Dinasztia: Guantanamon van még hely

Most megjelent egy film a magyar közösségi médiában, a Direkt36 producerkedése mellett, és ez a film is bemutat egy dinasztiát. Egy olyan dinasztiát, amelyet valamennyien jól ismerünk, itt él közöttünk több mint negyven éve, voltaképpen a szemünk láttára, szinte a mi beleegyezésünkkel gazdagodott meg, hajtotta uralma alá az országot, lett belőle milliárdos, szinte mi tettük ezt a dinasztiát vagyonossá, mégpedig azzal, hogy újra és újra hatalmat adtunk a kezébe. Eközben tényleg hatalmassá duzzadt a vagyona, illetve gátlás nélkül élt a vagyon hatalmával. A filmet, a most bemutatottot napok alatt másfél milliónyi ember nézte meg, de ahogy kinézek az ablakon: csendesek az utcák Budapesten, vidéken még csendesebbek, senki nem tiltakozik, nincsenek tömegjelenetek, demonstrációk. 

Hát igen, szörnyű, itt élünk, ezzel kell együtt léteznünk, sóhajtanak a nézők, aztán bekapcsolják a Dinasztiák ötödik évadát a tévéjükön; az legalább izgalmas, vannak fordulatok, még jó is származhat belőle. Például, hogy gátlástalan tolvajok lebuknak és megbuknak. 

Mondhatnók: ez a film is lebuktat, de semmiképpen sem buktat meg. A NER már ráütötte a pecsétet: külföldről finanszírozott ügynökök próbálják megbuktatni a patrióta magyar kormányt. Merthogy a mi produkciónk – a Direkt36-é – az Orbán-família meggazdagodásáról, végtelen gátlástalanságáról, törvények felett állásáról beszél. Illetve: jól tudjuk, ennek a dinasztiának a legfontosabb innovációja az, hogy mindenre és mindenről törvényt alkot, előre és visszamenőleg, így aztán – az értelmezése szerint – semmilyen tette nem ütközik paragrafusokba, az erkölcs pedig, ugyan, kit érdekel. Hát mire szolgál a kommunikáció…

Ha azt hiszi bárki, hogy a Dinasztia nagyot fog ütni, nagyot téved. Voltaképpen alig van olyan eleme, amiről ne tudtunk volna, ne a szemünk előtt zajlott volna. Tudtuk, hogy mi történt azzal a bizonyos székház-üggyel, hogyan alapozta meg a família a vagyonát annak eladásával, hogy lett a dinasztiából vagyon-közösség, hogyan vált a dinasztia tényleges feje az ország mindenben első számú polgárává, hogyan alakult át a „ne mi nyerjük a legtöbbet” filozófiájából a mindent mi nyerjünk gyakorlatává, hogyan a papából „al-don” és a fiából fő-don, hogyan lett a lányból gőgös úrilány, miként alapozta meg a maffianisztikus működés alapjait Simicska, és aztán hogyan lehetett a semmibe küldeni az addigi mindenhatót. A film ugyan összegyűjti ezeket a mozzanatokat, de a dokumentumok nem újak, legfeljebb az elit-klub, a svábhegyi rongyrázás, amit nem ismertünk, és ami megmutatja nekünk: hova jutott ez a família. És hova jutottunk mi. 

Hogy mi hova jutottunk? Oda, ami mára egészen nyilvánvaló: Európa peremére. Gazdaságilag, morálisan, és kiszolgáltatottságban is. Oda jutottunk, hogy szinte önként átadtuk a demokrácia minden előnyét és intézményét a famíliának, amely immár nem csupán a vagyonunkat, a pénzünk jelentős részét, hanem a hétköznapi életünket is uralja. Legfeljebb akkor nem, ha békén hagyjuk őket, éljük, zokszó nélkül az életünket, amire szemet vetnek, azt önként átadjuk, ha nem ágálunk nyilvánosan a Don és famíliája ellen. Mert ha mégis megtesszük, annak következményei lesznek; erre vannak a törvények. Illetve: erre lesznek a törvényeik.

Ugye hallották: már készülnek is az újak, maga Don jelentett be őket. Idegen pénzből, idegen érdekek szolgálójaként működő szervezetként, egyénenként fognak elítélni mindenkit, aki Dinasztiát lát. Ne feledjük: a família három évtizedes beágyazottságát; túl sok lenne a veszíteni valójuk egy bukás esetén. Ez a törvény, ebben sincs titok, már készül, vagy tán’ már kész is van. A Dinasztia Magyarországon új fejezetet nyitott; egyszerre válik Putyin és Trump országává. Nem kell Putyinnak megtámadnia bennünket – bár megtehetné, úgyse állnánk ellent (via Orbán Balázs) – és nem kell Trumpnak tagállamként magához csatolnia Magyarországot, a Dinasztia önként felkínált bennünket nekik. És akinek ez nem tetszik, vigyázzon: ne járjon nyitott ablakok közelében, és ne hallassa a hangját: Guantanamon van még hely.