Egyre agresszívabb a SZFE körüli harc

HírKlikk 2020. október 20. 16:00 2020. okt. 20. 16:00

 „Kikapcsolni és gleichschaltolni” – ezzel a címmel közölt cikket a Süddeutsche Zeitung az SZFE körüli történésekről, amelyeket változatlanul nagy figyelemmel kísér a világsajtó. (A gleichschalten szót a nemzeti-szocialista időkben alkalmazták Németországban arra, hogy a különféle szervezeteket és intézményeket a náci ideológia vonalára kényszerítették, és a szó ma is egyértelműen a náci időket idézi a németül tudókban – a szerk.).

A vezető német liberális lap úgy látja: a budapesti egyetem körüli harc eszkalálódik, egyre agresszívabb formákat ölt. Az igazgatási vezető, egy bizonyos ezredes kikapcsoltatja az internetet, kiszakíttatja a kábeleket, és a diákok tüntetésre hívnak. „Orbán Viktor magyar miniszterelnök szemszögéből most a lehető legjobb megoldásnak tűnhet, hogy egy katonatisztet nevezett ki az eddig tekintélyes egyetem igazgatási vezetőjévé” – írta a szerző, és ismertette Szarka Gábor pályáját, eddigi intézkedéseit.

„A klasszikus tanítás szerint, azzal lehetne érvelni, hogy bizonyos belső anarchia, amely ellen az ezredesből kancellárrá előléptetett Szarka most egyenesen fizikai úton fellépett, bármely főiskola, de különösen egy művészeti egyetem lényegéhez tartozik, de Orbán szerint, éppen ennek kell véget vetni az országban. Az illiberális demokráciához, amelyre Orbán törekszik, nemzeti művészet tartozik, és ezért a legutóbbi időkig a szabad gondolkodás és alkotás otthonának számító egyetem élére olyan kuratóriumi elnököt állított, aki magát kultúrnacionalistának nevezi, és ezt a szelet fújja hosszabb ideje a budapesti Nemzeti Színházban” – írta a szerző.

Ismertette Vidnyánszky Attila pályáját, és megállapította: most ki akarja űzni azt, amit a 115 éves egyetem „elitizmusának” nevez, és az oktatást a jövőben „nemzetre, hazára és kereszténységre” szándékozik koncentrálni. Ismertette a szerző a történteket, a vezetés lemondását, a diákok akcióit, és beszámolt arról, hogy Szarka ezredes nyilatkozatot akar aláíratni a diákokkal arról, hogy együttműködnek az új vezetéssel. A hallgatók péntekre tüntetést szerveznek, amely onnan indul, ahol 64 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án egyetemisták tiltakoztak a kommunista egypárti diktatúra ellen – amíg másfél héttel később szovjet páncélosok le nem verték a népfelkelést.