Kolosi Péter: számomra ez jelenti a sajtószabadságot

HírKlikk 2016. október 19. 13:30 2016. okt. 19. 13:30

Interjú részlet Szegvári Katalin Nem celeb, csak híres című könyvéből.

Szegvári Katalin
Fotó: Gordon Eszter
Ha lenne színházam, Rómeó szerepét osztanám rá, de ő inkább Mercutiót játszaná. Ha színész lenne. Mert nagyon az akart lenni. Ma már nem bánja, hogy nem sikerült. Aztán a műsorvezetést ambicionálta, hiszen az is egyfajta szereplés. Az sikerült, ám mégis önszántából búcsúzott a képernyőtől. Pedig olyan pozíciókban volt, van, hogy annyit szerepelhetett volna, amennyit akar. Minden adottsága megvan hozzá. Szereti a kamera. Szeretik a munkatársai is. Művelt, rendes embernek, vezetőnek tartják. A családi hagyomány is erre kötelezi. Nincs benne semmi főnökös szerepjátszás. Pólóban, farmerben, bakancsban jár a munkahelyére, csak ha muszáj, veszi fel a szép öltönyt. Ritkán nyilatkozik, ám vészhelyzetben nem kéreti magát. Megy, ahova hívják. Szelíden, de határozottan harcol. A sajtószabadság az ő szájából hitelesen hangzik. Nem él vissza a pozíciójával, érti és ismeri a szakmában dolgozókat. Hogyne értené, hiszen rendesen végigjárta a televíziózás stációit. Talán ez a titka, talán más. Majd meglátjuk, kiderül-e a beszélgetés végére.

Szegvári Katalin: Tudod, hogy népszerű vagy a kollégáid körében?

Kolosi Péter: Ennek nagyon örülök. Nem tudom, hogy népszerű vagyok-e, csak remélem, mert próbálok mindenkivel emberien viselkedni, normálisan beszélni.

- Azt mondják, nagyon művelt vagy, naprakész politikából, művészetekből.

- Sajnos messze nem vagyok olyan művelt, mint amilyen szeretnék lenni, de azért igyekszem, hogy mindazt, amit otthonról hoztam ne felejtsem el. / Édesanyja, Zimányi Zsófia kulturális menedzser, édesapja Kolosi Tamás szociológus a szerk./ Nem tudok annyit olvasni, amennyit jó lenne, meg amennyit szeretnék, nem járok annyit színházba, mint amennyit régen jártam, tehát a műveltségnek ez a klasszikus része nincs azon a szinten, ahogy ezt gyerekkoromban elképzeltem. A közéleti tájékozottság az igaz, de ez a főiskola óta betegség. Ott a tévézésnek főként az információs hír részével voltunk mi beoltva Rangos Kati által. Horváth Ádám volt az, aki a televíziózás másik oldalát is tanította. Vitray Tamás hatása is máig érvényes az életemben. Szeptemberben elkezdődött a tanév, novemberben már mindannyian bunkónak éreztük magunkat. Minden óra műveltségi teszttel kezdődött. És amikor kiderült, hogy mennyi mindent nem tudunk, iszonyú erővel kezdtük bepótolni a hiányosságokat. A tanár úr azt mondta: egy tévésnek tájékozottnak kell lennie. Biztos te is hallottad tőle, tévés az, aki mindenhez ért egy kicsit, de semmihez nem ért igazán. Azóta én is iratok tesztet a tanítványaimmal. A politika meg a közélet már középiskolás koromban is foglalkoztatott, ráadásul félév Napkelte felelős szerkesztés, két év Objektív után az emberbe egy életre beleoltódik ez a fajta érdeklődés.

- Híréhséged van?

- Igen. Felkelés után 3-4 weboldallal kezdek, aztán néhány újsággal folytatom, igaz már digitális formában Sokat utazom, de az Ipademről mindent elérek.

Úgy látom, kiegyensúlyozott, jól érzi magát a bőrében. Pedig volt idő, amikor egészen más jövőt képzelt el magának. Csalódottságában lett tévés.

