Nyílt levelet küldött a HÖOK a gólyatáborok szervezőinek

HírKlikk 2024. augusztus 29. 19:20 2024. aug. 29. 19:20

Nyílt levelet küldött a hallgatói képviselőknek és a gólyatáborok szervezőinek az elmúlt hetek eseményeire való tekintettel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) választmánya – közölte a szervezet.

Közleményükben kiemelték: az egyetemi rendezvények, különösen a gólyatáborok fontossága megkérdőjelezhetetlen a hallgatói közösségek kialakulásában, ezek nélkül a hallgatói lét is biztosan kevesebb lenne, az első éves hallgatók egyetemi beilleszkedése pedig sérülne. Megszervezésük azonban nem pusztán örömteli feladat, hanem felelősség is.

Közösségszervező munkájuk egyik legfontosabb része, hogy a gólyatáborban és az egész egyetemi lét során mindenki számára biztosítsák a biztonságos, tiszteletteljes és támogató légkört – írták.

Ennek érdekében – az elmúlt hetekben kialakult helyzetre való tekintettel – a HÖOK választmánya az ország valamennyi gólyatáborának szervezésében részt vevő hallgató részére írt egy ötpontos nyílt levelet.

A dokumentumban kijelentik, hogy az emberi méltóság, a tiszteletteljes bánásmód olyan alapértékek, amelyek semmilyen körülmények között sem sérülhetnek az egyetemi élet, különösen a gólyatáborok során.

„Elvárjuk, hogy az első éves hallgatók beilleszkedését célzó rendezvények szervezése során minden intézmény olyan környezetet biztosítson, amely garantálja a résztvevők biztonságát és méltóságának megőrzését, továbbá elvárjuk, hogy az ezzel ellentétes intézményi szokások haladéktalanul kerüljenek kivezetésre" – fogalmaztak.

A levél szerint elvárják a hallgatói képviselet valamennyi tisztségviselőjétől, hogy amennyiben az előbbivel szembemenő eset tudomásukra jut, úgy haladéktalanul járjanak el az emberi méltóságot sértő gyakorlat megszüntetésének érdekében, a hasonló esetek megelőzéséért.

Továbbá a gólyatáborok szervezői biztosítsák, hogy bármely programon, amely a résztvevő megítélése szerint nem komfortos, ne legyen kötelező a részvétel, valamint erre a lehetőségre kifejezetten hívják fel a figyelmüket a rendezvény lebonyolítása során – írták.

A HÖOK választmánya elvárja azt is, hogy a rendezvény résztvevőit megfelelően tájékoztassák arról, kihez tudnak fordulni, amennyiben nem megfelelő bánásmódban van részük.

Emlékeztettek arra is, hogy a HÖOK alapszabályának részét képező etikai chartában foglaltak ismerete és betartása valamennyi hallgatói képviselőre nézve kötelező érvényű.

A HÖOK választmánya felhívta minden tagintézmény figyelmét, hogy a fentiekben megfogalmazottakat szigorúan tartsák be, és ennek érdekében folyamatosan értékeljék és felügyeljék a gólyatáborok és egyéb hallgatói rendezvények szervezését, valamint lebonyolítását. Továbbá kérik a tagintézményeket, gondoskodjanak arról, hogy valamennyi képviselő és gólyatábor szervezésben érintett hallgató megkapja a levelet, ezzel hozzájárulva a rendezvények emberi méltóságot maradéktalanul tiszteletben tartó és biztonságos lebonyolításához.

A HÖOK választmánya kijelenti továbbá, hogy felülvizsgálja az etikai charta jelenlegi állapotát, és országos egyeztetést indít annak fejlesztése céljából – áll a kommünikében.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom