A (béke - áthúzva) háború ideje
Mindjárt az elején állapítsuk meg, hogy Orbán tusványosi beszédének valódi tartalmát senki nem jósolta meg pontosan. Még a saját elemzői sem. Hogy miért kapta előzetesen azt a címet, hogy a béke ideje, nehéz kitalálni, és elsősorban azért nehéz, mert a magyar miniszterelnök sokkal inkább jósolt háborút, mint békét.
És egyébként is: a szöveg semmilyen mértékben nem emlékeztetett arra a kampányra, amelyet a Fidesz – a kormány – itthon folytat, nem szólt arról, hogy mi (és a Vatikán) vagyunk azok, akik a békét képviseljük, nem szólt - csak nagyon érintőlegesen – az orosz-ukrán háborúról, voltaképpen az európai szankciókról sem, de ismétlem: a béke idejéről végképp nem.
Hanem hát, akkor miről?
Nehéz lenne röviden és egyszerűen összefoglalni, ha mégis megpróbálkozom vele, akkor az így hangzik: a román elnök hülye, Kína legyőzi az Egyesült Államokat, de ebből könnyen (világ)háború lehet, az Európai Uniót a szorongás gyötri, ugyanakkor gazdag és gyenge. Oroszországot le akarják választani a világról, ami lehetetlen és rossz, bukásra ítélt kísérlet; az ukrán támadás a szerény (szegény?) OTP ellen hungarofóbia; Európában a szuverenisták és a föderalisták harca folyik, amelyben mi nem engedünk a szuverenistáknak; Magyarország 2010 óta a földi paradicsom, gazdaságilag és társadalmilag is, köszönhetően a „Húsvéti alkotmánynak” (figyelem: nem alaptörvénynek); Nyugaton dúl a migráns-támogatás, a genderőrület, az LMBTQ hadjárat; mi azonban nem kötünk kompromisszumot; nincs olyan terület, ahol Magyarország a „rendszerváltás húsz zavaros éve” után 2010 után ne lépett volna előre; két meteor pedig becsapott: előbb a Covid (gyorsan legyőztük), majd a háború (jövő nyárra kinövekedjük.)
Tudom, kicsit elnagyolt összefoglalója a nagyjából ötven perces beszédnek, amely alatt úgy éreztem magam, mint amikor hajdanán elvittem az autómat a szervízbe, és a szerelő olyan kifejezésekkel magyarázta el a problémákat, amelyekből igazában semmit nem értettem. Mert hát ez is volt a célja a szerelőnek. Orbánnak meg az, hogy magas tudományos köntösbe csomagolja előadását, amelyből – meggyőződésem – a hallgatóság semmit sem értett. Természetesen Orbán emberei – Mráz, Deák és a többiek – azt fogják mondani, vagy már mondják is, hogy nagyívű, az egész világ politikai folyamatait meghatározó szöveget hallottak, olyat, amely a jövőt is felrajzolta elénk, de az ilyen megfejtéseknek ne higgyenek. Bármennyire politológiailag megalapozottnak tűnt a szöveg, valójában egy áltudományos semmitmondás volt. Mert mit kezdjünk azzal, hogy a történéseket mindig három – taktikai, stratégiai és történelmi – síkon kell elemezni, és ennek megfelelően kell a döntéseket meghozni, és ha rossz lesz a besorolás, akkor a következmény is az lesz. És mit kezdjünk azzal a megállapítással, hogy az amerikaiak az egyetemes értékeket képviselik, a kínaiak viszont ezt butaságnak tartják, amiből – az előadó szerint – következik a kérdés, hogy vajon elkerülhető-e az összeütközés; Orbán szerint a legveszélyesebb pillanatban vagyunk, valószínűbb a két nagy közötti összeütközés. Ennek elkerülése érdekében, hangoztatta a szónok, új egyensúlyt kell találni, de ez nem a mi dolgunk; két Nap van az égen (Kína és USA), amit el kellene fogadniuk, de az USA nem akarja…
Szóval van itt két Nap, és két meteor. Nagyjából.
Meg hát van egy miniszterelnök, aki békét hirdet és háborút vizionál, meg egy miniszterelnök, aki háborúságot kelt Románia és Magyarország között. Merthogy Orbán – állítása szerint – demarsot, azaz egy diplomáciai jegyzéket kapott a román vezetéstől, hogy miről ne beszéljen, a béke, békesség érdekében. Amely demarsot Orbán felolvasott és jegyzetekkel látott el. Amolyan orbáni módon duplafenekűekkel. Ezek közül a legdurvább az volt, amely azt inszinuálta, hogy Erdély és Székelyföld sosem volt román. A Tusnádfürdőn ülő, immár jól megválogatott hallgatóságnak ez természetesen tetszett, meg is tapsolta.
Mint ahogy az egész előadást. Még akkor is, ha feltehetően csak ez utóbbit értette belőle. De a román vezetés is érteni fogja.
Ez volna hát a béke ideje.
