Tükör által világosan – a Tudásmenet margójára

Mint arról a Hírklikk is beszámolt, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének két alelnöke, Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt választmányi elnöke, és Megyaszai Sándor civil aktivista vállalta, hogy a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól – ahol először fosztották meg pozíciójától az igazgató-helyettest, mert részt vett a polgári engedetlenségben – a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig gyalogolnak, ahol – ugyanezen okból – először bocsátottak el öt pedagógust. A 180 kilométeres utat hat nap alatt tették meg, útközben pedig fórumokat tartottak, hogy találkozzanak a vidéki kollégákkal, beszélgessenek velük. Azt remélték, a menettel fel tudják hívni a társadalom és a kormány figyelmét is arra, hogy a közoktatásnak rengeteg megoldásra váró problémája van. A kormány pedig ezt csak bérkérdésnek akarja beállítani. Pedig nem csak az. Sőt, elsősorban nem az. A közoktatásban a tanulók túlterheltségétől kezdve, a változtatásra szoruló, elavult Nemzeti alaptanterven át, a pedagógusok munkaterheléséig nagyon sok probléma van.

A Tudásmenet ötlete Totyik Tamástól származott, aki az MSZP-s Komjáthi Imre Éhségmenetét vette alapul, amikor kitervelte az utat. Az MSZP társelnöke el is kísérte a Miskolcról indulókat a városhatárig, no, nem mint politikus, hanem mint négy gyermekes szülő, mert úgy gondolta, szülői kötelessége támogatni a tanárok tiltakozó megmozdulásait. A korábbi Éhségmenet egyik szervezőjeként is szükségesnek tartotta, hogy jelen legyen, olyan emberként, akinek fontos minden olyan ügy, amely a magyar társadalomról, a magyar emberekről szól. De Komjáthi Imre azért is ott lépdelt a menetben, mert volt szakszervezeti vezetőként hiszi, vallja, hogy a sztrájkjog alapjog, és mindent megtesz azért, hogy valóban az is legyen.

Magát a menetet első naptól végigkísérte az úton a Hírklikk is.  A napi beszámolóinkat itt , itt , itt , itt, itt, itt, itt olvashatják. 

A Tudásmenet tagjai útjukon sok fontos tapasztalatot szereztek. Például, hogy vidéken sokkal nagyobb a megfélemlítettség, hogy hihetetlen szeretettel és szimpátiával fogadták őket mindenütt, hogy az emberek kezdenek rájönni az összefogás fontosságára, és a Tudásmenetnek ebben a végtelenül atomizált társadalomban sikerült megrepesztenie a félelem falát. De megerősítést nyert a szakszervezetek 30 éves mulasztása is, hogy a magyar munkavállalókból nem sikerült tudatos munkavállalót nevelniük. Példa erre, hogy a pedagógusok közül sokan még arra sem képesek, hogy saját érdekükben a saját munkáltatójuk által rájuk sózott, és ki nem fizetett plusz terheket, a saját adataikat összegyűjtsék. Sokan fanyalogtak is, minek ez az egész, felesleges, úgysem tehetnek semmit. Olcsó kifogás ez, igenis, mindenki tehet, ha akar. Csak kényelmesebb megvárni, hogy mások kaparják ki a gesztenyét, mások vigyék a bőrüket vásárra, ám amit így kiharcolnak, annak a gyümölcsét már mindenki élvezni akarja. És persze ott vannak a végképp tájékozatlanok, akik védekezésül pajzsként tartják maguk elé, hogy a szakszervezeteket már úgyis „megvette” a kormány. Nos, ha akarná, sem tehetné, ugyanis a szakszervezeteket a tagság tartja el a tagdíjból, állami támogatást semmilyen címen nem kapnak. 

Lássuk be, a pedagógustársadalomnak ez a két szegmense az, amelyikre a kormány minden nehézség nélkül rákényszeríthetett egy olyan rendszert, amely  az oktatás összeomlásához vezetett, és ők azok, akiket rákényszeríthet majd egy atomjaira hullott, elemeiben alkalmatlan oktatási rendszerben bevezetett belső ellenőrzésre olyan fizetéseltérítéssel, amit még az egészségügyben sem mer bevezetni. 

