Novák Katalin porrá zúzta az önbecsülésemet
Azt hittem, karácsonykor szabad magamat is szeretni egy kicsit. De nem. Nem hagyják. Folyamatosan frusztrálnak, a legfelsőbb helyről. Rákényszerítenek, hogy a női tökéletesség általam elérhetetlen fokozataival szembesüljek. Maga a miniszter asszony teszi. A Fb-bejegyzéseivel naponta szembesít háztartási és családi fogyatékosságaimmal.
Már rég nem Novák Katalinnak arról a félresikerült bejegyzéséről van szó, amelyben intette a nőket: nem kell feltétlenül annyit keresniük, mint a férfiaknak. Azt mondta, nem úgy értette, jó, el van boronálva.
Csinos, okos nő, helyes gyerekekkel. Hogy az épp a legszegényebbekre nem figyelő családpolitikájával nem értek egyet, azt nem ilyenkor részletezném. Különben sem ő találta ki.
Az ünnepek alatt viszont sikerült porrá zúznia önbecsülésemet, ami nem szép tőle.
Az ablakpucolós képpel kezdődött. Nem is az zavar, amire Szabó Tímea hívta fel a figyelmet, hogy az ember lánya többnyire nem csinos síanorákban, friss smink és hajsütés után mos ablakot. (Én ugyan senkinek nem ajánlom, hogy fotózgasson bármilyen takarítás közben, amelyhez a nem túl látványos, vasalóval ezer éve kiégetett, ócska piros pongyolámat viselem, valamint mártír arcot.) Ahány ház, annyi szokás. Na de a kommentáló szöveg hozzá : "Ilyenkor. karácsony előtt. jól esik szép tisztaságot teremteni a lakásban". Hát most bevallom: NEKEM NEM! A karácsony persze jól esik, a takarítás nem. Ami jól esik, esne, az egy kis heverészős olvasgatás, egy meleg fürdő és még egy szelet gesztenyetorta. Ablakpucolás soha.
De ez nem volt elég. Mazochista módon, tovább tanulmányoztam miniszter asszony oldalát. A következőket tudtam még meg a helyes asszonyi viselkedés eme mintájáról, csak decemberben:
1. A rokonokat, barátokat saját készítésű ajándékkal lepi meg. Idén üvegekbe töltött pisztáciakrémmel, amellyel „el kell pepecselni egy darabig".
Ezzel szemben én a saját készítésű csomagolást is elrontom, biztosan kilóg belőle itt vagy ott valami, a masni csálén áll, az egész agyon van celluxozva szétesés ellen. Ezért újabban inkább a kínai boltban ajándékzacskókat veszek, és abba teszem a mi tagadás, üzletekben vett ajándékot. Aztán, ha lehet, a zacskót visszaszerzem a megajándékozottól, hogy jövőre is használhassam.
2. Maguk készítik a szaloncukrot, különböző ízekben. Én meg lopkodom a fáról a kimérős zseléset. Sehol sem vagyok.
3. A miniszter asszony beszámol arról, hogy a hét hét napjából öt napon süt süteményt. (Ezzel már nem is vagyok hajlandó szembesíteni a saját statisztikámat, kész lebőgés volna.)
4. Több kedves kép készült arról, ahogy karácsonyi meglepetésként, esténként, amikor mindenki alszik, ponchót köt a kislányának. Na tessék! Ha jobban odafigyelek a kézimunka órákon, most én is belevághatnék valami komolyabb darabba. Bár teljesen kizárt, hogy az unokáim viselni akarnák, ilyen irányú képességeimet erős gyanúval figyelik. Gyanújuk nem megalapozatlan. (Nem is baj: amikor mindenki alszik, én is jobban szeretek aludni. Kivéve, ha szokás szerint, minden határidős munkával késésben vagyok.)
5. Családjában a gyerekeknek „nincs közösségi média-hozzáférésük". Pedig, ha jól látom, két kamaszfiú is van köztük! El sem tudom képzelni, ezt hogy csinálta. (Ezzel szemben az én unokáimat a legkülönbözőbb trükökkel lehet – ha lehet – levakarni a laptopról, okostelefonról. Amióta digitális oktatás van, azzal bármilyen más gépezést kitűnően ellepleznek, „leckét írok" felkiáltással.)
6. Ugyanezekről a (tényleg helyes) gyerekekről a mamájuk az oldalán azt állítja, hogy legjobban a saját készítésű ajándéknak örülnek. Ez nálunk akkor működne így, ha tudnék házi készítésű legót vagy elektronikus kütyüt csinálni. De nem tudok. Ezt sem.
7. Látható az oldalon egy interjú is a család karácsonyi készülődéséről. Többek között közösen sütnek mézeskalácsot, a papán zakó-fehér ing-nyakkendó, miniszter asszonyon hófehér pulcsi. Rémülten nézem a kezükben a kinyomót a színes cukormázzal: nálunk minden ruha már rég tele lenne rózsaszín, kék és zöld cukorcsíkokkal. Plusz, amit a gyerekek cukorcsatát játszva, egymásra nyomkodnának.
Azért a karácsonyi készülődés nálunk is vidám volt. A karácsonyfa idén egyszer sem akart feldőlni, a csúcsdísz sem tört össze, az unokák kivételesen elálltak a „dobáljuk rá messziről a díszeket" technikától. Hiába, nőnek, okosodnak. A baj velem volt. Terítés közben véletlenül a földre rántottam a konyhaszekrényből az egymásra halmozott mélytányér-oszlopot. Mélytányérból összesen három darab maradt, a többi cserepekben a padlón.
Nem baj, egy darabig nem eszünk levest. Úgysem vagyok miniszter.
Bár azért egy „Nekem olyan asszony kell, ha beteg is, keljen fel" feliratú falvédő hímzésébe belevághatnék.
