A KLIK sorsára jut majd az Országos Kórházi Főigazgatóság is?

Millei Ilona 2020. november 20. 09:05 2020. nov. 20. 09:05

Miközben a kisember a tévében bámulja a Vészhelyzet vagy a Hegyi doktor újra rendel című orvosi sorozatot, és izgatottan tördeli a kezét, hogy még véletlenül se kelljen közelebbi kapcsolatba kerülnie a magyar egészségügy bármely szegmensével is, aközben a kormány úgy döntött, végre elindítja az egészségügyi reformot. Hogy mi késztette arra, hogy túllépjen a pató páli „Ej, ráérünk arra még” gondolkodáson, és hirtelen zubolyi magasságokba emelkedve, az „Ide nekem az oroszlánt is” gondolat jegyében lépjen, nem tudni. Gyanítani persze lehet, hogy a magyar egészségügyet legyaluló, és a második hullámának még mindig exponenciálisan növekvő szakaszában levő koronavírus-járvány besegített, de ezt pontosan nem tudjuk. Ahogy azt sem, hogy a reformtervezet egy Bécsből hazafelé tartó vonat hálókocsijában készült laptopon, vagy valakik éjszakánként zsebkendőjüket morzsolgatva gondolták ki, de egyszerre csak hipp-hopp itt van.

Most ne beszéljünk arról a részéről, amelyet október 6-án fogadott el a parlament. Arról, amelyik ugyan az orvosok béremelésről, a hálapénz megszüntetéséről szólt, de olyan fontos részleteket is tartalmazott, amelyekről a kormány azelőtt nem egyeztetett az orvosokkal, miközben számos kitétele nagyban befolyásolhatja az egészségügyi dolgozók (és családjuk) életét. Az orvosok ellentmondtak. Ebben a kérdésben pillanatnyilag hátrálásban van a kormány, enyhítené az orvosok béremeléséhez kötött feltételeket, de csak átmenetileg, és a súlyos konfliktusokat generáló vitákat a választás utánra halasztaná. Azért se beszéljünk most erről, mert nem tudjuk, hogy a pató páli gondolat bukkant-e fel benne ismét, vagy a kormány szívesebben halasztaná a döntést arra az időre, amikor – szerinte – biztosan ül ismét a trónon. Ha ez mégsem sikerülne – bár ez a gondolat nagyon idegen számukra –, legyen az egész már az újonnan kormányra kerülők gondja.

Beszéljünk inkább arról, hogy november 17-én arra ébredt az ország, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az Országos Kórházi Főigazgatóságról szóló rendelet, amelyben azt írják, hogy a „központi hivatalként működő költségvetési szerv” az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozik, vezetője az országos kórház-főigazgató, akit a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel, munkáltatója maga a miniszter.

Majd november 18-án Orbán Viktor miniszterelnök már gyorsan ki is nevezte Jenei Zoltánt országos kórház-főigazgatóvá, ami szintén a Magyar Közlöny számából derült ki, aznap. A közgazdász végzettségű Jenei szeptember elején távozott a Pécsi Tudományegyetem kancellári posztjáról, ő volt az egyik első egyetemi kancellár, akit a második Orbán-kormány idején kineveztek egy nagy egyetem gazdasági irányítójának. Távozása okairól azóta sem beszélt. Korábban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági vezetője és az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója is volt. A Gyurcsány-kormány idején pedig a belügyi tárca helyettes államtitkáraként vezette a BM Központi Kórház és Intézményeit.

Jeneiről tehát azt nem lehet mondani, hogy nem látott még kórházat, és hogy nem ért az egészségügyhöz, de a terveiről semmit nem lehet tudni. Arról azonban már értesülhettünk, hogy hivatalba lépése után rögtön intézkedett, javaslatára a miniszterelnök ripsz-ropsz öt országos kórházfőigazgató-helyettest is kinevezett gyorsan november 19-én. Közülük ketten a Fidesz politikusai: Bábiné Szottfried Gabriella védőnő, volt országgyűlési képviselő és sződligeti polgármester, a védőnői hálózat korábbi miniszteri biztosa és Bene Ildikó belgyógyász, szintén volt országgyűlési képviselő, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház korábbi főigazgatója. A további helyettesek dr. Szabó Bálint, dr. Takács Péter és Tóbiás Tamás.

Beszélhetünk a reformról magáról is. Kásler Miklós, az Emmi minisztere nemrég az egészségügyi struktúra komplexebb átalakításáról beszélt: azt mondta, a megyei kórházak felértékelődnek, irányítani fogják a megyében lévő városi kórházakat. Utóbbiak pedig összefogják az alapellátás családi orvosait, praxisközösségeit, járóbeteg-szakrendelőit. Szép is ez, majdnem olyan, mintha a lapunknak korábban nyilatkozó egészségügyi szakértő szavait hallanánk vissza. Lehet, hogy a kormány, de legalább Kásler Miklós titokban olvassa a Hírklikket?

Mondjuk, abban biztosan különbözik egészségügyi szakértőnk véleményétől, hogy a Kásler-féle változat azt feltételezi, hogy elveszik a szakrendelőket az önkormányzatoktól, és azokat berendelik a városi kórházak alá. Jenei Zoltán lesz mindenkinek a főnöke, kinevezi a megyei kórházi vezetőket, azok kinevezik a városi kórházi vezetőket, azok meg kinevezik a járóbeteg szakrendelői vezetőket. De azt ma még nem lehet megmondani, hogy így lesz-e. Egészen addig, amíg Jenei Zoltán nem közli.

De térjünk vissza az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, ami egyelőre nem hasonlít egészségügyi szakértőnk elképzeléséhez.  A közlönyből annyi tudható meg róla, hogy a főigazgatóság feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének követése, a felülvizsgálatot érintő „stratégiai kormányzati döntések megalapozása, amelynek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában.” Vagyis egyelőre úgy tűnik, annak, amit Kásler beígért, nyoma sincs, ellenben létrehoztak egy olyan konglomerátumot, amilyen az oktatásban a rossz emlékű KLIK volt, amelyik túlbürokratizáltsága miatt, olyannyira működésképtelen volt, hogy mintegy másfél év múlva fel is kellett darabolni 57 tankerületre.

Az egészségügyben valószínűleg ugyanez történik majd, túlbürokratizált lesz az egész, és később kénytelenek lesznek kisebb darabokra szétszedni, hogy működjön. Hogy így lesz-e, vagy nem, még nem tudjuk. Korai erről beszélni egészen addig, amíg Jenei Zoltán meg nem szólal, és el nem mondja, hogy ő mit fog csinálni. Mindenesetre érdekes lesz, ha tényleg ő lesz a munkáltatója minden orvosnak és nővérnek, lesz, vagy százezer alkalmazottja. Nehéz lesz az egészségügyben ki- és belépni, és nem lesz könnyű az előléptetés sem. Az embernek egy ilyen mamut szervezettel kapcsolatban valahogy nincs olyan nagyon jó előérzete.

Ezért érdeklődve várjuk, hogy ez az egész konglomerátum végül hogyan is fog felépülni, mert vezetője van már, de struktúrája még nincs.