Sváby András: Sose féltem a bizonytalantól

Először a nevére figyeltem fel az MTV-ben. Aztán megtudtam, hogy egyik kedvenc festőművészem, Sváby Lajos fia. Egy idő után már saját jogon is érdemes volt figyelni rá, Bánó csapatában, az Objektívben. Pedig minden szabálytalan rajta. A hangja, a prozódiája, az arca, a mozdulatai. Nem szépfiú, de mégis vonzó pasi. Ezt mondják a nálam fiatalabb nők is. Bevillan egy másik kép. Két kis kópé, Kereszthy Gábor és Sváby András bermuda gatyában üldögél a volt filmgyár udvarán, amit akkor már a TV 2 tulajdonolt, és arra vár, hogy feladatot kapjon az új csatornán. Szeretem a posztjait a Facebook-on. A ma már étterem tulajdonos Sváby a közélet rezdüléseire fanyar, angol humorral reagál. Nem agresszív, de van az írásaiban valami finoman gyilkos irónia, amivel a hazai politikai életet kommentálja. Még mindig sokan figyelnek rá. Az Ürömi Hütte vendéglőse, a Panir streetfood-lánc és a Videoklinika tulajdonosa ma nem kell a médiának. Még nem kell. Nagy luxus kihagyni a tudását.

- Szegvári Katalin: Emlékszel, én már tárgyaltam a TV2 akkori vezetőjével, és mondtam nektek, vigyázzatok Tolvallyal.

- Sváby András: Azt se tudtuk, ki ő. Akkor találkoztam vele életemben először. Prokopot, a jobbkezét, egyszer láttam egy szlovákiai rafting túrán. Mi kiszálltunk csurom vizesen egy kenuból, amikor ő éppen megérkezett vasalt ingben, egy elképesztően drága, faberakásos biciklin. Egymást kérdeztük, ki ez az ember, és mondták, hogy ő lesz az egyik kereskedelmi tévének a feje. Mondtam, Jézus Máriám.

- Hogyan kerültetek a TV2-höz?

- Amikor Peták István és Sárközy Erika megszüntette az Objektívet, visszamentem a rádióba dolgozni. Nekem a rádió mindig a menekülő helyem volt, olyan mint a tökéletes, csodálatos nő, aki mindig hűséges hozzám. Én meg mindig hűtlen voltam hozzá. De ő rendszeresen visszafogadott. Keresztyvel visszamentünk hétvégi Krónikát csinálni. Kéthetente egy esti krónikát, egy délit, egy délutánit és egy késő estit. Ez volt a dolgunk, kevés pénzért, de örömmel.

- Párszor pofán csaptak benneteket a politikai döntések, a médiaháborúk.

- Mi azt nem pofán csapásnak éltük meg, inkább kalandnak. Egy idő után már csak röhögtünk, hogy elmentünk egy műsorba, amit nagyon szerettünk, legyen az Egyenleg vagy az Objektív, akkor azt megszüntették, mi meg vissza a rádióba. Amikor a Csúcs-féle őrjöngés volt a Magyar Rádióban, akkor én pekingi tudósító voltam. Onnan datálódik a Keresztyvel való barátságom. Korábban is ismertük egymást, voltunk együtt bulizni, meg csajozni, de nem voltunk közeli barátok. Akkor lett szorosabb a kapcsolatunk, amikor fölhívtam Gábort Pekingből, ő Párizsban volt tudósító, és mondtam neki, figyelj ide Gábor, mi nem adhatjuk a hangunkat egy olyan intézménynek, amelyiknek Csúcs László a vezetője. Engem nagyon megviselt a százhatvankilenc rádiós kirúgása. Naponta egyeztettünk Gáborral. Visszajöttünk mind a ketten szabadságra, és a választások után jött Bánó, hogy indul egy műsor, az Objektív, van-e kedvünk ott dolgozni.

Persze önfeledten mentek. Nem sejtették, hogy Peták halállistáján Bánó van az első helyen, Érdi Sándor és a Stúdió a másodikon, a harmadikon a Múzsa. Feladták a tudósítói magas fizetést, a szolgálati autót, és elindultak a bizonytalanba. Hja, fiatalság, bolondság J Míg mi, idősebbek, paráztunk, hogy mi lesz a sorsunk, ők viharsebesen döntöttek. Aztán visszaszoktak a zacskós levesre.....

