A közpénz-jobboldal legújabb hecckampánya
Háborog – persze csöndesen – a „baloldal”: kettős mércéről, rubeljobbodalról beszél.
Ami a kettős mércét illeti, túlzásnak tartom: a Fidesznek ugyanis szerintem semmiféle mércéje sincs. Még csak az kellene: valakiknek eszükbe juthatna őket saját mércéjükhöz viszonyítani…
Minden mérce és minden mértéktartás nélkül „politizálnak”: uszító hecckampány uszító hecckampányt követ. Senki sem mondhatja, hogy nem kiszámíthatóak, mégis újra meg újra meglepik ellenfeleiket.
Ami a „rubeljobboldalt” illeti: ezt a minősítést kifejezetten tévedésnek tartom. Igazából azt sem lehet tudni, ki fizet kinek. Amit viszont tudni, illetve alapos okkal gyanítani lehet: a Fidesz-maffia abból él, hogy a kezükbe kerülő közpénzek jelentős része valahogy elveszíti közpénz jellegét….
Nem tudom, hogyan csinálják: talán az államot ellenőrizni hivatott szerveknek, például az ÁSZ-nak (lett) volna dolga vizsgálódni, és akár a különböző titkosszolgálatok valamelyike is körülnézhetett volna…
De Orbániában szinte semmit sem lehet biztosan tudni: illetve azt tudjuk, hogy a titkosszolgálat valamilyen jelentést adott ki a „dollárbaloldal üzelmeiről”, de arról semmit, mikor, hogyan került képbe, mi keltett benne gyanút, kinek az engedélyével kezdett kutakodni. Így aztán az a kényelmetlen érzés kerítheti az embert hatalmába, hogy Pegasus nélkül is kedve, vagy éppen a hatalom utasítása szerint bárkit-bármit vizsgálhat – az ellenzéket akár folyamatosan „felügyelheti”. Magam csak azért nem gondolok erre, mert ilyesmi nyilvánvalóan antidemokratikus volna, márpedig Orbán, Szijjártó, Varga Judit, Gulyás Gergely, no és a médiájuk naponta megmondja „Brüsszelnek”, hogy Orbánia kifogástalan demokrácia, hovatovább az egyetlen az EU-ban.
Félreértés ne essék: ha bárki – akár a „baloldal” is – törvényt sért, arányosan bűnhődnie kell. De éppen itt a baj – az arányossággal.
Illetve nem is: arányosságról, ahogy mércéről se, nem beszélhetünk. A hatalom kezében ugyanis bármikor elveszítheti a közpénz közpénz jellegét: büntetés nincs, még csak vizsgálat sem. Na jó: ha már nagyon muszáj, piti ügyekben csinálnak valamit.
Így áll aztán elő a tiborci alaphelyzet:
„Aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített."
Elismerem, a szükség itt meglehetősen viszonylagos fogalom – de ha a közpénz- jobboldal dorbézolására, és a „dollárbaloldalról" vélelmezett "garasok rablására" – a két fél lehetőségei közötti elképesztő különbségre – gondolunk, akár szó szerint is érthetjük…
A közpénz-jobboldal – elnézést kérek az európai értelemben vett, világi vagy hívő, konzervatív jobboldaltól – ugyanis gyakorlatilag korlátlan ura a közpénzeknek: jó ideje rendeleti kormányzás dühöng; akik fontosak számára, azoknak juttat, akik meg nem – pedagógusok, hasonló éhenkórászok – azoknak nem.
De ami itt a legfontosabb: közpénzből finanszírozza az egész párt-, illetve maffiaérdekű gépezetet. A megszállt intézményeket, az általa „létrehozott" kamuintézményeket; az elbitorolt, a Rákosi-kor szintjére züllesztett „közmédiáját", a nyilas-bolsi szellemiségű terrormédiáját. Közpénzből „tájékoztatta" és „tájékoztatja" (félre), valójában hecceli, kényszerképzetekbe kergeti, uszítja a magyarembereket népszavazásaival, nemzeti inzultációival, sorosozásával, migráncsozásával, brüsszelezésével, „gyermekvédő" hazudozásaival.
Mindennek semmi köze sincs semmiféle közérdekhez: kizárólag a Fidesz döbrögisen torz és emberellenes hatalmi céljait szolgálja.
Volna tehát mit vizsgálnia az ÁSZ-nak, társainak. De nem: ők a „háború párti dollárbaloldalt" kutatják. De úgy, hogy komoly eljárás ne legyen: nem annyira az elmarasztalás a cél, mint inkább az, hogy legyen miről naponta, akár óránként beszélni. Hogy ocsmány, uszító plakátokkal ragasszák – ismét – tele az országot.
A fölsoroltak fölvetik a hűtlen kezelés/sikkasztás, a közösség elleni uszítás, akár a választási csalás gyanúját. De akikben ilyen gondolatok fölvetődnek, nem számítanak, hisz' mint Kövér és Lezsák megmondták, aprópénzre váltva Orbán bölcsességeit: az ilyenek nem részei a magyar nemzetnek.
