Paks II. újra veszteséges, nőnek a költségek és a bizonytalanságok
A Paks II. beruházásért felelős állami vállalat, a Paks II. Zrt. 2025-ben ismét veszteséggel zárt, igaz, ezúttal „csupán” 75 millió forintos mínuszban – írja a Népszava. A társaság korábban javuló eredményeket mutatott: a 2022-es 1,3 milliárdos veszteséget 2023-ban és 2024-ben már nyereség követte, utóbbi évben 2,4 milliárd forinttal.
A lap szerint a vállalat továbbra is döntően állami tőkeinjekciókból működik: 2025-ben a tőketartalék 161 milliárd forinttal emelkedett, elsősorban az orosz állami tulajdonú ASE, a fővállalkozó finanszírozási igénye miatt. A beruházás nyilvántartott eszközértéke meghaladta az 500 milliárd forintot, miközben a projekt csúszása továbbra is jelentős: a 2014-es szerződések alapján a két új blokknak már működnie kellene.
A bizonytalanságokat növelik az oroszellenes szankciók, a műszaki fennakadások és az uniós jogi problémák is. Tavaly az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a fejlesztés korábbi állami támogatási engedélyét, ami miatt az utólagos állami forrásbevonás jogszerűsége is kérdésessé vált.
A Energiaklub Szakpolitikai Intézet programvezetője, Perger András szerint a projekt gazdasági megtérülése egyre bizonytalanabb, miközben a végső költség akár a korábban rögzített 12,5 milliárd euró többszörösére is nőhet. A szakértő politikai felelősséget is felvetett több korábbi döntéshozó, köztük Orbán Viktor és Szijjártó Péter szerepével kapcsolatban.
A Népszava arra is felhívja a figyelmet, hogy a beruházást nehezíti a német Siemens kizárása az uniós nukleáris irányítási rendszerek szállításából, miközben a pótlás lehetősége továbbra sem egyértelmű.