A pénz beszél – mit mond 2023-ra?

2022 második felében már visszaeső pályán a magyar gazdaság

Nagy Márton, stratégiai főminiszter a beiktatásakor azt fejtegette, hogy más uniós országokkal szemben, a magyar gazdaságot nem akarják recesszióba vinni. Ám egyfelől recessziót senki sem akar, elkerülése nemcsak a kormány politikáján múlik, másfelől pedig technikai értelemben a magyar gazdaság már 2022-ben is recesszióba került. Hiszen a III. negyedévi teljesítmény 0,4 százalékkal visszaesett az előző negyedévhez képest (az unió átlagában ugyanekkor még ekkora volt a növekedés!). Az utolsó hónapokról rendelkezésre álló részinformációk pedig arra utalnak, hogy a GDP-termelés - negyedéves alapon – tovább csökken. A két negyedéven keresztül egymás után mutatkozó visszaesést a szakma recessziónak tekinti. 

2023 esélyei

Ahhoz, hogy 2023 átlagában legalább másfél százalékos növekedés legyen – mint ahogy a kormány várja, szemben a legtöbb előrejelzővel, akik nulla vagy enyhén visszaeső GDP-t prognosztizálnak – a ma kirajzolódóhoz képest kedvezőbb külgazdasági feltételek kellenének. Ezen túlmenően pedig az, hogy az uniós forrásokhoz legalább az első negyedévet követően hozzájussunk. Az elsőként említett feltétel nem rajtunk múlik, a második azonban senki máson, mint csakis a magyar kormányon. 

Az igaz, hogy az unió illetékesei elfogadták a Helyreállítási Alap (5,8 milliárd euró) és a felzárkózási források (22 milliárd euró) felhasználására vonatkozó magyar terveket a múlt év decemberében, sőt, még dicséretet is kaptunk értük, ám az elképzelések megvalósításához szükséges források folyósításához a magyar kormánynak még több ponton meg kell felelnie az unió – egyébként szerintem jogos – követelményeinek. 

Az unió elvárásai

Az elmúlt év végén 27 „szuperfeltételnek” mondott elvárás teljesítésére kaptunk egy újabb negyedévet. Ezek szerint 

• a Helyreállítási Alapból történő uniós pénzeket akkor folyósítják, ha a korábbi 17 feltétel maradéktalan teljesítésén túl, a magyar kormány végrehajtja – megadott pontokon – az igazságszolgáltatás reformját is. Az alap hitelrészét is kérhetjük (minimális, nagyjából egy százalék alatti kamat terheli) még ez év augusztusáig. Vagyis igényelhetjük még azt a megközelítően 10 milliárd eurót, amit az unióban Magyarországnak megszavaztak, de Orbán Viktor 2021. áprilisában visszamondta, arra hivatkozva, hogy nem akarja tovább eladósítani az országot (sic!). A 17 feltételből 2022 végéig csak ötöt-hatot sikerült teljesítenünk – a hiányzók felett az unió illetékesei tavaly elegánsan szemet hunytak.

Nem valami istentől elrugaszkodott dolgokat kellene végrehajtanunk, csak például azt, hogy legyen egyértelműen meghatározva a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség köre, tartalma és átláthatósága. Továbbá, hogy a korrupció kiszorítására felállított Integritási Hatóságnak érdemi vizsgálati lehetősége legyen és megállapításaihoz jogkövetkezmények fűződjenek, valamint, hogy betekinthessen a magasrangú politikai vezetők vagyonnyilatkozataiba. A normális jogállami működéshez hozzátartozna az is – ez is az unió követelménye –, hogy ha a bíróságok felülvizsgálnak egy ügyészi döntést, az ügyészség az észrevételeket kötelező erővel hajtsa végre, és ez vonatkozzon a 2023 előtt kibukott ügyekre is.  

A múlt év novemberében az Európai Bizottság nehezményezte azt is – szintén a 17 ponton belül –, hogy korábbi kifogásaival ellentétben, a közérdekű alapítványokban még inkább megkönnyítették a legmagasabb állami és politikai tisztviselők jelenlétét. Ennek kiküszöbölését azonban az Orbán-kormány december elejéig nem oldotta meg, azaz ez is adósság.

• A kohéziós alapok pénzeit akkor folyósítják, ha Magyarország bizonyítottan nem sérti meg az unió alapjogi chartáját, amihez a kormánynak végre kell hajtania az igazságszolgáltatási rendszer javasolt reformjait, hogy legalább e téren helyreálljon a kormányzati ellensúly. Enélkül egyetlen centet sem kapunk a megállapodott 22 milliárd euróból.

Ha ez meglenne, és a 17 pontot is maradéktalanul teljesítettük, akkor fogják a három operatív program (energetikai, településfejlesztési és közlekedési) december végén zárolt 55 százalékát feloldani (6,3 milliárd euró). 

Mindezeken túl, azonban három további operatív program zárolása is szóba jöhet (kb. 3,5 milliárd euró), ha a magyar parlament nem módosítja a „gyermekvédelmi törvényt” az Európai Bizottságnak az Európai Bírósághoz eljuttatott kifogásai alapján, a menekültügyi törvényt az Európai Bíróság döntése szerint, és a közérdekű alapítványokra vonatkozó törvényben nem iktatják ki a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségét.

