Levélféle Pataky Attilának
Kedves Attila, talán nem bántó számodra, hogy ismeretlenül tegezlek, hiszen úgyszólván egyidősek vagyunk. Ugyanabban az évben születtünk, bár én csak néhány hét múlva leszek annyi, amennyi te néhány hónappal ezelőtt voltál.
Sajnálattal olvastam az újságokban, hogy megbetegedtél. Örülök, hogy meggyógyultál és jobban vagy. Tudom, mert nemcsak írok, de olvasok is újságot, hallgatok rádiót és nézek tévét, hogy a vírus első hullámakor te is azok között voltál, akik hisztériának tartották a vírust, pánikkeltésnek, a háttérhatalom – bármit is jelentsen ez – mesterkedésének.
Nem haragudtam rád ezért, inkább sajnáltalak. Mint ahogy sajnáltam azokat is, akik kevésbé ismertek nálad, s akik hozzád hasonlóan megbetegedtek, sokan közülük meg is haltak. De leginkább azokat sajnáltam, akik tudták, hogy nem hiszti, amiről szó van, és mások felelőtlensége miatt kerültek veszélybe, vagy bajba.
Ne gondold, hogy elégtételt, netán örömöt éreztem, amikor megtudtam, hogy vírustagadóként te is megbetegedtél. (És zenésztársaid is közül még ketten, akiknek ezúton is jobbulást kívánok.)
Tudtam, hogy nem bűnös, hanem áldozat vagy, mert, másokkal együtt, te is bedőltél azoknak a gazembereknek, akik akár orvosi (gyógyszerészi) diplomával is képesek voltak a tudományos tényeknek ellentmondani, tévhiteket, hazugságokat terjeszteni, embereket butaságokkal traktálni. Az ilyen mindig nagyon veszélyes – legyen szó vírusról, vagy bármi másról.
Mint nyilatkoztad, a kórházban megtapasztaltad, hogy mekkora a baj, és hálás vagy azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik – ahogyan a saját szemeddel láttad – megfeszített munkával gyógyítottak meg téged és másokat.
Ezek az emberek – most már te is tudod – jobb körülményeket, több megbecsülést érdemelnének. Nem a betegektől, hanem azoktól, akik hatással lehetnek a körülményeikre. A mi körülményeinkre, teszem hozzá, mert az orvosok, ápolók értünk vannak, bennünket gyógyítanak – ha tudnak. Persze, nyilván közöttük is vannak érdemtelenek, de meggyőződésem, hogy a döntő többség a legjobb tudása szerint teszi a dolgát.
Az első lépést tehát megtetted Attila. Most már te is tudod, hogy a vírus nem játék, és hogy nem a háttérhatalom, hanem feltehetőleg egy laborból elszabadult mikroszkopikus lény hozta a világra és Magyarországra a bajt.
Innentől talán könnyebb lesz számodra más igazságok felismerése is. Hívő emberként, nyilván bánt, amikor arról hallasz, hogy üldözik a keresztényeket, vagy bárki mást – vallása, származása, vagy éppen a nézetei miatt. Amikor nem enni adnak az elesetteknek, hanem beléjük rúgnak, és még azt a keveset is elveszik tőlük, amijük van. Amikor – magukat kereszténynek és vallásosnak mondók – elveszik a lehetőséget azoktól, akik nem csak a szavak szintjén, de valóban segíteni szeretnének. Igen, Iványi Gábor Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházának meghurcolására gondolok, akiket azzal fenyegetnek, hogy intézményeikben – iskoláikban, óvodáikban, hajléktalan szállóikban – kikapcsolják a gázt. (A legújabb hírek szerint, tavaszig haladékot kaptak.) Miközben te is tudod, az állam – a jogerős bírósági ítélet ellenére – mintegy 6 milliárd forinttal tartozik nekik. És nem utolsósorban megbecsüléssel, valamint tisztelettel, amiért átvállalják annak a munkának egy részét, ami az állam feladata volna.
Szóval, csak annyit szerettem volna mondani kedves Attila, hogy az első felismerés után, jöhet a második. Vagyis, hogy nem minden az, aminek mondják, nem az a jó hazafi, aki veri a mellét, és minden mondatába hatszor beleszuszakolja a magyar, a nemzet, a haza szavakat. Nem az a jó keresztény, aki ott is istent lát, ahol „csak” emberek vannak.
Még egyszer, örülök, hogy meggyógyultál, gyors és teljes felépülést, zenei pályádhoz pedig további sikereket kívánok.
Üdvözlettel, Föld S. Péter
