Azurák Csaba: nem azért csinálom, hogy népszerű legyek

A rendíthetetlen ólomkatona Nincs megalkuvás. Ő olyan, amilyen kezdetekben volt. Semmit nem tesz a népszerűségért, mégis népszerű. Egy komoly ember. Elegáns úr. Felkészült szakember, aki még most sem érti, hogy keveredett híres emberek közé. Tartását volt kitől örökölnie. Magas pozícióban lévő édesapjának a rendszerváltás után egy ideig kétkezi munkásként kellett dolgoznia. Zokszó nélkül , egyenes derékkal tette a dolgát. Azurák Csaba egy hatodik emeleti panellakásból lett a média egyik legkedveltebb szereplője. Tévés karrierjét annak is köszönheti, hogy nem lett áruló a Magyar Rádióban. Hiába próbálta őt megkóstolni a bulvár, feleségével és két lányával, messze elkerült minden villogást. Profi tévés mégis civil. Kettő az egyben. Azurák mondja: "én ennek a világnak nem azért vagyok a részese, meg a szerelmese mert szebb sonkát akarok kapni a boltban, meg azért sem, hogy ilyen-olyan partikon süppedő szőnyegen járkáljak." Mondom, hogy civil. Ezért külön is szerethető.

Szegvári Katalin: Még mindig nem szoktad meg a státuszod?

Azurák Csaba: Nem. Tényleg nem álszerénységből mondom, de amikor engem felhív például Szilágyi János, vagy te, hogy egy olyan könyvben szerepeljek, amiben neves kollégák is benne vannak, nem értem, miért érdekellek benneteket.

- Profi és civil vagy. Kettő az egyben.

- Ha azt mondod, hogy civilség, az nekem a legnagyobb elismerés, mert ahogy lapozgatom az előző könyved, benne vannak a példaképeim. Amikor Rangos Katival, Rózsa Péterrel, Gulyás Erikával, Györffy Miklóssal,1997. szeptemberében a Kossuth Rádióban találkoztam, azt hittem álmodom. 4 évig dolgoztam velük, közöttük. Boldogan vittem be reggel a papírokat a Reggeli Krónikába, mint Rangos Kati asszisztense. A Krónikában meg a 16 órában nem habkönnyű média sztárocskákat neveltek. A mai napig meghatározza a munkámat az ott eltöltött idő. A kereskedelmi televíziózást, akkor lehet jól csinálni, ha tisztában vagy a klasszikus alapokkal, ha tudod, hogy hogyan kell egy interjút elkészíteni, hogyan kell hírt, lead-et írni, stb. Azzal soha nem értettem egyet, hogy a bulvár könnyű műfaj. Lehet nagyon rosszul csinálni, és az esetek többségében rosszul csinálják. De például Hadas Kriszta vagy éppen Tvrtko bármihez is nyúlnak, látszik a munkájukban az erős alap. Nem véletlen, hogy a legjobbak a Magyar Rádióból indultak. A ti tévés generációtokból is sokan dolgoztak ott is.

- Miért érdekelt a hír műfaja? Bizonyára nem véletlenül végeztél politikai szakértőként is.

- Mert izgalmasnak találtam. Ugyan műszaki szakközépiskolába jártam, Székesfehérváron, de utána a Kodolányi főiskolára jelentkeztem média szakra. Vidéki srácként 21 évesen gyomorgörccsel kezdtem Pestre járni a Rádióba, mégis boldogan szálltam fel a hajnali buszra. Este meg néha a postajárattal mentem haza. S ha ezt nem értem el, kempingágyon aludtam a Krónika szerkesztőségében. Reggel lezuhanyoztam, és újra rohangáltam, ahova küldtek. Boldogságos időszak volt.

- Hogyan kerültél a rádióba?

- Az akkori barátnőmnek az anyukája Rangos Kati mellett dolgozott, ő ajánlott be gyakornoknak. Ebben az időben indultak a kereskedelmi tévék. Pintér Dezső, a TV2 első elnöke elhívta a Krónikából a tehetséges fiatalokat. Kellettek tehát az új lótifutik. Ugyan addig nem hallgattam a Magyar Rádiót, és én inkább a tévébe mentem volna, mint sokan mások, de Ragos Kati azt "üzente", menjek a Bródy Sándor utcába. Jól tette. Nagyon jól tette. Bekerültem egy olyan miliőbe, én, egy vidéki, fiatal srác, ahol azonnal befogadtak, ahol igazi minőségi munka folyt, jó légkörben. Imádtam a Pagoda nyüzsgését. Ott ültek a szellemi és művészeti élet legnagyobbjai. A civilségem, a szakmai iránti alázatom talán annak is köszönhető, hogy én ebbe az életformába nem beleszülettem, hanem belecsöppentem. Nekem többet kellett tekernem, hogy ott maradjak, hogy megmaradjak, hogy elismerjenek.

