Budapest után Szegeden is Iványi Gáboréknak adott igazat a bíróság, de az ítéletek még nem jogerősek

NVZS 2024. október 2. 14:55 2024. okt. 2. 14:55

A Fővárosi Törvényszék után a Szegedi Törvényszék is megalapozottnak ítélte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét a bezáratott oktatási intézményeire. A határozat ellen nyolc napon belül még lehet fellebbezni. A korábban megszületett budapesti hasonló ítélet ellen a fővárosi Kormányhivatal már fellebbezett, így a Sára Botondék által bezáratott budapesti MET-iskolák ügye a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. Közben a MET ezerrel dolgozik azon, hogy mentse, ami menthető: keresik a pedagógia programjuk megmentésének alternatív megoldását alapítványon keresztül létrehozott fejlesztő központok létrehozásával. Az oktatási intézményeik hálózatát csak jogerős bírósági döntések és hosszabb távon is biztos lábakon álló anyagi bázis megléte esetén kezdenék újraépíteni.

A Szegedi Törvényszék is megalapozottnak ítélte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét – tudatta a MET portálunkhoz is eljuttatott közleménye. Az indoklásban a többi között a következőkre hivatkoztak: „... az intézmény tanulóinak jelentős hányada sajátos nevelési igényű gyermek, akik számára a tanulási környezet megváltoztatása, beilleszkedés az új osztályközösségekbe, az új nevelőkkel való kapcsolat kialakítása jelentős nehézségeket okoz... az alperes a határozata meghozatalakor ezt a körülményt figyelmen kívül hagyta, a törlés indokoltságát a felperes saját érdekkörében felmerülő adó- illetőleg közműtartozására alapozta... a 2024/2025. évi tanév megkezdése előtti utolsó munkanapon a határozatban foglaltak végrehajtása nagyobb veszteséggel és érdeksérelemmel jár, mint annak végrehajtásban történő felfüggesztése”. Leszögezték, hogy életszerűtlen és a határidőben kivitelezhetetlen elvárás „volt a tanulóknak a tanév kezdetéig történő értesítése és a személyre szabott tájékoztatása arról, mely intézmény jogosult az egyes tanulók fogadására. Egyetértett továbbá azzal is, hogy a kijelölt intézmények nem feltétlenül felelnek meg a sajátos nevelési igényű tanulók egyedi igényeinek, amely a törölt intézményekben jogviszonnyal rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók jogos érdekeit is sérti.”

A határozat nem jogerős, nyolc napon belül megfellebbezhető. 

Közben a Fővárosi Kormányhivatal mégis megfellebbezte a MET Budapesten bezáratott és töröltetett iskoláinak megadott azonnali jogvédelmi határozatot. Ezzel önmagát hazudtolta meg, hiszen Sára Botondék az MTI-nek kiadott korábbi közleményükben még azt állították, hogy „Budapest Főváros Kormányhivatala tiszteletben tartja a Fővárosi Törvényszék döntését, amely helyt adott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelmi kérvényének”. Az ügy most a Fővárosi Ítélőtáblához kerül.

A MET közleménye arról is hírt ad, hogy követik azoknak a családoknak, gyermekeknek a sorsát, akik ezeknek a jogsértő intézkedéseknek köszönhetően kilátástalan helyzetbe kerültek. „Bízunk benne, hogy az egyértelmű jogsértések nyilvánosságra kerülésével leáll a MET hiánypótló intézményeinek felszámolása, és megegyezésre, megoldásra törekvő tárgyalásokat folytathatunk az állami normatívák folyósításáért, iskoláink működtetéséért” – írták.

Korábban már a portálunknak is elmondták, hogy tárgyalni szándékoznak a NAV-val és az Oktatási Hivatallal is ezeknek az ügyeknek a megoldásáról. Hogyan állnak ezek a tárgyalások? – kérdeztük a MET sajtószóvivőjétől. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon van-e bármilyen hír a strasbourgi keresetük ügyében?

Vajay Zsófia elmondta, hogy kezdeményezték a tárgyalást a NAV-val, de még nem kaptak rá választ. A strasbourgi kereset ügyében sem érkezett még információ hozzájuk, ugyanakkor – tette hozzá – a hazai jogsértések tényét elismerő ítéletek fontos mérföldkövet jelentenek az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott keresetük megítélése szempontjából is.

S hogy mit tennének, ha – az idáig elvezető utat ismerve, valamifajta csodának nevezhető végkifejlet eredményeként – a hazai bíróságok a MET-nek adnának igazat, és sikerülne megállapodni a NAV-val és az Oktatási Hivatallal is? Vajon mit tudnának ebben az esetben tenni a bezáratott, és tőlük elvett intézményekkel? „Nyilván illúzióink rövid távon nincsenek, egyelőre be kell bizonyítanunk az igazunkat” – mondta. Majd hozzátette: „még, ha ez meg is történik, ha nekünk kedvező ítéletek is születnek, akkor is szükség lesz még arra, hogy hosszabb-rövidebb távra rendeződjön az anyagi helyzetünk, majd csak ezután tudunk hozzáfogni az újjáépítéshez”. Ugyanis nem kockáztatnák meg azt, hogy bizonytalanságra alapozva, kezdjék el ismét működtetni azokat – szögezte le. Vajay Zsófia végezetül azt is elmondta, egyelőre keresik az alternatív megoldásokat, hogy megmenthessék a pedagógiai programjaikat, alapítványon keresztül létrehozott fejlesztő központok létrehozásával.

A MET budapesti és szegedi iskoláinak ügyével, a diákok és szüleik kálváriájával számos cikkben foglalkoztunk, a többi között itt, itt és itt olvashatnak róla részleteket. 

Újabb állásfoglalás Iványiék mellett

Közben a Gyermekjogi Civil Koalíció állásfoglalást adott ki a MET bezáratott iskoláinak a diákjai védelmében. Ebben felszólította Pintér Sándort, az oktatás irányításáért felelős belügyminisztert, hogy sürgősen vizsgálja meg valamennyi érintett gyermek oktatási helyzetét, különös tekintettel a gyermekjogi aggályokra. A gyermekjogi visszásságok megszüntetése érdekében haladéktalanul kérje fel az intézmények fenntartóit és az érintett kormányhivatalokat, hogy intézkedjenek a gyerekek számára minden tekintetben megfelelő fogadó intézmény kijelöléséről, egyúttal biztosítsák a döntésükkel érintett gyerekek inkluzív oktatáshoz való jogának érvényesítését. Az intézkedésekkel érintett nagy számú roma és speciális szükségletű tanuló esetében pedig különös körültekintéssel járjanak el, hogy az együttnevelés követelménye esetükben is érvényesüljön – hangsúlyozták.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom