Nekünk Mohács is kell

Az idézett mondat több kormánybarát, állami pénzből táplálkozó médiában olvasható, ami csak azt mutatja, hogy a Fidesznél fellélegeztek: a választók egy része még nem veszítette el bennük a bizalmát, hűségesen áll a párt mellett. Orbán Viktor Magyar Nemzet-béli írása mutatott némi ijedtséget, ha nem is Mohács kapcsán, de összességében feltétlenül az ellenzéki együttműködés kapcsán. A miniszterelnök már nem említett roncsderbit, ellenkezőleg: újra megfújta a harci kürtöt, mondván, hogy hamarosan ki kell lovagolni a harctérre. Ebből a szempontból, számukra különösen fontos volt most egy magabiztos győzelem, így elmondható, hogy szó nincs választói távolodásról, az ellenzék továbbra is jelentős távolságban van tőlük. Azaz: a dolgok jól mennek.

Természetesen a józanabb elemzők nem vártak áttörést Mohácstól; már azt is komoly eredménynek tartották volna, ha sikerül megszorítani a kormánypárt emberét. Az összefogás tehát valóban nem csodaszer, de az egyetlen esély arra, hogy 2022-ben, az országgyűlési választások áttörést hozzanak. Nyilván nem várható, hogy az ország egész területén a háttérbe szorítsák a Fideszt, már csak azért sem, mert Orbánéknak olyan mértékben sikerült átalakítaniuk a társadalom szövetét, hogy azt rendkívül nehéz szétszakítani. Hiába mutatta meg a tavalyi önkormányzati választás, hogy – főként a nagyvárosokban – megindult az erjedés, azért egy olyan rendszert, amely csaknem minden fontos szervet a kezében tart, az állami pénzek elosztását is felügyeli, nehéz szétrobbantani. Ráadásul nincs is meg ehhez a megfelelő infrastruktúrája; sem helyi hálózata, sem helyi médiája; a hajdani erős emberek szinte mindenhol eltűntek a városokból, falvakból. Nem véletlen, hogy 2018-as választásokon egy sor településen még szavazatszámláló ellenőrt sem tudtak delegálni az ellenzéki pártok a bizottságokba; egyszerűen nem találtak helyi embert, aki vállalta volna a kockázatot, azaz a feladatot. Mert igen: mára olyan országgá változtatta Magyarországot a Fidesz, ahol a választók jelentős része azt tanulta meg, jobb, ha félnek.

Ezzel nem állítom azt, hogy minden mohácsi kormányhoz hű szavazó félelemből húzta jelét a Fidesz favoritja mellé, nyilvánvalóan szó nincs erről. Sokan hisznek Orbánnak, sokan elkötelezettségből állnak a jobboldal mellé, egyszerűen, mert onnan kapnak hitet, magabiztosságot, és jövőképet is. Hiába zuhant az életszínvonal nagyot, hiába tapasztalja szinte mindenki, hogy hazugak a szavak, a kormány rosszul kezeli a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válságot, hiába érzik már a saját bőrükön is, hogy ez a rezsim nem tud, és nem is akar rajta segíteni, hiába olvassák – no nem a kormánypárti médiában –, hogy külföldön sokkal több támaszt kapnak az emberek, kitartanak Orbán rendszere mellett. Nem hihetjük, hogy a mohácsi, a Fidesz jelöltjére szavazók ostoba emberek, nem látják, hogy mi folyik az országban, vagy akár a saját városukban is, valószínűleg látják, de vagy – és ezt ne zárjuk ki, tényleg – annyira elkötelezettek, hogy tűzön-vízen keresztül kitartanak a favorizált pártjuk mellett, vagy, és az ellenzék szempontjából ez a lényeg, nem látnak kellő alternatívát. Nem hiszik, hogy egy új vezetés meg tudja őket védeni, helyzetbe tudja őket hozni, vagy – horribile dictu – abban tartani.

Mohács ennyiben figyelmeztető a kormányváltásban reménykedők számára: a tavaly októberi sikerek még nem jelentenek átfogó áttörést, a hálózat változatlanul meglehetősen lyukas, az információk továbbra sem elégségesek, hiányzik a meggyőző erő. És ez mindaddig így is marad, amíg maga az összefogás is lyukas marad, amíg olykor az ellenzéki rivalizálás erősebbnek mutatja magát, mint az összefogás igénye. A választók zöme igenis tudja már, hogy változást akar, de meg akarja találni azt a biztos formációt, amely erre stabilan képes is. Most egyelőre az olvasható, hogy nagy-nagy véleménykülönbségek vannak, és ezeket a különbségeket a jobboldal sajtója rendre fel is nagyítja. Eltérnek az álláspontok az előválasztást illetően, az ütemezésre vonatkozóan, hogy friss példát említsek: az Európai Egyesült Államok elképzeléséről, a határon túli magyarok szavazati jogáról, és ami a legfontosabb, a kampány hangsúlyairól, illetve egy reménybeli kormányváltás utáni programról. Az a politika, amit a Fidesz tavaly október óta követ, ahogy igyekszik megbüntetni a „rosszul” választó városokat, még nem juttatta el az embereket odáig, hogy félresöpörjék ezt a rezsimet. Még elfogadják azt, ami Mohácson is megtörtént, ha az egyház nyíltan a kormány mellett kampányol, illetve azt is, ha a szembejön velük a hatalom korrupciós rendszere. (Ilyenből is volt bőven Mohácson.)

A vasárnapi választás látszólag megnyugtathatta a Fideszt, de nem annyira, hogy ne kelljen tartaniuk az ellenzéki összefogástól. Végül is volt olyan körzet, ahol veszítettek, és ha veszített is, nagyon sokan szavaztak az összefogás jelöltjére. Mindazonáltal az is világossá vált: ez az együttműködés valóban nem csodaszer. Önmagától nem válik azzá; el kell tudni hitetni, hogy működőképes és a javunkra szolgál. Ja, és még egyet: képes kikapcsolni a mostani hatalom bosszúvágyát.