- Volt kisebbségi érzésed?

- Nem, nem éreztem magam egy percig sem kevesebbnek. Az egész neveltetésemet az határozta meg, hogy józan paraszti ész diktálta törvényeket és elveket kaptam útravalóul, ami nagyon sokat segített. Nem úgy fogalmaznék, hogy kisebbségi érzésem volt. Máshonnan jöttem, nekem nem volt meg a budapesti kapcsolatrendszerem. Nem nagyon ismertem a pesti gazdasági-szellemi élet szereplőit, a politikai folyamatokat. A szüleimtől sem sokat hallottam róluk, ez nem volt otthon téma. Mondok egy furcsaságot. A '90-es évek médiaháborújában is felerősödő népi-urbánus vagy zsidó kérdésről a rádióban hallottam először. A korábbi tanulmányaimból tudtam, hogy régen volt ilyen, de hogy jelen van napjainkban is, hogy ez az a politikai törésvonal, amely mentén megoszlik a magyar értelmiség, az új volt számomra. Ezért is éreztem szükségét, hogy elvégezzem a politikai szakértő szakot. Már a médiaszakon is kiderült, hogy engem ez nagyon érdekel. Györffy tanár úr vendégtanárokat hívott, pl. Lánczi Andrást, aki elképesztően izgalmas órákat tartott. Csütörtökönként a Bahnhof nevű rock kocsmában voltak a bulik, a fél főiskola ott lógott, vörösboros kóláztunk kettőig, fél háromig, és reggel fél kilenckor kezdődött az előadás. A száz fős évfolyamból tízen ültünk másnaposan péntek reggel Lánczi tanár úr előadásain. Nem tudtam olyan fáradt lenni, hogy ne menjek be az óráira. Akkoriban kezdtem el olvasni a 168 órát, a Századvég folyóiratot, a HVG-t, az Élet és Irodalmat. Mindent magamba akartam szívni .

- És mind a mai napig nem undorodtál meg a politikától?

- Most már belátok a kulisszák mögé, ismerem az árnyoldalait is, de még mindig érdekel. Próbálok kívül maradni. Mint hírrel foglalkozó embernek kötelességem is. Sokszor eszembe jut, hogy úristen ha mindenki tisztában lenne a politikai döntések hátterével, sokan kiábrándulnának az egészből.

- Én már itt tartok.

- Én meg ott, hogy próbálom analizálni, megérteni, hogy a különböző érdekek hogyan befolyásolnak bizonyos döntéseket. Na, nem okoskodom tovább. Idefelé jövet azon gondolkodtam, hogy milyen jogon beszélhetek én a szakmáról. De hát a fenébe is, lassan két évtizede csinálom.

- Lássuk, honnan jött Azurák! Kiktől kapott olyan útravalót, ami ma is érvényes.

- Édesanyám egész életében a kereskedelemben dolgozott. Képzeld el, hogy ötvenvalahány évesen végezte el a hitoktatói szakot. Kitartó, tisztességes, szívós és melegszívű asszony. Édesapám pedig tanárember. Székesfehérváron az MSZMP Oktatási Igazgatóságán tanított, városi másod titkárságig jutott. Népszerű ember volt Székesfehérváron, ám a rendszerváltáskor neki is nagyot kellett váltania. Ahhoz a reformszárnyhoz tartozott, amelyik újítani akart a rendszeren. 90 után volt egy időszak, amikor munka nélkül maradt. Tudta, hogy a családját el kell tartani, és azt is, hogy a munkát soha nem kell szégyellni. Lehet, hogy az egyik pillanatban nagy ember vagy, de a másik pillanatban talicskának fogod a nyelét, meg viszed ki a tányérokat olyan embereknek, akik régen megsüvegeltek. Mindez vele is megtörtént. Azt mondta egyszer, minden autóból ugyanaz az ember száll ki, teljesen mindegy, hogy az egy limuzin vagy egy trabant. Ebben benne van minden. És ugyanezt kaptam a második anyukámtól is. Mindhárman a józanságra, az egyenességre tanítottak. Nekem a mai napig ez a vezérelvem. Számomra a televíziós világ kicsit irracionális, elemeli az embert a földtől, ezért némely képernyősök hajlamosak elszállni. Nekem a hétköznapi, normális élet fontosabb, amiben csak az számít, hogy mit dolgoztál, milyen teljesítmény van mögötted. Te például nem vagy kevesebb-szegényebb Szegvári Katalin attól, hogy most nem te tündökölsz a címlapokon, képernyőn. Visszatérve apukámhoz, később sikeres vállalkozó lett, aki most nyugdíjasként borverseket ír. Már a második kötete is megjelent. Fesztiválok, borversenyek szónoka, előadója, tiszteletbeli vendége. A szüleimtől kapott útravaló sokat segített. Ahogy édesapám zokszó nélkül, egyenes gerinccel újra tudta kezdeni az életét, és nem siránkozott, hogy már nem városi potentát, az számomra példaértékű. Amikor fontos közéleti ember volt, éppen úgy viselkedett, mint mondjuk vállalkozóként. A szüleim sosem urizáltak. Ugyan elváltak, de a nevelésünkben közösen vettek részt.

