A király beszédei
„A gazdasági semlegesség új kifejezés, szükség lesz időre, hogy értelmezni tudja mindenki, még nekem is, aki próbálom bevezetni" – mondta a Kossuth Rádióban interjúnak álcázott beszédében Orbán Viktor. Mert bár a riporterként alkalmazott személy időnként közbeszólt, a miniszterelnök gyakorlatilag arról beszélt, amiről ő akart. Az utóbbi időkben Orbán gyakran mond beszédeket, a Fidesz kötcsei piknikjén bedobta például a megváltozott belpolitikai erőtér fogalmát, a Nemzeti Közszolgálati egyetemen pedig meghirdette a gazdasági semlegesség politikáját. Hétfőre is tartogathat meglepetést a miniszterelnök, akkor az országgyűlésben szónokol, és nem kizárt, hogy Brüsszel, valamint a hazai ellenzék ekézésén kívül más téma is szóba kerül.
„Ha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni" – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, az „Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség" című rendezvény nyitóelőadásában. Ez az elszántság azért is figyelemre méltó, mert Orbán maga mondta, hogy a gazdasági semlegesség fogalmát még neki is értelmeznie kell. A miniszterelnök amúgy biztosra akart menni, semmit sem bízott a véletlenre, maga mondta, hogy beszédének jelentős hányadát nem maga írta. Ne tessék holmi szövegírói csapatra gondolni, Orbán ennél korszerűbb és költséghatékonyabb módszerhez folyamodott. „Mit csinál a modern korban az ember, ha definíciós problémái vannak?" – tette fel magának a kérdést a miniszterelnök és rögtön meg is válaszolta. „Fölüti a ChatGPT-t. Én is ezt csináltam. Adtam oda egy utasítást: írj egy beszédet a gazdasági semlegességről, mondtam a gépnek, hozzátéve: harcos, elszánt stílusban Magyarország miniszterelnöke nevében. Egy percen belül ki is dobott egy beszédet."
Itt tartunk jelenleg, és mostantól nem tudhatjuk, hogyha Orbán beszél, őt halljuk-e, vagy valamelyik erre a célra felkért Chat robotot. Márpedig Orbán egyre többet beszél és várhatóan ez a közeli jövőben sem változik. Helyzet van ugyanis a magyarországi politikai palettán, amint azt a miniszterelnök a kötcsei Fidesz-pikniken elővezette: megváltozott a belpolitikai erőtér. A Fidesz nem érezheti magát biztonságban, inog a trón, ezért minden eszközt be kell vetnie, hogy megtartsa a hatalmát. Ehhez kell Orbán Viktor, aki a felmérések szerint még mindig népszerűbb - másként fogalmazva: kevésbé népszerűtlen –, mint pártja, a Fidesz. Ezért kell Orbánnak egyre többször mutatkoznia – ha árvíz van, akkor a gáton, ha nincs semmi látható baj, akkor a Tik-Tokon, fiatalok kérdéseire válaszolva.
De bajok persze vannak, erről számos alkalommal írtunk. A gazdaság számai rosszak, emiatt kellett 130 pontból álló megszorításokról döntenie a kormánynak. Leállítanak egy sor nagyberuházást, mindenre kevesebb jut, ezt pedig valahogyan le kell nyomni az emberek torkán, lehetőleg úgy, hogy azt minél kevésbé és minél kevesebben vegyék észre.
A feladat nem könnyű, mert bár a megszállt sajtó mindenben a Fidesz kezére játszik, a dolgok nem mindig úgy sülnek el, ahogyan azt Rogán Antalék irodáiban kitervelték. A Magyar Péter elleni összehangolt támadások eddig rendre kontraproduktívnak bizonyultak, a Tisza Párt híveit nem tántorította el az a rengeteg mocsok, amit rajongásuk tárgyáról olvasnak. A miniszterelnök csak magára számíthat, lám legutóbb is, politikai igazgatója, Orbán Balázs mekkorát hibázott: beleszállt ’56 szellemébe, amikor arról beszélt, hogyha bennünket támadnának meg az oroszok, akkor – ellentétben az ukránokkal – nekünk nem kellene megvédeni magunkat. Orbán Viktor hibának nevezte a sokakat felháborító kijelentést és névrokona nevében is bocsánatot kért az '56-soktól, valamint mindenki mástól, akik értetlenül és megütközéssel fogadták Orbán Balázs mondatait.
A politikai igazgató „rossz megfogalmazása" véletlen lehetett, de szükségszerű: a miniszterelnök ugyanis – néhány, nem túl nagy számú kivételtől eltekintve – többnyire szakmailag és emberileg is alkalmatlan személyekkel van körülvéve. „A Viktor jó és puritán, ő nem szedte meg magát, mint a NER-lovagok, mondják a megmaradt Fidesz-fanok, majd hozzáteszik: kár, hogy a Viktor ennyi gazemberrel van körülvéve."
Azt elfelejtik, vagy nem mernek belegondolni, hogy Orbán volt az, aki ezekkel a „gazemberekkel" körülvette magát.