A Tudásmenettel, a 180 kilométeres utat övező figyelemmel, a megtartott fórumokkal, beszélgetésekkel talán meg lehetett győzni közülük néhányat, és biztos, hogy sokakat sikerült felvilágosítani az oktatás legnagyobb bajaival kapcsolatban. Ha megkérdezné valaki, mi értelme volt ennek az útnak, annak érdemes a PDSZ-es Szűcs Tamás szavaira figyelni: „ha csak azt nézzük meg, hogyan nőtt a csatlakozók és a fórumokon résztvevők száma találkozóról találkozóra, már volt értelme. Az emberek egy fontos üzenetet kapcsoltak össze egy jelképes teljesítménnyel, és ez a két dolog egymásra is talált. Az emberek tisztelik a teljesítményt, és ha áldozatképpen az ember akár egy jelképes teljesítményt is odatesz az eszme mellé, akkor ez a kombináció lendületet tud adni bármilyen igaz ügynek, és hitelesíti is azt.”

A lendület pedig nem maradt el. Mire Miskolcról Budapestre ért a négy elszánt gyalogló, kiderült az is, mindez csak „beköszöntő” volt, az idén sokan újra polgári engedetlenségbe kezdenek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közölte, hogy folytatják a munkabeszüntetést, és január 23-ra ismét országos sztrájknapot hirdet, az Egyesült Diákfront (EDF) pedig országos diák-ülősztrájkot szervez január 31-ére. És ez még csak a kezdet. 

Sok minden történt a 180 kilométeres út alatt. Most mégsem a legmeghatóbb pillanatokat, vagy a legsúlyosabb mondandókat idézzük. Szerencsére nagyon sokan gratuláltak a vállalkozáshoz, még többen kívántak kitartást az úthoz, és sokan azt is leírták, ők is szívesen ott lennének, de betegség, vagy egyéb akadályozó ok miatt nem tehetik. Csakhogy voltak olyanok is, akik bicskanyitogató módon viszonyultak a Tudásmenethez, az ő kommentjeiket gyűjtöttük össze, a hozzájuk fűzött megjegyzésekkel együtt.  

„Már nagyon unalmas ez a pedagógus béremelés.”

„Ennek mi értelme, a hatalom ezeket a sétálgatásokat semmibe veszi, nem is vesz róla tudomást!”

„Társadalmi támogatás nélkül nem fogunk eredményt elérni. Ez az akció ebben nagyon sokat segíthet!”

„„A munkaközvetítőbe kellene gyalogolni ….vagy irány a vállalkozói szféra…”

„Bárcsak sokan értenék, hogy ez mindannyiunkról szól! Köszönet a gyaloglóknak!”

„Minden elismerésem és hálám azoknak a hivatásukat szerető pedagógusoknak, akik napi 30 km-t gyalogolnak gyermekeink jövőjéért! Az ország népének kellene hozzájuk csatlakozni! Vagy Kedves Szülők, titeket nem érdekel a gyermekeitek jövője?”

„Biztosan sokakat érdekel a nemzet jövője, de ettől a sétától semmi nem fog megváltozni.”

„Csodálatosak vagytok! Valójában megmutattátok azt is, hogy ilyenek az igazi magyarok! Kitartóak, mindazért, amit el akarnak érni! És ez közös ügy, minden magyarnak, és a fiataloknak is!”

*

„Tovább vonul a Csinbum cirkusz?”

„Elismerésem. Példát mutattok.”

„Ti vagytok a fény ebben a sötét országban!”

*

„Lehetne a gyerekekért is sétálni, mert a pedagógusok erőltették rá a gyerekekre a maszkot.”

„Valóban? És az össze többi emberre is, ugye? És a vírust is mi szabadítottuk a világra, hogy ne kelljen bejárni dolgozni, mert nem elég a három hónap nyári szünet.”

*

„Ennek így semmi értelme! Akik most irányítanak, nevetnek ezen és gyerekes megmozdulásnak tartják.”

„Hajrá Tüntetők, hajrá Pedagógusok! Összefogás, mert csak így jön el a jobb jövő!”

*

„Megint külön a két szakszervezet... Nem megy ez!”

„Tévedés. Együtt. Két PSZ- és egy PDSZ-vezető a menetben.”

*

„Külön bejelentkezések, az a maroknyi ember nem tud egyszerre elindulni... Ez az együtt?”

„Azon sem csodálkoznék, ha el sem bírtak volna indulni. Ön legyalogolt már naponta több mint 30 km-t? Csatlakozzon Ön is hozzájuk, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a történésekről. Hogy Ön is a részese lehessen az akciónak, és építő jellegű kritikájával segítse annak hatékonyságát.”