- Miért jelentkeztél tévés szakra a főiskolán? Mit képzeltél magadról, a jövődről?

- Kiábrándító lesz, azért, mert nem vettek fel színész szakra. Háromszor jelentkeztem. Sok főiskolás barátom volt, irigyeltem őket. Nekem a Színművészeti Főiskola vágyott, ám megközelíthetetlen intézménynek tűnt. Diák színjátszó voltam, mégsem mertem érettségi után azonnal jelentkezni. Elmentem a jogi egyetemre. Az első év után, összeszedtem a bátorságom, és jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára. A második rostán rúgtak ki, aztán a második év végén az első rostán, és a harmadik évben, amikor már az éppen újjáalakult Egyetemi Színpadon játszottam, megláttam egy hirdetményt, miszerint televíziós szerkesztő-műsorvezető szak indul a főiskolán. Gondoltam, én is megpróbálom. Előtte annak rendje módja szerint természetesen a színész szakról ismét kirúgtak, ide meg felvettek.

- Csak beküzdötted magad az áhított intézménybe. Milyen szerepben láttad volna magad, ha színész leszel? Rómeó vagy Mercutio?

- Mercutio. A gimnáziumban a Liliomfiban sem a címszereplő, hanem ifjú Schwartz voltam, amit a filmen Garas Dezső játszott. Zenés darabokban is elképzeltem magam. A gimnáziumban írtam egy musicalt, ami más musicalekből állt.

- Tehát nem hősszerelmes akartál lenni?

- Nem, nem feltétlenül. Színész akartam lenni. Szerencsére a kudarc nem vette el a kedvem a színháztól. Továbbra is imádtam a színházat, a színészetet, és amikor felvettek tévés szakra, úgy éreztem, ezzel én megcsalom az életem szerelmét, a színházat, mert azt csak teljes lélekkel lehet csinálni. Tudtam, ha úgy döntök, hogy tévézek, akkor nincs színház. Csak a nézőtérről.

A tévés szak mellett elvégzi a jogi egyetemet, pedig soha nem akart jogász lenni. Azt mondja, ha mégis úgy alakul az élete, akkor sem lett volna boldogtalan. Ma akár ügyvéd is lehetne. Istenem, de jó természet ! Irigylem érte.

- A tárgyalóterem is színház. Az ügyvéd meg az egyik szerepjátékos benne.

- Ügyész azért nem akartam volna lenni, mert fiatalkoromtól kezdve mindig volt bennem egyfajta ódzkodás attól, hogy bármiféle állami állásban legyek.

Mi történt a főiskolán, ami már akkor egyetem volt, de mindenki "a főiskolának" hívta? Miért érvényesek Vitray Tamás mondatai ma is?

- Beültél az első órára Vitray Tamáshoz, és azt gondoltad, ok színész nem leszek, de akkor mi?

- Műsorvezető. Mindenképpen műsort szerettem volna vezetni. Sőt, én voltam az osztályban, aki folyamatosan rosszallóan károgott, amikor valaki elmondta, hogy ő nem szeretne képernyőn szerepelni.

- Mi az, amit megtanultál a főiskolán?

- Elképesztően sok szakmai trükköt és voltaképpen mindent, amit a televíziózásból meg lehet tanítani.

- Nem éreztétek, hogy a nálatok jóval idősebb tanárok tudása idejétmúlt?

- Nem. Egy idő után azt éreztem, hogy vannak a szakmának olyan, folyamatosan változó módszerei, amelyeket nem tőlük fogunk megtanulni, de nem is az volt a cél. Amit tőlük kaptunk az egyfajta világszemlélet, gondolkodásmód, ízlés. Vitray mondatai, amire te is, meg minden tanítvány ugyanúgy emlékszik, éppen olyan érvényesek ma is, mint harminc éve voltak.

A beszélgetés folytatása a Nem celeb, csak híres c. kötetben.