Potyog a vakolat, penészesek a falak, fólia a tornatermen – tüntettek a szülők

HírKlikk 2023. május 23. 06:25 2023. máj. 23. 06:25

Féltik a szülők a gyerekeket a Gyömrői Fekete István Általános Iskolában, ezért a Monori Tankerületi Központ elé vonultak tiltakozni.

„Elfogyott a türelmünk”, „a gyerekeink nem lehetnek rossz politikai döntések áldozatai” – ezekkel az üzenetekkel vonultak hétfőn a szülők az iskolát fenntartó Monori Tankerületi Központ elé.

Az egyik szülő az RTL Híradónak azt mondta: a tanévnyitón, amikor a gyerekek kint álltak a külső részen, a tető közelében, az erkélynél leszakadt a mennyezet: „két gyereket majdnem agyonütött." Egy másik tiltakozó szülő azt mondta, 600 gyerek jár az intézménybe, amely maximum 400 főt tud befogadni.

Petíciót is vittek a tankerület vezetőjének, ebben leírták a problémáikat és a követeléseiket. Siegl Alfrédné, a szülői munkaközösség elnöke azt szeretné, hogy „ne kelljen attól rettegni egyetlen szülőnek sem, hogy vajon hazaér-e gyermeke épségben az iskolából”. Elmondta: „eddig hét helyre küldtünk segélykérő levelet, minisztereknek, országgyűlési képviselőknek, a tankerületnek, de érdemi választ sehonnan nem kaptunk."

Az iskola több mint 100 éve épült. A szülők szerint húsz éve semmilyen átfogó felújítási munkát nem végeztek rajta. 2018-ban már annyira rossz volt a helyzet, hogy ők adtak össze pénzt, és javították meg azt, amit tudtak. Nem sokkal később megígérték nekik, hogy új iskolát kapnak. A kormány 2022-ben viszont ezt a beruházást 283 másikkal együtt pénzhiány miatt lefújta.

Hrtukáné Molnár Mónika, a Monori Tankerületi Központ igazgatója átvette a petíciójukat, de azt mondta, segíteni nem tud.

A tankerületi vezető közölte, ez pénzügyi kérdés, aminek a megoldása és az arról szóló döntés nem a tankerület kezében van, tette hozzá. 

Korábban egy konténervárost is elkezdtek építeni a település szélén. Itt tanultak volna a diákok, amíg megépül az iskola. A szülők úgy tudják, hogy már eddig több százmillió forintot költöttek rá, pedig még be sem fejezték, mert az iskolaépítés lefújásával megállt a munka.

A Híradó kérdéseire a Klebersberg Központ érdemben nem válaszolt.

 

Forrás: rtl.hu