*

„Inkább egyétek otthon a megmaradt lencsét, bejglit, töltött káposztát! Amíg a tankerület vezetők, igazgatók nem csatlakoznak, értelmetlen az egész. A másik, hogy nyíltan el kellene határolódni az ellenzéktől. Gyurcsány szekerét tolni nem biztos, hogy érdemes! Szóval van még egy hét pihi. Legyetek a családotokkal, használjátok ki a tavaszias időt!”

„Ha mindig így gondolkodunk, sose fogunk egyről a kettőre jutni. Igenis, hogy igyekezni kell mindent megtenni a változásért, még ha teljesen reménytelennek tűnik is!”

*

„Nem ez a megoldás.”

„Hanem mi? Tanácsolna valamit?”

„Az, ami miatt sorra megbuknak a tüntetések. Az igazgatók tankerületi vezetők nem állnak be a sorba. Ez a baj. Ezt a sétálgatást teljesen értelmetlen csinàlni. Vége lesz és még inkább le fogja értékelni a tüntetést. Ahogyan anno Gyurcsány mondta: majd megunják és hazamennek. Magyarul, a pedagógusoknak először a saját vezetőikkel kellene összefogniuk. A szakszervezeteket meg ki kell hagyni! Kilóra megvett az összes. A kötelező oltásnál lehetett látni. Persze ez csak egy vélemény.”

*

„Miért nem takarodtok már haza nyomorult senkiházi bohócok?”

„Köszönet minden lépésért! Tisztelet a kitartásukért. Érted, értünk vállalták!”

*

„Már megdöntötték a rendszert? Még nem? Sétafikálással elég nehéz lesz.”

„Segítsen szervezni a sztrájkokat, és még több tud történni; keressük egymást.”

*

„Azok a politikusok csak lejáratják az oktatásért folytatott harcot, akik a pedagógusok jogos küzdelme örve alatt a saját „pecsenyéjüket” sütögetik. Volt lehetőségük bizonyítani. Volt olyan családos tanítványom, aki az előző rezsim alatt három hónapig nem kapta meg a fizetését, mert az önkormányzat becsődölt. Valaki mondta: „kis pénz, kis foci”. Szerencsére ebben az országban az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a focihoz mindenki ért. A halaszthatatlan és méltányos bérrendezés mellett elengedhetetlen a tanárképzés reformja és szakmai színvonalának emelése. „Csak” 45 éves tanárképzési tapasztalatom mondatja ezt velem. Sok sikert, valamint méltányos és azonnali bérrendezést kívánok.”

„A Tudásmenet nem pártpolitikusokkal szerveződött, és nem ők járják végig a menetet.”

*

„Tényleg igaz: Budapest hordja össze a szemetet!”

„Tévedsz. A szemetet már több mint tíz éve önti nyakunkba a kormány.”

„ Érted is tüntetnek, hogy az unokádból ne legyen közmunkás, vagy londoni

árufeltöltő. Csak tanulhatunk a fiataloktól együttérzést együttműködő képességet

Ti csak rettegjetek vidéki reménytelen elzártságban. Horthy már nem jön fehér lovon..”

„Azért mert valaki öreg, még nem feltétlen kell aljasnak lenni! Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes!”

*

„Nem unják még a cirkuszolást? Lassan az egész országnak elege lesz abból, hogy egy maréknyi káoszkeltő hisztizik, mint egy szaros kölök! Tudjuk, hogy politikai megrendelésre csinálják, de nem lesz kormánybuktatás, még ha falnak mennek, akkor sem!”

„Nem zavarja, hogy szabadságon vannak a pedagógusok? Kötelező szabadságon! A hozzászólásából látszik, szükség van a reformra, sem tájékozódva olvasni, sem értelmezni nem tud!”

„Neked hogyhogy nem fontos a minőségi oktatás rendesen megfizetett tanárokkal? Ne akarj rosszat a jövő generációinak!”

*

Természetesen sokkal több volt a köszönő és respektáló komment. Közülük csak egyet idézek: „Mindig van értelme az értelmes törekvéseket hangoztatni, ha sztrájkkal, akkor úgy. Végtelenül tisztelem a pedagógusok kitartó küzdelmét és végtelenül felháborítónak tartom a hatalom reagálását!”

Talán nem ártana, hogy a kormány is – ha egyáltalán érdekli –, szembenézzen végre azzal, ami a közoktatásban tarthatatlan, érdemben meghallgatná az érintetteket, megfogadná a szakemberek ezirányú és jobbító szándékú tanácsait. Vagy legalább kézbe venne egy tükröt.

Persze, a tükör kézbevétele mindannyiunkra ráfér, hogy a tükör által világosan lássuk, mit, hol rontottunk el.