Öt megyére adtak ki figyelmeztetést köd miatt

HírKlikk 2025. november 16. 10:30 2025. nov. 16. 10:30

Vasárnap napközben eleinte nagyrészt borult, párás, helyenként ködös lesz az idő, azonban délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, és süt ki a nap, amit olykor fátyolfelhők zavarhatnak.

Északkeleten, beleértve a főváros térségét, illetve az Északnyugat-Dunántúlon tartósabban borongós, párás maradhat az idő. Estétől délnyugat felől középszintű felhők is érkeznek.

A rétegfelhős, ködös területeken szitálás, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A délnyugatira, délire forduló szél főként hazánk déli felén több helyen megélénkülhet, északon, északkeleten viszont gyenge maradhat a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban borult, párás, ködös északi tájakon 7 és 12, míg a naposabb területeken 13 és 20 fok között alakul.

Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő.

A HunagaroMet vasárnapra öt megyére adott ki figyelmeztetést:

  • Vas,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Nógrád,
  • Heves
  • és Borsod-Abaúj-Zemplén

vármegyékben a sűrű köd egész nap megmarad, ezeken a területeken a látótávolság jelentősen lecsökken.