Hosszú Katinka: a vasbrand rozsdafoltjai
Hosszú Katinka annak ellenére vált a hazai sportélet megosztó alakjává, hogy az olimpiai bajnokok feltétlen tisztelete Magyarország talán legmegkérdőjelezhetetlenebb konszenzusa. Ha a magyar társadalom egy nap ehhez fogható megbecsüléssel áll a pedagógusokhoz, az egészségügyi meg a szociális dolgozókhoz, az igazságosság és a méltányosság fogalmai újra jelentenek majd valamit a Kárpát-medencében.
Mi lehet az oka annak, hogy újabban mégsem általános a rajongás a háromszoros olimpiai bajnoknő, Hosszú Katinka iránt? Nos, úgy vélem, elsősorban nem az, hogy úgy akadályozta meg két olimpián is Jakabos Zsuzsanna indulását 200 méteres pillangóúszásban, hogy ebben a számban ő maga sem állt rajtkőre. Azt sem hiszem, hogy főleg azért oszlott el az iránta táplált elragadtatás, mert a bajnoknő mindössze addig hangoztatta a Gyárfással meg a szövetséggel szemben intézett kritikáját, míg meg nem kapta a maga részét, és a médiatér máris annak a rendőrségi vizsgálatnak a részleteitől volt hangos, mely szerint bűncselekmény-e, hogy Hosszú Katinka cége ingyen használja a Duna Arénát. Még csak azt sem gondolom, hogy elsősorban azért lett vége a brand szárnyalásának, mert Hosszú Katinka olyan csúnyán elbánt az őt bajnokká tevő és az érte mindig kiálló Shane Tusuppal, hogy aztán bottal üthesse addigi eredményei nyomát. Persze nem csodálkoznék, ha valamennyi fent említett tényező játszott volna némi szerepet abban, hogy Katinka már nem igazán tűnik a magyarok kedvencének.
Meg vagyok győződve arról, hogy a Hosszú Katinka iránti tömeges ellenszenv leginkább annak eredménye, hogy az úszónő világ életében mértéktelen volt önmaga gátlástalan promóciójának és szemérmetlen fétisének terén. Érdemes ízlelgetni picit ezt a két szót: Iron Lady. Hosszú Katinka esetleg feltehetné magának a kérdést: Cristiano Ronaldo vajon miért nem nevezi magát Supermannek, Lionel Messi miért nem hivatkozik magára úgy, mint a Mágusra, és Szilágyi Áron miért hagyja meg Csisztu Zsuzsának, hogy Jedi lovagnak nevezze őt? Nos, azért, mert a fenti sportolók valamennyien jól tudják, hogy bármi ilyesmi csak akkor dicséret, ha más mondja róluk – ha azonban ők mondják magukról, az nem menőség, hanem kultúra nélküli arcoskodás és tömény szégyen.
Tagadhatatlan, hogy Hosszú Katinka nagy úszó, az önfelironladyzés azonban még egy olyan sportágban sem férne bele, ahol a világon tíz emberből akár csak egy meg bírja nevezni a bajnoknő bármelyik riválisát, vagy ahol a vashölgy honfitársainak legalább az ötöde tudja, hogy ezúttal kik nyertek olimpiai aranyat a hírneves bajnok számaiban. Így viszont az önhivatkozó brandfényezés nem pusztán arrogáns gesztus, de még szánalmas is. Mégsem pankrátor a hölgy.
