Putyin egyetlen állításának sem szabad hinni

Egy háború nem magától ér véget, azt a szereplői fejezik be. A mód többféle lehet, legtöbbször úgy, hogy az erősebb legyőzi a gyengébbet, de lehet, hogy az agresszor és a megtámadott között erőegyensúly alakul ki, és egyikőjük sem képes a maga javára billenteni a mérleget, ahogy ez most Ukrajnában történik. Amiben biztosak lehetünk, az a háborúk legmocskosabb igazsága, ez a háború is a tárgyalóasztalnál fog véget érni – írta az európai történelem újabb szégyenteljes mészárlásáról a Népszava.

Arról is ír cikkében a lap, hogy jelenleg a sorok rendezése, a célok és az ütemezés újratervezése zajlik. A háborúzó felek és támogatóik is azt mérlegelik, hogy milyen erőforrásokra, mennyi pénzre, fegyverre és katonára lesz szükség a célok eléréséhez.

Oroszországgal kapcsolatban megállapítja, hogy ott minden döntéshozatal az elnök személyére korlátozódik, Putyinnak nem kell a lépéseiről konzultálnia, ahogy tettei következményeivel sem kell számolnia. Neki pedig egyetlen célja van, a hatalom megtartása, bármi áron. Nem számít sem emberélet, sem elpusztított eszköz, vagy netán erőforrás. Alárendelve a birodalom teljes gazdaságát a háborúnak, Putyin Ukrajna és a támogatói kimerítésére tett fel mindent.

A cikk megemlíti azt is, világosan látszik, Putyin egyetlen állításának sem szabad hinni. Azzal a propaganda-állítással szemben, hogy sértetlen gazdaság, ereje teljében levő hadsereg, hatástalan szankciók, az az igazság az, hogy Oroszország történelme legmélyebb válságát éli ezekben a hónapokban. Úgy tűnik ugyanis, hogy Moszkva hiába számított Kína és India partnerségére a nyugati világgal szemben indított háborújában. A két gazdasági óriás legfeljebb rövid távon kiaknázható üzleti nyereséget érvényesít az oroszokkal való kereskedéssel. Az pedig már szinte tragikomikus, hogy Moszkvában Trump esetleges visszatérésére alapozzák a globális játszmában a lapok újraosztását. 

A moszkvai egyszemélyes döntéshozatalhoz képest nagyon összetett azoknak a kérdéseknek a halmaza, amelyekre Ukrajnának és az őt támogató országoknak kell megadniuk a választ. Az eredetileg tavaszra tervezett, de végül csak nyáron elindított ukrán ellentámadás eredményei messze elmaradtak a reméltektől. Már-már az ukrán hadsereg kudarcáról kezdtek el cikkezni, amikor kiderült, hogy Kijev NATO-szövetségesei nem szállították le időben mindazt az ígért fegyverzetet, amit a katonai tervezők meghatároztak. Amerikai források végül kimondták, hogy a zaporozsjei fronton elért haladás, és Herszonban a Dnyeper folyó bal partján tartósan elfoglalt pozíciók komoly eredménynek számítanak. De mindez hiába, a látványosabb eredményekre váró politikusoknak, a csalódott ukrán és nemzetközi közvéleménynek nem maradhatott megválaszolatlan a miértek sora.

A cikk megjegyzi azt is, hogy a helyzetet csak bonyolítja, hogy Európában (és az Egyesült Államokban) az adott országok belpolitikai folyamatait sem hagyja érintetlenül az ukrajnai háború. A lengyel választás, Szlovákia új miniszterelnökének módosított Kijev-politikája, vagy a előrehozott holland választások eredménye mind azt jelzi, hogy mennyire összetett feladat a kontinens egészét fenyegető orosz agresszióval szembeni egység fenntartása. 

A magyar kormányfő sajátosan oroszbarát irányvonalára, és az ahhoz kapcsolódó kommunikációra azonban egyre kevésbé csodálkoznak rá uniós és NATO-partnereink. Brüsszelben a mai napig nehezen tudják értelmezni azt, hogy míg a Putyinnal és Lukasenkával való találkozókat a párbeszéd fenntartásának szükségességével magyarázzák Budapesten, addig Orbán Viktornak az argentin elnök beiktatására kellett elutaznia, hogy ott szót váltson Zelenszkijjel. Na de ne gondoljuk, hogy az ukrajnai újratervezés folyamatában a magyar ügy nagy súllyal szerepel – vonja le a következtetést a cikk. Ukrajna fegyverellátása és a háborús finanszírozás az amerikai törvényhozás republikánus és demokrata képviselői között, a brit-amerikai találkozókon, a NATO vezető hatalmainak egyeztetésein, és Zelenszkij washingtoni útján került véglegesítésre.