Korrupciós helyzet:  Magyarországon a helyzet változatlan – vagy inkább változatlanul romlik

„A korrupció Magyarországon mindenki által tűrt, tolerált, és tudott szürkezóna” – idézte fel a rendszerváltás előtti három T emlékét, de már a mai napra és a korrupcióra átfogalmazott szavakkal Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Arról kérdeztük, hogy mi történt, történt-e bármi azóta a korrupciós helyzetben, hogy egy évvel ezelőtt az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést. A sommás válasza: „semmilyen érdemi előrelépés, megnyugtató fejlemény nem volt, Magyarországon a helyzet változatlan. Vagy inkább változatlanul romlik tovább”. Az elmúlt bő évtizednyi időben egyébként is nálunk az a jellemző, hogy az ügyészség következmények nélkül tud tétlen maradni korrupciós ügyekben.

Általában véve semmilyen érdemi előrelépés, megnyugtató fejlemény nem tapasztalható, s bár vannak látványos, nagyobb horderejű ügyekben is vádemelések, azokról nehéz nem azt mondani, hogy pótcselekvés, utólagos kozmetikázás lenne. Példaként említette Ligeti a Fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György elleni fellépést. „A nem első-,  hanem inkább harmadvonalbeli politikus ellen késve, a szabálytalanul felhasznált, magyarul: ellopott pénz visszaszerzésének valódi esélye nélkül, a személyi szabadságának a korlátozása nélkül járnak el”.

Magyarország beszorult, ha úgy tetszik stabilizálta a helyét az Európai Unió legkorruptabb országai között – a Transparency International 2018-as felmérésen alapuló korrupciós rangsorában a 26. volt, csak Bulgáriában és Görögországban volt rosszabb a helyzet, mint nálunk. Egy évvel korábban, azaz 2017-ben pedig az utolsó előttiek voltunk. De ennél is kifejezőbb, hogy az egykor volt szovjet-blokk Európai Unióhoz csatlakozott országai között sikeresen leküzdöttük magunkat a régiós éllovas pozícióból a régiós sereghajtó pozícióba. Másfél évtizeddel ezelőtt csak Lengyelország és Csehország álltak jobban, mára viszont egyedül Bulgáriát előzzük meg. Olyan országok is könnyedén lehagytak bennünket, mint a volt Szovjetunió balti utódállamai. De Csehország példája is beszédes: a korrupcióérzékelési indexben hosszú ideig mögöttünk lévő csehek ma már világviszonylatban is üldöző boly országgá váltak, a 2012 óta eltel hét év alatt tíz pontot javítottak az országuk korrupció elleni teljesítményének a megbízhatóságán és ezáltal a vizsgált 180 ország között a 38. helyre jöttek fel. Ugyanebben az időszakban Magyarország 55-ről 46-ra rontotta a pontszámát, ezzel a régióban Magyarország korrupció elleni teljesítményének a megítélése zuhant a legnagyobbat. Hazánk 2018-ban a világ 180 országát vizsgáló felmérés 64. helyén végzett.

Ezek szerint van remény? Meg lehet csinálni, történelmileg viszonylag rövid idő alatt? – kérdeztük Ligeti Miklóst, arra is rákérdezve: mi kellene a helyzet javításához? „Van remény és visszaigazolás arra nézve, hogy a korrupció, a gyengén teljesítő állami intézmények által nyújtott rossz minőségű szolgáltatások nem végzetszerűek” – szögezte le a szakértő, aki szerint „szilárd elhatározással, jóakarással, szigorú és szigorúan végrehajtott állami cselekvéssel ki lehet törni a korrupciós spirálból ”. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a korrupció elleni harc nem kizárólag az állam és a mindenkori központi kormány feladta. Miután társadalmi tömegjelenségről van szó, kizárólag felülről jövő intézkedésekkel nem lehet felszámolni a korrupciót, bár a kezdő lökést a kormánynak kell megadnia, hiszen a lehetőségeik és a felelősségük alapján ez a központi hatalom birtokosainak a feladata. Ha az állam és a hatalmon lévő elit példát is mutatna a visszaélések elleni küzdelemben, akkor lehet bízni abban, hogy változik a helyzet. „Egy ideális országban ennek ugyanis lenne tovagördülő hatása”.

