Csaknem 27 milliárd forintért épül az MTK-sportpark

HírKlikk 2023. március 10. 09:50 2023. márc. 10. 09:50

Négyezer-kilencszáz fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnokot építenek a budapesti Aréna Mall melletti területen – derült ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer oldalán megjelent adatokból.

Több mint 94 ezer négyzetméternyi telken épül meg az MTK sportparkja a budapesti Kerepesi-úton, a beruházást csaknem 27 milliárd forintért végzi el a Bayer Construct Zrt. – derült ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adataiból. Négy vállalat nyújtott be pályázatot (például a Mészáros családhoz köthető Fejér B. Á. L. Zrt.), végül a legalacsonyabb ajánlattal nyert a Bayer Construct - írja az rtl.hu.

A tervek szerint a területen építenek egy 4900 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnokot, amelyet két részre lehet majd osztani. Ezen az alsó szinten kapnának helyet az öltözők, a konyha, valamint a sajtónak fenntartott rész is. Felette lenne az étterem, a VIP lounge, valamint a klub sakk-bridzs szakosztálya, míg a harmadik szinten a skyboxokat alakítanák ki.

A telken felhúznak egy másik épületet is, ez gazdasági, kiszolgáló funkciókat kap. Az A és B épületet egy több ezer négyzetméteres platóval kötik össze, amelyen közösségi teret alakítanak ki, alatta pedig parkoló lesz.

A fűtéshez és a meleg vízhez szükséges energiát „minél nagyobb mértékben” termálkút segítségével oldanák meg, de a telken helyet kap egy 250 kW-os naperőmű is.

Az egész fejlesztést a kormány kiemelt beruházásnak minősítette, az ajánlatkérő pedig az MTK volt.

Az Átlátszó cikke szerint a Bayer Construct Zrt. már évek óta építője nagyobb állami beruházásoknak, igaz, gyakran csak a győztes cégek alvállalkozójaként. A cégcsoport ilyen jellegű feladatai között volt a Puskás Aréna, az MTK Stadion vagy a Ludovika Campus felépítése is. A vállalat végső tulajdonosa Balázs Attila, akinek a neve 2020-ban a balatonfüredi kikötő megvásárlása kapcsán bukkant fel: Mészáros Lőrinc és Tiborcz István akkori ingatlankezelő cége, az Appeninn Nyrt. a Bayer Construct Zrt.-vel vásárolta meg a kikötőt üzemeltető Solum-Invest Kft.-t.

Balázs Attila ugyanakkor a Válaszonline cikke szerint annyiban eltér a NER-ben sikerrel szereplő vállalkozóktól, hogy ő alapvetően piaci megbízásokból építette fel a cégeit. A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint 2022-ben nagyjából 30 milliárd forintos vagyona van, ezzel pedig a lista 60. helyén végzett.

Forrás: rtl.hu