Putyin nem engedheti meg magának, hogy beismerje a vereségét
Putyin az ukrajnai háborúból nem tud jól kijönni, és ez azért is ijesztő, mert előbb-utóbb eljuthat a nukleáris fegyverek bevetésének mérlegeléséig – mutatott rá a The New York Times kommentárjában. Téved, aki azt hiszi, hogy elérte a csúcsát az az instabilitás, amelyet az orosz elnök háborúja szabadított a globális piacokra és a geopolitikára, mert még csak nagyon az elejét látjuk.
Putyinnak mindössze két választása maradt, nevezetesen az, hogyan veszít: korán, kis mértékben és egy kicsit megalázva, vagy későn, nagymértékben, és nagyon megalázottan – írta a The New York Times.
El sem lehet képzelni, hogy milyen pénzügyi és politikai sokkhullámok indulnak majd Oroszországból, hiszen ez az állam a világ harmadik legnagyobb kőolaj-termelője, 6000 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik, és most elveszíthet egy háborút, amelyet egy olyan ember indított, aki nem engedheti meg magának, hogy beismerje a vereségét. Azért nem engedheti ezt meg magának, mert tudja, hogy „az orosz nemzeti hagyomány nem megbocsátó a katonai vereségekkel szemben” – idézte a szerző Leon Aront, az American Enterprise Intézet Oroszország-szakértőjét.
Aron erre számos példát is felsorolt az 1853-tól kezdődő krími háborútól egészen a kubai rakétaválságig, amelyek mind a regnáló uralkodók, illetve a legutóbbi Nyikita Hruscsov pártfőtitkár (két évvel későbbi) bukásához vezettek, és úgy vélte, Mihail Gorbacsov reformjainak egyik kiváltója az afganisztáni háború volt. A szerző szerint a következő hetekben egyre nyilvánvalóbbá válik majd, hogy Putyin nem akar korán és kisebb mértékben veszíteni, és a másik lehetséges utat választja, a nagyarányú és mélységesen megalázó vereséget.
És mivel ez kizárólag az ő háborúja, és nem ismerheti be, hogy vereséget szenvedjen, előbb-utóbb el fog oda jutni, hogy fontolóra vegye a nukleáris fegyverek bevetését. Mindez azért állítható, mert a könnyű, olcsó invázió és az ukránok általi lelkes fogadtatás, amelyet vizionált, merő üres fantáziának bizonyult, és minden más ebből következik. Putyin teljességgel alábecsülte az ukránok akaratát, hogy függetlenek legyenek, és a Nyugathoz csatlakozzanak. Alábecsülte az ukránok készségét arra, hogy harcoljanak, és akár a halálba is menjenek ezért a két célért. Messze túlbecsülte saját fegyveres erőit. Tejességgel alábecsülte Joe Biden amerikai elnök képességét arra, hogy létrehozzon egy globális gazdasági és katonai koalíciót Ukrajna harcának segítésére – ez bizonyult az Egyesült Államok leghatékonyabb koalíció-építésének, amióta George Bush elnök megbüntette Szaddám Husszeint Kuvait elfoglalásáért.
És Putyin teljességgel alábecsülte a világ cégeinek és egyéneinek a készségét, hogy részt vegyenek az Oroszország elleni szankciókban, és felerősítsék azokat, messze túl azon, amit a kormányok kezdeményeztek és elrendeltek. Ha valaki vezetőként ennyi mindent tévesen értékelt, akkor a legjobb választása az, hogy gyors és kismértékű vereséget vállaljon. Ez jelen esetben annyit tenne, hogy azonnal visszavonja az egységeit Ukrajnából, és felkínálna valamilyen arcmentő hazugságot „különleges katonai művelete” igazolására: azt mondhatná például, hogy sikeresen megvédte az Ukrajnában élő oroszokat. Az elkerülhetetlen megaláztatás azonban elviselhetetlen lenne ennek az embernek, aki megszállottja az – általa orosz hazának tekintett – állam méltósága és egysége helyreállításának.
Ami az Ukrajnában most folyó eseményeket illeti, még az is megtörténhet, hogy Putyin igen hamar nagyarányú vereséget szenved. A szerző erre nem kötne fogadásokat, de minden egyes nappal, amelyen orosz katonákat ölnek meg Ukrajnában, bizonytalanabbá válik, hogyan alakul a harci moráljuk azoknak az orosz sorkatonáknak, akiket arra kényszerítenek, hogy halálos városi háborút folytassanak testvéri szlávok ellen, olyan okokból, amelyeket soha nem magyaráztak meg nekik. Az ukránok mindenhol megmutatkozó ellenállása Putyin számára azt jelenti, hogy a szárazföldi győzelemhez a hadseregének be kell venni minden nagyobb ukrajnai várost, ezen belül Kijevet is, ehhez pedig több hetes városi harcok szükségesek, amelyek sok civil áldozatot követelnek. Ezt kizárólag Putyin és a tábornokai tehetik meg, akik olyan háborús bűnöket követnek el, amilyeneket Európa Hitler óta nem látott. Mindez pedig nagyon hosszú időre nemzetközi páriává teszi Putyint és Oroszországot.
Mindezen túl, az is kérdés, vajon hogyan képes Putyin az ellenőrzése alatt tartani egy másik országot, Ukrajnát, amelynek a lakossága az oroszországi lakosság harmadának felel meg, de a lakosság nagy része ellenséges Oroszországgal szemben? Ehhez alighanem örökre szüksége lenne az összes eddig oda csoportosított 150 ezer – ha nem több – orosz katonára. A szerző leszögezte: egyáltalán nem lát semmiféle lehetőséget arra, hogy Vlagyimir Putyin győzzön Ukrajnában bármilyen fenntartható módon, egyszerűen azért, mert Ukrajna nem az, aminek hitte: nem az az ország, amely alig várta „náci vezetésének” mielőbbi lefejezését, és azt, hogy visszatérhessen Oroszország anyácska kebelébe. Ezért aztán vagy véget vet a veszteségeinek, és ezzel talán el tudja kerülni, hogy annyi szankció zúduljon rá, amennyi kizárja az orosz gazdaság újjáélesztését, és hatalmon tud maradni, vagy Ukrajna és a világ nagy része elleni örökös háborúval kell szembenéznie, amely aztán lassan elszívja Oroszország erejét, és romba dönti az infrastruktúráját.
„Úgy tűnik, Putyin eltökélte magát az utóbbi mellett, és ezért rettegek. Csak egyetlen dolog rosszabb ugyanis egy Putyin alatti erős Oroszországnál: nevezetesen egy gyenge, megalázott, hanyatló Oroszország, amely széteshet, vagy elhúzódó belső vezetési válságba eshet, amelyben különböző frakciók harcolnak a hatalomért, miközben ott van a sok-sok nukleáris töltet, kiberbűnöző, gáz- és olajkút. Putyin Oroszországa nem olyan nagy, hogy ne tudna elbukni. Ahhoz azonban túl nagy, hogy úgy bukjon el, hogy az ne rázza meg az egész világot” – írta a szerző.