„Magyarországon azonban korruptnak lenni, ügyeskedni, lenyúlni menőségnek, a menőség egyik elfogadott – ha nem is szükséges – összetevőjének számít sajnos” – összegezte a korrupció társadalmi közegét Ligeti, akitől azt is megkérdeztük ezek után, hogy külső hatással lehetne-e eredményt elérni? S ha igen, mivel? Mit tehetne, mit kellene tennie például az Európai Uniónak?

„A képlet igen egyszerű: a mindenkori magyar kormányok – 1990 óta – egészen addig működtetik vagy hagyják működni a visszaéléseket előidéző megoldásokat, amíg a társadalom tolerálja a korrupciót” – szögezte le, aláhúzva: „egyébként sincsenek olyan külső megmentők, ha úgy tetszik ’védhatalmak’, amelyek megjobbítják az ország sorsát”.  A korrupció nem 2010-ben kezdődött Magyarországon, ez a jelenség régtől fogva velünk van. Az 1990-es rendszerváltoztatás után a korrupció elleni küzdelemhez sajátos kudarcélmény is tapadt, amit az idézett elő, hogy a nagy korrupciós botrányok tisztázása és a felelősök elszámoltatása terén az állam nem remekel. Több példával is alátámasztotta véleményét: ott volt az olajszőkítés, ami, ahelyett, hogy a bűnüldözési krónikák díszlapjain szerepelne, megmaradt a „vadkeleti” regényes meggazdagodások egyik típuspéldájának. Itt említhető azonban az állami vagyon lebontását eredményező  privatizáció is, amelynek szintén feltáratlanok maradtak a visszásságai, nem is beszélve a pártfinanszírozás és a kampányfinanszírozás évtizedek óta tisztázatlan részleteiről. „A korrupció Magyarországon mindenki által tűrt, tolerált, és tudott szürkezóna”.

Ami pedig a külső behatást illeti – Ligeti szerint még akkor is jelentős a szerepük az olyan „szereplőknek”, mint az Európai Unió, az OLAF, Strasbourg, Luxemburg vagy éppen a Microsoft-ügyben az Egyesült Államok igazságügyi szervei, ha igazi lépéseket nem tudnak tenni Magyarország vonatkozásában. „De a magyar ugar sajátosságait, megszokásait meghaladva, azoktól függetlenül meg tudják tenni a maguk megállapításait, s ezzel megnehezítik a korrupció letagadását, ráadásul meg tudják nevezni a felelősöket, amivel a korrupcióból hasznot húzók büntetlenül maradását nehezíti meg” – fejtette ki a szakember.

De hát milyen hatással? Mert hogy nagyon nagy hatást nem látunk, hiába jön ki például egy OLAF-jelentés, mondjuk éppen az Orbán-vő Tiborcz-féle Elios ügyben – idehaza semmi folyománya nincs – vetettük fel. Ligeti Miklós szerint van azért hatásuk, igaz, eltérő és „nem eléggé elrettentő erejű, így a visszatartó hatás is elmarad”. Nem lehet tudni, hogy például a Microsoft-ügyben az USA a saját igazságügyi szervei képesek lesznek-e érvényesíteni a döntéseiket, ezáltal sor kerül-e Magyarországon a felelősök elszámoltatására.

Más a helyzet az Európai Unióban. Bár Magyarország nem jeleskedik az OLAF által felderített csalások elkövetőinek a bíróság elé állításában, a kormány mégsem reménykedhet abban, hogy a korrupció teljességgel következmények nélkül marad. Az Európai Bizottságnak vannak ugyanis egyéb eszközei, például elrendelheti a szabálytalanul felhasznált pénzek visszatérítését, és a jogállami követelmények sorozatos megsértése miatt a 7. cikkely szerint eljárás is megindult az ország ellen (jövő héten kerül éppen terítékre az Általános Ügyek Tanácsában), azaz beindították a jogállami szabálytalanság elleni mechanizmusokat Magyarországgal szemben. „Ugyanakkor tény: a Bizottságnak eddig az Unióból érkező források sokszor megkérdőjelezhető felhasználását ugyanúgy nem sikerült megakadályozni, ahogyan a jogállamiság módszeres gyengítését sem tudta a visszájára fordítani hazánkban” – emlékeztetett Ligeti.

