Harmadik világbeli ország szintjére zuhant vissza a magyar oktatás

HírKlikk 2023. december 30. 07:40 2023. dec. 30. 07:40

Az oktatással alapvetően az a baj, hogy lerongyolódó, leépülő, lebomló állapotban van, lassan egy évtizede. A kormányzat 2011 és 2015 között olyan rendszert épített fel, ami elfojt minden innovációt, az iskolák és a pedagógusok alkalmazkodási lehetőségét. Erről beszélt Radó Péter oktatáskutató a KlikkTV TÍZ című műsorában.

A folyamatos leépülés elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a közoktatásból a hátrányos helyzetű gyerekek tömegével esnek ki, a pedagógusok tömegével hagyják ott a pályát, és aki teheti, már a középiskolában kezdi kimenekíteni a gyerekét az állami oktatásból. „A bajokat talán a kormányzat, vagyis Orbán Viktor is észlelte, de a megoldást kizárólag a központosításban látta. A központi szabályozás pedig nemhogy csökkentené, inkább kiszélesíti az egyenlőtlenségeket az oktatásban.”

A szakértő szerint Orbán az égvilágon semmit nem gondolt az oktatásról, kizárólag az vezérelte, hogyan lehet politikai kontroll alatt tartani az egész rendszert. „Akinek pedig volt valami elképzelése, mert látott már belülről iskolát, például Hoffmann Rózsa, az a '60-as években gondolkozott.”

„Érdemes megjegyezni, hogy a szigorú egypártrendszer alatt is voltak jelei a nyitásnak, már a '70-es években elindultak kísérletek a kibontakozásra az oktatásban. Az 1979-es állami tanterv sokkal liberálisabb volt, mint a 2015-ös. Az 1985-ben elfogadott oktatási törvény megerősítette az iskolák szakmai autonómiáját.”

A műsorvezető, Bolgár György kérdésére, hogy „hol tartunk most”, Radó Péter rövid válasza: „harmadik világbeli ország szintjén”. Mint mondta, 2009 és 2015 között komoly teljesítmény-romlás következett be és a friss adatok további lecsúszást jeleznek. A felszínen úgy tűnik, mintha nem lenne nagy a baj, mert a magyar adatok pillanatnyi stagnálást mutatnak, de ha a felszín alá nézünk, a lassú minőségromlás folytatódik – értékelte a helyzetet a kutató. Azért kerültünk az átlag közelébe, mert az eddig csúcson lévő északi államok – a Covid miatt – nagyot zuhantak. Az átlagok sok mindent elfednek, de a mélyben zajlik a lassú lepusztulás, a kormány pedig semmi jelét nem mutatja, hogy bármi változtatásra törekedne.

Radó szerint a pedagógusbér esetleges felzárkóztatása a diplomás átlagbérekhez csak arra elég, hogy megállítsa, vagy legalább fékezze az elvándorlást, de ettől a színvonal valódi javulása nem várható. A visszafordításra már nem elég, a visszacsábításra ugyanúgy nem alkalmas, ahogy a külföldre távozott orvosok sem jöttek vissza a béremelés után, az ellátás nem javult, sőt, tovább romlott. A pedagógusok elképesztően túl vannak terhelve, halálra vannak dolgoztatva, a szakmai autonómia minimumát is megszüntették.

A szakmai szabadság, önállóság visszaállításához a központosított intézmények tömegét kellene helyreállítani, új kereteket kialakítani, ez pedig eltarthat akár öt-hat évig is – vélte az oktatási szakember. 

Mit tehetnek a maradók? Radó szerint legfeljebb annyit, hogy a rendszer kiskapuit kihasználva, gazdagítsák a tanulási teljesítményt, ha még marad energiájuk a kötött tanterv mellett. 

A KlikkTV Tíz című műsora ide kattintva nézhető meg.