- Nem láttalak énekelni, táncolni, még csak nem is csippentettél a szemeddel a képernyőn, akár mikor a Naplót vezetted, akár a Tényekben.

- Most azt fogalmazod meg, hogy a mai világban, ha valaki csak szimplán normális marad, az már különleges?

- Igen, ezt fogalmazom meg.

- Akkor oké. Valóban soha nem csináltam semmit azért, hogy a bulvárnak érdekes legyek. Én a mai világban egy picit unalmas srác vagyok. Nézd meg a fizimiskámat! Egy jól fésült, szemüveges, öltönyös fazont látsz. Többen tanácsolták, hogy legyen valami külsőség, ami csak rám jellemző, mint annak idején például a Vámos Miklós táskája. Elgondolkoztam...Arra kérnek, hogy mesterségesen állítsak elő valamit, hogy megjegyezzenek a nézők? Mondtam, nem akarok ilyesmit, mert az már csalás. Én ezt a szakmát nem azért csinálom, hogy népszerű legyek, miközben persze néha jól esik az embernek, ha időnként ráköszönnek az utcán. Soha nem tettem ezért semmit, soha nem hívtam fel egy újságírót, sőt inkább próbálom távoltartani a családomtól a magánéletemtől a bulvárt. Így érzem jól magam. A tanáraim generációja is ilyen volt, persze ne feledjük, hogy akkoriban tabu volt a műfajok közötti átjárás. Tehát aki hírműsoros volt, az nem ment el showműsorba, aki showműsoros volt, az nem vezetett politikai beszélgetést. Nézd meg, ma már összekuszálódtak a műfajok. Friderikusz Sándor hiteles kérdező tud maradni az ATV esti műsorában, miközben az Ének iskolájában, a TV2-őn gyerekekkel bohóckodik, vagy éppen a Sztárban sztárt vezeti...

- Nincs ezzel baj, ha az embernek a képességei megvannak hozzá.

- Harminc évvel ezelőtt még a lehetőséget sem adták meg nektek. Havas tanár úr is politikai kérdező, de ma már mindenféle műsorban megjelenik. Nagyon bírom őt. Időnként jókat ebédelünk együtt.

Út a TV 2-be, ahova menne is meg nem is. A Magyar Rádió meleg akol, a minőségi újságírás csúcsa, ahol a nagyok rendesen lenézik a kereskedelmi gagyit, a celebgyártást.

- Miért vacilláltál?

- Korábban a sztárságnak, ha egyáltalán volt ilyen, csupán egyetlen kritériuma volt: a teljesítmény. Nekem is furcsa volt, hogy a kereskedelmi tévék úgy futtatták, már kezdetben is, a műsorvezetőket, mint a világsztárokat szokás. Címlapok, fogadások, vitték őket rendezvényekre, megtudhattuk, ki mit főzött vacsorára. Na, mindez nem izgatott. Az informatív, érdekes, pörgős, színes műsorok viszont tetszettek. De nem ácsingóztam oda. Meg voltam arról győződve, hogy ha jól dolgozom, be fogok kerülni állandó munkatársnak a 16 órába, és majd egyszer Krónikát is vezethetek. Ilyen ambícióim voltak.

Már majdnem véglegesítik is a Magyar Rádióban rádióban, aztán mégsem. Azurák nem lesz áruló. Emiatt nem lesz belső munkatárs. Sváby András telefonja egy új élet kezdetét jelenti.

- Hogy nem lettél áruló?

- Kondor Katalin elnöksége idején történt, 2000-ben. Volt egy tudósításom, amiben elmondtam egy információt, amit valaki kiszivárogtatott nekem az egyik kormányülésről.
Megkérdeztem Vas István Zoltán főszerkesztőt, hogy elmondhatom-e élő adásban. Rábólintott. Ehhez képest adás után a szőnyeg szélére állított a vezetőség, mert minden áron meg akarta tudni, ki volt a hír forrása. Ebben az időben már rajta voltam a véglegesítendők listáján. Nagy volt a tét. Ha elmondom, állást kapok, ha nem, akkor bizonyára repülök. Mondtam, megbízható vonalról kaptam az információt, de nem voltam hajlandó megnevezni az illetőt.