Felvetésünkre, hogy mennyit segítene a korrupció elleni harcban Magyarországon, ha csatlakoznánk az Európai Ügyészséghez, Ligeti Miklós leszögezte: „annak tudna véget vetni, hogy az OLAF megállapításai valós következmények nélkül maradjanak”. Hozzátette: fontos láncszem lenne, de önmagában az sem gyógyír, nem szüntetné meg sem az uniós forrásokat csapoló korrupciót, sem a visszaélések egyéb formáit. „Az ügyészség ugyanis mindig a már megvalósult magatartásra reagál, nem preventív, ugyanakkor igen fontos lenne, hogy Magyarország csatlakozzék az uniós vádhatósághoz” – mutatott rá, kifejtve, hogy az elmúlt bő évtizednyi időben az volt nálunk a jellemző, hogy az ügyészség következmények nélkül tud tétlen maradni a korrupciós esetekben, még akkor is, ha az OLAF megküldi a maga megállapításait, mint tette azt például akár a négyes metró, akár az Elios ügyében. „Az Európai Ügyészség ennek véget tudna vetni, hiszen a tagállamok, így Magyarország ügyészi szervezeteinek a közreműködése nélkül, önállóan vádat emelhetne”.

 „Lehetőség lenne Magyarországon is a korrupciós helyzet megváltoztatására, de azt senki ne gondolja, hogy teljesen ki lehet irtani a jelenséget” – szögezte le végül, rámutatva, hogy korrupció mindenütt előfordul, még a legtisztább országokban is. Példaként hozta fel Dániát, amely rendre a legkevésbé korrupt öt ország között van a felmérésekben, listákban, s mégis egy dán bank észtországi fiókjában valósították meg az ismertté vált eddigi legnagyobb pénzmosást, orosz pénzek tisztára mosását.

A korrupcióval és az összeférhetetlenséggel kapcsolatos megállapítások, bírálatok, javaslatok a Sargentini Jelentésben

• Ki kell dolgozni az Országgyűlési képviselők magatartási kódexét
• Vagyonnyilatkozatok:
  • Szankcionálni kellene a pontatlanokat
  • Online nyilvánosságra kellene hozni őket
  • Egységes elektronikus adatbázist kell létrehozni
• Kampányfinanszírozás
  • Átfogóan kellene ellenőrizni a kampánykiadásokat
  • Átláthatóvá kellene tenni a finanszírozást
• Közbeszerzések
  • Csökkenteni kell az egyszereplős pályázatok arányát
• Csatlakozni kellene az Európai Ügyészség létrehozásában.
• Korrupció:
  • 2013 és 2017 között  az Unión belül itt volt a legmagasabb az OLAF strukturális alapokkal és mezőgazdasággal kapcsolatos pénzügyi ajánlásainak százalékos aránya (pl. egy 1,7 milliárd euró a közlekedési projekt , illetve az Elios, a Tiborcz-féle 35 közvilágítási szerződés
  • A  2017–2018. évi globális versenyképességi jelentés szerint Magyarországon a vállalkozási tevékenység folytatása szempontjából az egyik legproblematikusabb tényező a korrupció
  • A 2014-es uniós antikorrupciós jelentés szerint Magyarországon a korrupciót széles körben elterjedtnek (89 %) érzékelik
  • csökkent a kormányzati hatékonyság, az ország az egyik legkevésbé hatékony kormányzatú tagállam az Unióban.

A nevezett 12 pont, és az eddig megjelent cikkek:

1. Az alkotmányos és a választási rendszer működése
2. Az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, valamint a bírák jogai
3. A korrupció és az összeférhetetlenség
4. A magánélet védelme és az adatvédelem
5. A véleménynyilvánítás szabadsága
6. A tudományos élet szabadsága
7. A vallásszabadság
8. Az egyesülési szabadság (azaz civilek)
9. Az egyenlő bánásmódhoz való jog
10. A kisebbségekhez tartozók – köztük a romák és a zsidók – jogai, valamint a gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem
11. A migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai
12. Gazdasági és szociális jogok