Takarí-tani
Amint azt a Hírklikk is megírta, Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium volt igazgatója, a Tanítanék Mozgalom egykori arca, jelenleg Dániában él. Takarításból tartja el magát és családját, és ezzel a munkával odakint több pénzt keres, mint idehaza iskolaigazgatóként. Ami még ennél is fontosabb a számára: takarítói jövedelméből Dániában jobb oktatást tud biztosítani a gyerekeinek, mintha még mindig „diri” volna Magyarországon. A 2010-ben és 2014-ben még a Fideszre szavazó Pukli ma azt javasolja a tanároknak, hogy hagyják ott a pályát, mert csak akkor lesz változás, ha mindenki feláll.
Ez a történet nem Pukli Istvánról szól, még csak nem is a hazai oktatás helyzetéről, sokkal inkább Magyarországról. Arról, hogy hazánk mára olyan hely lett, ahol egy iskolaigazgató kevesebbet keres, mint Dániában egy takarító. A Magyar Hangnak nyilatkozó egykori iskolaigazgató egyébként nem maga, hanem a gyerekei iránt érzett felelősség miatt vállalta, hogy idegen országban, idegen nyelvi környezetben kezd új életet. Szerinte „felelős szülő, ha megteheti, nem dönthet másként, csak úgy, hogy külföldre költözik, mert a helyzet nem fog változni, a gyerekek csak így juthatnak minőségi oktatáshoz”.
Azzal a megállapítással, hogy a helyzet nem fog változni, bizonyára nem mindenki ért egyet. A Tanítanék Mozgalom mostani aktivistái, valamint a hozzájuk csatlakozó diákok, szülők és szimpatizánsok épp amiatt tüntetnek és tiltakoznak, mert változást akarnak az oktatásban. Más kérdés, hogy a harcuk, bármennyire is tiszteletre méltó, jelen állás szerint valóban kilátástalannak tűnik. Az egy dolog, hogy a hatalom nem áll szóba velük, érintkezési pont annyi a felsőbbséggel, hogy időnként utasításokat kapnak tőlük, s ha ezen ukázokat nem hajtják végre, akkor megbüntetik, minősített esetben kirúgják őket a munkahelyükről. Ezt is túl lehetne élni valahogy, nagyobb baj, hogy a tanárok tömegei sem állnak ki nyíltan mellettük. Magyarázat erre sok van, mentség alig. Persze, hogy létezik egzisztenciális félelem, a pedagógusok – ugyanúgy, ahogyan az összes többi munkavállaló – ki vannak szolgáltatva a hatalomnak. Különösen vidéken igaz ez, és főként a kisebb településeken, ahol kevesebb az elhelyezkedési lehetőség, nehezebb munkát találni. De sokan vannak olyanok is, akik nem egzisztenciájukat féltve, hanem természetüknél fogva nem állnak ki a tiltakozók mellett és arra várnak, hogy majd mások kikaparják helyettük a gesztenyét. (Nem véletlen, hogy a diákok tiltakozó akcióinak egyik jelszava ma már ez: Érted, de nem helyetted!)
Amikor Pukli István otthagyta a Tantanék mozgalmat, még abban reménykedett, hogy más keretek között ugyan, de érdemes tovább küzdeni a változásért. Később pártot alapított, a Polgári Világ Pártját és bár nagynevű szimpatizánsok álltak mellé, a hatalommal és a társak közönyével szemben ez is kevésnek bizonyult. Maradt lehetőségként Dánia, megélhetésként pedig a takarítás. „Anyagilag mindenképpen jobb kint takarítani, mint Magyarországon iskolát igazgatni, de lelkileg persze más kérdés” – mondja most, 2023-ban Pukli István. Nyilván nem ez volt az életcélja, nem ezért tanult az egyetemen, nem ezért törte a fejét már tanárként és iskolaigazgatóként, hogy miként lehetne jobbá és hatékonyabbá tenni az oktatást.
Feltehetőleg Pukli nem fog élete végéig takarítani. Mert bár a konkrét körülményeket nem ismerjük, nem kizárt, hogy dánul tanul, talán érti is már valamelyest a nyelvet és idővel ismét tanárként keresi majd a kenyerét.
Taní-tani fog, nem takarí-tani. Nem Magyarországon, de legalább középiskolás fokon.
