rendelkezők.

– Ha a 25-64 évesek körében a bármiféle felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányát nézzük, akkor a mienkénél rosszabb adata csak a következő EU-s országoknak van: Csehország, Olaszország, Szlovákia.

– Európában csak Bulgária volt mögöttünk abban, hogy a 2021. évi PIRLS mérésben a magas és az alacsony szocioökonómiai státussal rendelkező gyerekek tesztpontszám átlagai mennyivel különböztek egymástól. 

– Az EU-ban mi költöttük a legkevesebbet 2021-ben a 3-5 évesek nevelésére egy óvodásra számítva összehasonlítható árakon számolva.

– Az EU-ban Lettország után a legkevesebbet költöttük 2021-ben egy alsó tagozatos tanulóra összehasonlítható árakon számolva.

– Pontosan ugyanez a helyzet a felső tagozaton is.

– Az EU-ban mi költöttük a legkevesebbet 2021-ben egy középfokon tanulóra összehasonlítható árakon számolva. Ezek az adatok valamennyire változhattak a pedagógus fizetésemelés hatására. 

Érdekes, hogy a felsőoktatás tekintetében sokkal jobb a helyzet, nyilván az intézményfenntartó alapítványok állami támogatása miatt. Bár a felsőoktatás jobb támogatása kicsit megugrasztja az oktatás támogatásának nagyságát, azonban a teljes oktatási rendszer költségei tekintetében (egy főre jutó költség, összehasonlítható árakon) így is csak Lettország és Litvánia van mögöttünk. 

– Az oktatási kiadások GDP-hez való viszonyítása esetében jobbak az adataink, de a különböző oktatási szinteken rendre az utolsó harmadban, negyedben vagyunk. 

– Ha azt nézzük, hogy az állami oktatási kiadások hány százalékát teszik ki az összes állami kiadásoknak, akkor a korai fejlesztés esetén ez 1,3 százalék, az OECD átlag 1,7 százalék. Az alsó tagozat esetében csak Görögországot és Olaszországot előzzük meg az EU-ban, a felső tagozaton csak Görögországot és Észtországot, középfokon csak Görögországot, a felsőoktatást tekintve kifejezetten jó az adatunk, ám az összes szintet tekintve és nem számolva a kutatás-fejlesztés költségeit, utolsó előttiek vagyunk Európában, csak Olaszország van mögöttünk.

– A 30 éves kor alatti pedagógusok arányát tekintve minden szinten az utolsó harmadban, negyedben vagyunk. Az 50 évesnél idősebb pedagógusok arányszámában a legnagyobb értékeket produkálók között vagyunk.