Déja-vu
Olyan érzésem van, hogy ez már egyszer megtörtént. Most a miniszterelnök péntek reggeli rádiós szózata keltette fel bennem. Arra a néhány mondatára gondolok, amiben az ellenzéket a manapság egyre gyakrabban hallható oltásellenességgel vádolta. Igyekezett úgy fogalmazni, mintha erővel visszatartaná magát a kemény jelzőktől, de azért csak „kicsúszott” a száján, hogy az ellenzéki politika válsághoz vezet, ami a járvány elhúzódását, a lassabb kilábalást célozza. S mindjárt azt is hozzáfűzte: ebbe a témába nem szabadna politikai elemeket szőni, mert Orbán Viktor szerint e kérdésben most nincs helye másnak, csak az életmentésnek.
Hogy miként lehet az eddig elveszített több mint 24 ezer honfitársunk tragédiáját látva „életmentő kormányzásról” beszélni és miként magyarázzák meg a halálozási statisztikákban „megszerzett” vezető helyünket a fideszes kommunikátorok, amiatt fájjon az ő fejük. Lehet persze a kormányfő székéből hataloméhségnek nevezni minden olyan javaslatot, amivel az ellenzék a járványellenes küzdelemben együttműködést ajánl, amivel szeretné össztársadalmi szintre emelni és kivonni az „egy párti” irányítás alól a védekezést. Ebben ez esetben azok a hataloméhesek, akik görcsösen ragaszkodnak e téren is a meghatározó pozícióikhoz, vagy azok, akik a segítségüket kínálják fel? Döntse el mindenki önmaga.
Orbán Viktor egy másik mondata volt, amit a múltból visszaköszönően hátborzongatónak éreztem abban a fent említett rádiónyilatkozatban. Azt mondta: ő visszatartja azokat a kormánypárti képviselőket, akik folyamatosan sürgetik, hogy az oltásellenességnek legyen valamiféle büntetőjogi következménye, hiszen ezzel az ellenzéki politikusok életeket veszélyeztetnek. Majd hozzátette, a kormány nem szeretné, hogy védekezés közben még az oltásellenesek felelősségre vonásával is kelljen foglalkoznia.
Ha nem ismernénk immár egy jó évtizede a kormánynak az ellenzéket támadó taktikáját, valamiféle békejobb-kisérletnek is tekinthetnénk a nyilatkozatnak ezt a felét, de hónapok óta tapasztalható, hogy éppen az „oltásellenességgel” igyekszik fogást keresni politikai ellenfelein a Fidesz-KDNP. Korábban Soros meg a migránsok, aztán a brüsszeli politikusok kerültek a propaganda célkeresztjébe, miközben nem is nagyon válogattak a vádak valóságtartalmában. Beérték azzal, hogy az emberek elé lehetett állítani valakit – valakiket –, akik szerintük a magyar emberek ellenségei. A 2022-es választásokra a korábbi propagandamuníció már hatástalanná vált, egy évvel a „nagy megmérettetés” előtt azt tesztelik, vajon mennyire működik az ellenzékre sütött oltásellenesség bélyege?
Tényleg oltásellenes-e az ellenzék? Persze, hogy nem. Szelektív hallása van a kormánypárti politikának. Felerősíti azokat az aggályokat, amelyeket a nem kellően dokumentált és az uniós gyógyszerhatóság által nem ellenőrzött oltóanyagokkal szemben felhoznak, és elengedi a füle mellett azokat a felhívásokat, amelyekkel az ellenzéki megszólalók mindenkit az oltások felvételére buzdítanak. A keleti oltóanyagok ajnározásával megbízott külügyi államtitkár számháborújából a népnek azt kellene kihallania, hogy Kína a magyar emberek megmentője, miközben Brüsszel teszetoszasága miatt hallnak meg ezrek. Az egyre nagyobb számban érkező nyugati oltóanyagokról még említést sem tesznek. Fake news az a hír, hogy maga a gyártó is bizonytalan abban, vajon kellő védelmet nyújt-e az általa forgalmazott két vakcina, esetleg még egy harmadik oltásra is szükség volna, miközben a kormánypárti lapokban szalagcím a nyugati oltóanyagok bebizonyított káros mellékhatása.
De mindez még csak a politikai ellenfelek kóstolgatása. Nem mernék nagy tételben fogadni arra, hogy a járványügyi adatok javulását követően, a miniszterelnök nem teszi majd fel a kezét, és nem adja meg magát a sürgető követeléseknek, hogy aztán a büntető paragrafusok közé – mondjuk – Semjén képviselő javaslatára, ripsz ropsz bekerüljön majd valami „oltásellenességet” szankcionáló paragrafus. A többire már megvan a bejáratott gyakorlat.
Ugye emlékszünk, a 2010-es önkormányzati választások előtt néhány nappal Molnár Gyula, a XI. kerület akkori polgármestere és Lakos Imre SZDSZ-es politikus gyanúsítotti idézést kapott a testületük egy ingatlanértékesítési döntése kapcsán. A választáson vissza kellett lépniük, a feljelentő az ellenérdekelt Schneller Domonkos fideszes képviselő volt. Az ügyben első fokon felmentés született, másodfokon bűnösnek találta őket a bíróság, de mire az ügy harmadfokon a Kúria elé került, ahol mindkettőjüket ártatlannak mondta ki a legfelső bírói testület, már 2014 májusát írtunk, egy újabb választásra készült az ország. Hasonlóan meghurcolták Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros volt szocialista polgármesterét, és csak évekkel később mondták ki az ártatlanságát. Vagy ott volt a 2010-es évek emlékezetes „kémpere”, egy másik példa, amelyben Szilvási Györgyöt, a Gyurcsány-kormány korábbi titkosszolgálati miniszterét, Galambos Lajost és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóit a tévékamerák előtt, vezetőszáron vitték a bíróságra, hogy azután évek múltán, 2018-ban kimondja a legfelső bírói testület az ártatlanságukat. Mindez elég volt ahhoz, hogy a meghurcoltatás kiszorítsa őket a politika színteréről.
Az előttünk álló ősz politikailag forró napokat tartogat. Minden választói körzetben lesznek a Fidesz jelöltjeinek egységesen támogatott ellenzéki ellenfelei is és nyilvános előválasztáson fogják kiválasztani Orbán Viktor 2022-es kihívóját. Ki tudja, nem akadnak-e majd névtelen feljelentők, akik az oltásellenesség vádjával megpróbálják majd leütni a politika sakktáblájáról az ellenzéki állások tisztjeit? Mert akik büntetőügybe keverednek, kénytelenek visszalépni, amíg ki nem derül az ártatlanságuk. A „kabátlopási” ügyekből hosszú évekig tarthat kimagyarázkodni, addigra pedig a politikai süllyesztő biztosan elnyeli a megvádoltakat.
Déja-vu, így nevezzük azt, amikor valamiért úgy érezzük, hogy az éppen aktuális történéseket már megéltük egyszer. Az pedig elég hátborzongató, ha korábban már megtapasztaltuk, amire majd számítani lehet.
