Utánajártunk, miért tűnik hatékonyabbnak a Fidesz az ellenzéki pártoknál a Facebookon

HírKlikk 2019. március 21. 12:42 2019. márc. 21. 12:42

Sokak számára megdöbbentő eredménnyel zárult a Médianéző Központ legutóbbi Facebook-elemzése, amely azt vizsgálta, hogy az egyes politikai csoportosulások mennyire tudják elérni az embereket a közösségi médiában. A március 15-i ünnep kapcsán a kutatás azt állította, hogy a Fidesznek ötszörös fölénye van a Facebookon, vagyis sokkal hatékonyabban jutottak el a kormánypárt üzenetei az olvasókhoz, mint az ellenzéki pártoké. Kíváncsiak voltunk, hogyan született ez az eredmény, így a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianéző Kft. vezetőjét, Boros Bánk Leventét kérdeztük a részletekről.

A gyorselemzés készítői a Fidesz és hat ellenzéki párt (MSZP, Jobbik, DK, Párbeszéd, Momentum, LMP) Facebook-oldalát vizsgálva összesen 134.100 interakciót (kedvelést, megosztást, kommentet) talált március 15-én, ebből 113 ezer a kormánypárthoz sorolható. Rákérdeztünk tehát, hogy „nézték-e a kommentek tartalmát, valamint tettek-e különbséget a pozitív és negatív reakciók között?” Boros Bánk Levente válaszában jelezte, hogy csak a mennyiséget vizsgálták.

„Az elemzés az összes vizsgált szereplő tekintetében azonos paraméterek mentén, kvantitatív szempontok alapján készült, kvalitatív elemzésre a gyorselemzés nem terjedt ki” – tudatta a Médianéző Kft. vezetője.

A válaszból tehát egyértelműen világossá vált, hogy a kutatás a Fidesz sikerének tudta be azokat a kommenteket is, amelyeket az ellenzéki szavazók írtak a kormánypárti posztok alá.

A gyorselemzés módszertanából az is kiderült, hogy a Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik, illetve Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Demeter Márta hivatalos Facebook-oldalait nézték.

Miért nem nézték Orbán Viktor oldalát/oldalait, illetve kedvelői csoportokat? – kérdeztük, mire azt a választ kaptuk, hogy „Orbán Viktor oldalára vonatkozóan rendelkezünk adatokkal, de, minthogy hasonló a helyzet, mint a pártok viszonylatában (azaz egyedül több interakciót váltott ki, mint a vizsgált ellenzéki politikusok együttvéve), így ennek közlése tartalmi szempontból újdonságot nem hozott volna, míg az ellenzéki szereplők egymáshoz viszonyított arányai ténylegesen új információnak bizonyultak”.

Ezen a ponton is meg kell állnunk egy pillanatra, megmutatunk egy részt az Orbán Viktor március 15-i posztja alatti hozzászólásokból:

A miniszterelnök Facebook-oldaláról kivágott fotón azonnal szembetűnik, hogy a legfelső két hozzászólás határozottan kritikus hangvételű. Ráadásul a két komment, több mint ötszáz lájkot kapott. Ha a poszt alatti kommenteket végiglapozzuk, láthatjuk, hogy teljesen vegyes a kép. Ezek alapján végképp érthetetlen a kutatásnak az a megállapítása, hogy a Fidesznek ötszörös fölénye lenne, továbbá, hogy sokkal hatékonyabban jutottak el a kormánypárt üzenetei az olvasókhoz, mint a többi ellenzéki pártoké.

A szakértő kérdésünkre kifejtette azt is, hogy csak a pártok és politikusok hivatalos oldalát vizsgálták, a közösségi oldalon található csoportokat nem.

„A hivatalos oldalak összehasonlítása módszertanilag azonos elemzési szempontokat tesz lehetővé, míg a nem hivatalos oldalak (csoportok) kiválasztása és összevetése – azok számossága és nehezen beazonosítható háttereik okán – félrevezetőek lehetnek” – tájékoztatott válaszában Boros Bánk Levente.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a szakember vajon szervezett mozgásnak tudja-e be a Fidesz sikerét, azaz a nagyobbik kormánypárt által működtetett komment-hadsereg tagjai dolgozak-e hatékonyabban, mint az ellenzéki aktivisták, vagy természetes reakciókról van szó.

Boros Bánk Levente válasza a felvetésre a következő: a nagyobbik kormánypárt tudatosan és hatékonyan használta a Facebookot már tavaly is. „Az akkori tendenciákat összehasonlítva a 2019. március 15-én tapasztaltakkal juthatunk a következtetésre, miszerint ’A 2018-as országgyűlési választások során már tapasztalható volt, hogy a kormánypárt kifejezetten tudatosan mozog a közösségi médiában és hatékonyságát (interakciók számát) tekintve messze az ellenzéki pártok előtt járt” – mondta.

Szerző: N. Vadász Zsuzsa, Wirth Zoltán