Nagy Blankát kizárták a Momentum ifjúsági szervezetéből

HírKlikk 2021. február 6. 17:45 2021. feb. 6. 17:45

Nagy Blanka közölte, arra hivatkozva zárták ki az ifjúsági szervezetből, hogy kilépett a Momentumból.

Nagy Blanka Facebook-oldalán fakadt ki, amiért kizárták a Momentum TizenX-ből.

„Egy demokratikus jövőre csak akkor számíthatunk, ha a jövő generációja is demokratikusan működik. Addig, amíg mindenféle indok nélkül kiteszünk embereket egy szervezetből, legyen az egy oktatási intézmény, munkahely vagy ifjúsági alapszervezet addig nem fog működni” – kezdi bejegyzését Nagy Blanka.

„A Momentumból nem azért léptem ki, mert nem értettem egyet az ideológiával, amit képviseltek. (Bár jómagam úgy gondolom, hogy nem vagyok elég liberális a liberálisoknak és nem vagyok elég jobboldali a jobboldaliaknak.) Azért léptem ki, mert olyan belső atrocitások értek, amiket már semmiféle jósággal sem lehetett orvosolni” – írja posztjában.

Nagy Blanka szerint, ha azt az energiát, amit arra fordított, hogy jóban legyen a Momentumból emberekkel, arra fordítja, hogy fejlessze magát, már sokkal előrébb járna. De megjegyzi azt is, hogy azért nem lépett ki a TizenX-ből mert az elvei nem változtak meg.

„Ám a mai napon kellett értesülnöm arról, hogy nem szavazta meg az elnökség, hogy újra tag legyek, annak ellenére, hogy én voltam a Gyulai TizenX alapszervezeti vezetője, amit „a botrányok elkerülése végett, nem tehettem nyilvánossá”. Bár kiderült, hogy küldtek emailt, ellenben az spambe érkezett meg” – számol be róla Nagy Blanka.

„Amikor kiléptem a Momentumból, értesüléseim szerint és több megerősített forrásból tudtam meg, hogy etikai eljárást akarnak indítani ellenem. Az indok ismeretlen volt. Arra hivatkoztak, hogy „kiléptem a Momentumból”. Namármost ez nem indok. Nem követtem el semmiféle szabálysértést. Tudomásul veszem. Remélem, a jövőt demokratikusabban fogják művelni, mert ez jelenleg inkább egy kicsinyes játszma” – teszi hozzá.

Forrás: Facebook