Egy poloska vallomása

Átteleltek, fogalmazott március 15-én, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, ahol már azért elhangzottak ennél veretesebb szavak is. Sőt: azt gondolom – meglehet: poloskaként – minden idők leggyalázatosabb beszédét tartotta Orbán Viktor. És nem pusztán azért, mert mindazokat, akik más politikai meggyőződést vallanak, netán más párttal szimpatizálnak, ocsmány rovarrá degradálta, végképp bayerizálva önmagát. Hanem mert az ünnepet arra használta, hogy gyűlöletet keltsen hazai és nemzetközi ellenfeleivel szemben. Tovább folytatta harcát a birodalom ellen, nem rettenve el a nettó hazugságoktól sem. Tizenöt évet – saját uralmát – egybemosva már az évértékelőjén is arról szónokolt, hogy hatalmát végig ellenszélben kellett megtartania, miközben éveken keresztül eurómilliárdok segítették őt – európai pénzekből. Hogy mire és kikre költötte ezeket az összegeket, nem lehet tudni, mert a gazdálkodás soha nem volt transzparens, azt azonban tudtuk: saját oligarchái szépen híztak belőle. És: feltehetően ő maga is, még akkor is, ha a vagyonbevallásai ennek az ellenkezőjét mutatják. 

De tényleg nem ez az érdekes ebből a március 15-i beszédből, sokkal inkább az a történelemhamisítás, ahogy 1848-at összeveti a mai időkkel. Ne feledjük: Petőfiék nem voltak hatalmon, ők az idegen hatalomtól, az osztrák császárságtól akartak szabadulni – a magyar nemzet érdekében. Orbánék viszont hatalmon vannak, másfél évtizede jószerivel azt teszik, amit akarnak. Ha tetszik, felszámolják a parlamentáris működést – megtették –, ha tetszik, olyan törvényeket alkotnak, amelyek minden hamis, törvénytelen lépésüket legitimálják, ha tetszik – és tetszik –, elfoglalják az alkotmánybíróságot, a médiahatóságot, az ügyészséget, újabban a bíróságot, de még a szerencsejátékot is. Ez a beszéd mégis arról szólt, hogy Orbán minden ellenséggel szemben győzelemre vitte a hazát, miközben az ellensége az az Unió – ő birodalomnak nevezi – amelynek saját elhatározásból és népszavazás útján lettünk tagjai, valamint ugyancsak ellensége az a demokratikus hazai ellenzék, amelynek amúgy semmi hatalma nincs, az egyetlen bűne, hogy létezik. Különösen most, amikor – egy éve – felbukkant egy olyan szervezet, amely egymagában versenytárs lehet, amely egymagában képes tömegeket megmozgatni. Orbán ezen a szombaton, olyan mélyre süllyedt, mint még egészen biztosan soha. Az összebuszoztatott tömeg – saját lelkes tábora előtt – nem futotta neki többre, mint gyűlölködésre, miközben persze néhány szóban kitért arra, is, miképpen kezdett osztogatni, a mi pénzünkből. És ez a tömeg, tudta ő jól, hálásan rezonált a húsvéti nagytakarítás hírére, a poloskák kiirtására. 

Csoda-e, hogy mindazok, akik nem feltétlenül érzik magukat rovarnak, egy olyan világ felé keresik útjukat, ahol a barátságon, a szereteten, az egyenlőségen van a fő hangsúly. Igaz, persze igaz, hogy Magyar Péter is – hisz a Tiszáról és az Andrássy úti tömegről beszélek – kijelölte az ellenséget, vagyis nem kímélte Orbánt és oligarcha csapatát, kijelölte a börtönbe vezető útjukat, de összességében csak a hatalom birtokosait támadta. Nem tudom, mi lesz itt a következő egy hónapban, milyen felfordulás tanúi – vagy éppen áldozatai – leszünk, de hallhattuk: Orbán húsvéti nagytakarítást – rovarirtást – helyezett kilátásba, Magyar pedig egy (nép)szavazást. Hogy a kérdések némiképp manipulatívak, hát persze, hogy azok, de messze nem érik el a nemzeti konzultációs szintet. És nem is ez az érdekes: Magyar nem forradalmat, hanem normál jogállami eszközöket ígért. Szemben Orbánnal, aki egyértelművé tette: nem riad vissza semmilyen eszköztől. És ha ezt a márciusi szónoklatot a jövő évi választási kampány bevezetőjeként értelmezzük, akkor arra kell jutnunk: igazuk van azoknak, akik úgy gondolják: a jelenlegi miniszterelnök nem lesz hajlandó átadni a hatalmát. Hogy hajlandó lesz-e választást rendezni, nem tudjuk, azt azonban igen, hogy a veszélyhelyzet adta felhatalmazását akár arra is használhatja, hogy elhalassza a választást. Ami azonban még ennél is rosszabb: poloskának minősítve mindannyiunkat, eltaposson bennünket. Már ha értjük, hogy mit is jelenthet az eltaposás. 

De akárhogy is gondolkodik Orbán: tekintse ezt az írást vallomásnak. Egy poloska vallomásának.