- Az újságíró nem kötelezhető a forrás kiadására.

- Ők nem így gondolták. Én meg úgy, hogy egy újságírónak a legfontosabb erénye, fegyvere a hitele. Ha én ott megnevezem az informátoromat, akkor azt az embert bántani fogják, rólam pedig elterjed a szakmában, hogy megbízhatatlan vagyok. Soha többé senki nem fog velem szóba állni. Jött is a retorzió: levettek a véglegesítendők listájáról, tehát nem lehettem belső munkatárs a Magyar Rádióban.

- Megcincált ez a döntés?

- Nagyon.

- Mit csinálsz ilyenkor? Őrjöngsz, iszol, depressziós leszel?

- Nem, nem. Emésztem magam. Hibáztam? Nem hibáztam? Akkor nyugodtam meg, amikor beszéltem édesapámmal, és persze az édesanyámmal, akik megerősítettek abban, hogy jól döntöttem. Egy 23 éves srácnak kell az ilyen támogatás. Csak két hétig sajnálhattam magam, ugyanis váratlanul felhívott Sváby András. Kereszty Gáborral eljöttek a Rádió elé, beültünk egy közeli helyre, és elmondták, hogy a TV2 Naplójába keresnek riportert. Személyesen nem ismertem őket. Hallották a rádiós anyagaimat, és ezek alapján esett rám a választásuk. Hezitáltam, mert még mindig reménykedtem, hogy a rádióban maradhatok. Bementem Hollós János főszerkesztőhöz, elmondtam neki, hogy milyen ajánlatot kaptam. - Fogadd el ! - mondta. Akkor az ott nem esett jól, bár azt gondolom, hogy a legtöbbet ennek a burkolt elutasításnak köszönhetek.

- Mások négykézláb másztak a kereskedelmi tévékbe, és rágták a főnökök küszöbét, vegyék fel őket, te meg bizonytalankodtál...

- Igen, mert más utat képzeltem el magamnak. De azért annyi büszkeség és dac volt bennem, hogy ha ti most nemet mondtatok rám, akkor én sem akarok itt sokáig maradni.

Két talppal, fájó szívvel, bele a sötétbe. Zámbó Jimmy temetésén kis kamerával a hintó mögött. Legszívesebben megszökött volna. Anyám, én nem ilyen lovat akartam.

- Sosem felejtem el az első Napló forgatásomat, ahova úgy mentem, hogy még jogilag nem is dolgoztam a TV2-nél. Nem tudtam, hogy mi vár rám. A tévézés legmélyebb bugyrába estem.

Folytatás a könyvben.



KULTURÁLIS AJÁNLÓ

Színház ajánló

A nyáron egy nagyszerű előadást láttam a Városmajori szabadtéri színpadon. Ez az előadás ősztől újra, a premier helyszínén, Budaörsön látható. Nem sajnálják az időt, mert nagyon megéri megnézni .
Ifj. Vidnyánszky Attila rendező és a főként fiatalokból álló társulat, a filmről ismert Liliomfi történetét, szokatlan értelmezésben és stílusban mutatja be. Elképesztő, hogy a fiatal, pályakezdő színészek úgy működnek a színpadon, mintha minimum 10 éves rutinnal rendelkeznének. Infok itt.


Könyvajánló

Azoknak, akik szeretik tudni, mi játszódik le a színpadi kulisszák mögött, javaslom, olvassák el a kiváló színész-rendező Márton András könyvét, amelyben nem csak színházi, hanem diplomata életéből is , / mert bizony az is volt az U.S.A-ban / nagyszerű sztorikkal szolgál. Infok itt.


Tévé műsor ajánló

Napok óta nézem az RTL Nyerőpáros című sorozatát. Ez az első beköltözős műsor, amelyben nem izomagyúak szexelnek és őrjöngenek, hanem jó játékok keretében ismert párok életét, egymáshoz és a velük együtt beköltözők viszonyrendszerét ismerhetjük meg. 24 órán, pláne több héten keresztül nem lehet " viselkedni", megjátszani magunkat. Valódi konfliktusok, emberi drámák, vallomások szem-, és fültanúi lehet a néző. Ha pszichológiát oktatnék, egészen biztos, hogy ezt a sorozatot megmutatnám a hallgatóimnak.
Szeptember 18 -án indul a Duna tévén a Kártyavár című , ma a világban talán a legnézettebb és legsikeresebb sorozat. Infok itt.