- Pekingben arany életem volt. Jó fizetés, életemben először egy remek autóm, és annyit kerestem, hogy félre is tudtam tenni. Negyedannyi fizetésért jöttünk haza beosztott riporternek. Különben így utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntést hoztunk, mert ha visszamegyünk az állomáshelyünkre, akkor kicsit elástuk volna magunkat, és valószínű belebolondulunk abba, hogy nem vehetünk részt az itthoni pezsgésben. 1994-ben azt hittük, miénk a világ. Miután megszűnt az Objektiv, és kéthetente kerestünk tízezer forintot a Magyar Rádióban elkezdtük felélni a tartalékainkat. De közben egy percnyi kétségünk sem volt, hogy ha Magyarországon elindul a kereskedelmi tévézés, abban nekünk valamilyen szinten szerepünk lesz. Baromi nagy mázlink volt, az én életemben egyébként nagyon sok mázli van, mert közvetlenül a kereskedelmi tévék indulása előtt Gáborral másfél hónapra kimentünk egy ösztöndíjjal Amerikába. Washingtonból indultunk, és bejártuk fél Amerikát. Különböző egyetemekre vittek bennünket, ahol azt oktatták nekünk, csóró kelet-európai újságíróknak, románok, csehek, szlovákok voltak még rajtunk kívül, hogy milyen a jó kereskedelmi tévézés, mi a dolga a műsorigazgatónak, hogy működik sikeresen egy magazinműsor. Végigjegyzeteltük az egész utat. Rendesen bejártunk az órákra, és nagyon lelkesen tértünk haza. Amikor veled találkoztunk a filmgyár udvarán, Pálffy István is arra járt. Mi bermuda gatyában, ő meg elegáns öltönyben, nyakkendőben. Odajött hozzák, és megkérdezte, hogy van-e kedvünk egy magazinműsort csinálni. Mondtuk, nagyon is van kedvünk, azért vagyunk itt. Bernáth Gyuri, az akkori TV2 hírigazgató javasolta, hogy próbálkozzunk a hírműsorral.

Fura világ volt ez akkor ott, a TV2-nél. Érdi Sándor írta a nyertes pályázat jórészét, amiből aztán nem sok minden valósult meg. Máig rejtély, hogyan intézte el Tolvaly Ferenc vezérigazgató, és az elnök, Pintér Dezső az ORTT-nél, hogy ne kelljen betartani a kőlenyomatosnak deklarált pályázat ígéreteit. De ez már egy másik könyv témája. (Amúgy a TV2 azzal nyerte meg a frekvenciát, hogy a műsorrendjében 40 % ban közszolgálati adásokat ígért.)

Érdi és e könyv szerzője is gyorsan leléptünk, a nagy semmibe, mert akkor már nem volt Stúdió. Ahogy Érdi mondta: az ember nem dolgozhat olyan helyen, ahol az ember egész nap nem ért egyet saját magával. Akkor még Svábyékról szó sem volt. Velük a nagy vidéki búcsúra hasonlító műsorfolyamba, amire akkor a TV2 készült, Svábyék Naplója csempészett be egy kis darab Európát.

- Nagy kapkodás volt ott akkoriban, amikor minket felvettek. Ezek az emberek pénzt akartak csinálni, bizniszként tekintettek a csatornára. A szerződtetésünk előtt egy amerikai pasi, aki a tulajdonosokat képviselte, elé kerültünk először. Elmondtuk neki, hogy milyen hétvégi magazint szeretnénk csinálni. Szépen soroltuk az Amerikában tanult paneleket, amiket ő otthonról jól ismert. Tetszettünk neki. Később haverok lettünk. Nagy tudású televíziós volt, később az ABC-nél meg a Disneynél magas pozíciókat töltött be. Mai napig szoktam vele a Facebookon chatelgetni. Szakmailag kegyetlen, de mégis érdekesen emberséges figura volt. Miután meghallgatott minket, rám nézett, oké, te leszel a műsorvezető, Gábor a szerkesztő. Néhány nap múlva bementem a stúdióba, amiben egyetlen technikai eszköz sem volt, de mi már eszeveszetten tervezgettünk.

Így indult a Napló, a TV 2 egyetlen olyan műsora, amely igazi közszolgálati volt és mégis milliókat vonzott a képernyő elé. Hogy aztán miként lett és miért bulvármagazin, és hogy szűnt meg, arról még sok szó lesz ebben az interjúban.

- Én gyűlöltem a Napló nevet, de a TV2 vezetése ragaszkodott hozzá. Nem értettem, hogyan lehet ilyen unalmas nevet kitalálni egy műsornak. Leülök, megiszom egy hosszúlépést, és tíz jobbat mondok. Aztán megszoktam, később megszerettem. Vissza a kezdetekhez: néhány nap múlva arra eszméltem, hogy ott állok a TV2 egyetlen stúdiójában, és mindjárt kezdődik az adás. Ez is milyen, elindul egy tévé úgy, hogy volt egy zeneterem, amit az utolsó pillanatban átfabrikáltak stúdióvá? Nem is volt vezérlője, beállt egy közvetítő kocsi a hátsó udvarba, és ez volt fél évig a TV2 vezérlője. Tényleg a nullára csináltak ezek az emberek televíziót.

A beszélgetés folytatása a Nem celeb, csak híres c. kötetben.