Az Orbán-kormány hozzáállása az unió elvárásaihoz

Ez idő szerint semmiféle információnk nincs arról, hogy a kormányzatban folyna a munka az unió által kért feladatok teljesítését illetően. Ehelyett Orbánék azzal áltatják a közvéleményt, hogy ők már minden követelménynek eleget tettek. Sőt, elébemennek további számonkérésüknek akkor, amikor Brüsszelt elmarasztalják: a bürokratáinak semmi sem elég, mindig újabb dolgokkal huzakodnak elő, és ez a továbbiakban is így lesz, mert nem szeretik a magyarokat, és ezért nem adják oda a nekünk járó pénzt. Azt kívánják, hogy a „fülünkön táncoljunk” – fogalmazott imígyen a minap a kormányfő.

A kirobbant Erasmus-ügy az egészhez képest csipetnyi, de mint cseppben a tenger, jelzi és előrevetíti: hogyan áll a kormány a kérdésekhez. A probléma megoldása helyett – ami nem jelentene nagy munkát, persze erősen sértené a NER-lovagok érdekeit – az átvállalhatatlan (külföldi egyetemi kutatóhelyekkel való együttműködés) átvállalását ígéri be hősiesen, emellett a csahosai aljas módon, igazságtalanul vádaskodnak (karaktergyilkosság) Brüsszellel szemben.

Márpedig, ha a kormány a továbbiakban is ezt a gyakorlatot fogja követni, akkor nem jutunk hozzá azokhoz az ingyen forrásokhoz, amelyek növekedési többletet adhatnának. Nem kérdés, hogy ebben az esetben vesztes a magyar társadalom, nyertes pedig a hatalmát csorbítatlanul megőrző Orbán-klán (+barátai és üzletfelei). 

A vesztes-nyertes szereposztás akkor sem változik, ha Orbánéknak valahogy sikerülne valamennyi pénzt kipréselniük például kamuintézkedésekkel, vagy/és az Európai Parlamentben elérni, hogy a magyarokat elmarasztaló kérdésekben döntők körében ne legyen meg a minősített többség. Lehet, hogy Orbán Viktor időhúzással az utóbbira játszik, bízva abban, hogy a közeljövő választási eredményei szerint, számára kedvező összetételű kormányok fognak felállni. 

Az Orbán-kormány felmutatott magatartása és annak alapján, hogy alapvető érdeke tűzzel-vassal védeni kiépített rendszerét (márpedig az uniós javaslatok bele-beletépnének ebbe), valószínűsíthető, hogy az első negyedévre kapott újabb kegyelmi időben a kabinet részéről nem lesz érdemi elmozdulás. Ebből következően, legföljebb az év vége felé csurranhat, cseppenhet le némi ingyen forrás – amivel nem tudunk sokra menni. Ebben az esetben – már csak az időbeliség eltérése okán is – további versenyhátrányba kerül Magyarország, és folytatódik a lecsúszása.

 Az eladósodás folytatása, mint alternatíva

Orbán Viktor az elmúlt évben is többször hangoztatta, hogy az uniós forrásokat piaci hitelfelvételekkel is pótolni tudjuk. Sőt, azt is kifejtette, hogy ezek a kölcsönök jobbak a brüsszeli pénzeknél. Neki, akinek csak az számít, hogy ne írjanak elő a hitel feltételeként semmit, ne ellenőrízzenek, ne legyen számonkérés. A kétféle forrás kamatterhei közti különbség nem érdekli, mert az hosszabb távra szóló probléma, ő pedig itt és most akar szíve vágya (és zsebe) szerint uralkodni. De az sem érdekli a kormányt, hogy milyen arányban adósítják el az országot devizában, pedig ezt korábban – helyesen – kardinális kérdésnek tekintette. (Minél nagyobb ugyanis az adósságon belül a devizahányad, annál nehezebb és drágább az állomány megújítása, amit tetézhet a romló hazai valutából eredő teher is.)

A közelmúlt éveiben az Államadósság-kezelő Központ rendre felemelte eredetileg kialakított devizakötvény-kibocsátási tervét, s valószínűleg ez fog történni az idén is, hiszen az első félévre előirányzott tervet már január első napjaiban jórészt teljesítették (6,3 és 7,1 százalékos hozamokkal terhelt 4,25 milliárd dollárnyi kötvény eladásával). 

Ugyanakkor az ingyen források megszerzéséért semmi sem történt, sőt a kormány – felmutatott magatartásával – csak tovább rontotta unión belüli pozíciónkat. 

A fiskális politika fellazítása

Bár Varga Mihály 2020 után rendre szigorú fiskális politika folytatása mellett kötelezte el magát, ez eddig kevésbé volt sikeres. A fiskális politika idei mozgástér-bővítését két ponton is utolérhettük. Egyrészt a tavalyi deficitnek az utolsó két hónapban történt 2163 milliárd forintos megemelésével, s így éves szinten csak 20 milliárd forinttal lett kisebb a központi kormányzat deficitje a 2021. évinél, és több mint 50 százalékkal meghaladta az előirányzottat. Az így kitermelt kiadási többlet zöme az idén fog keresletként megjelenni. Másrészt a kormány – rácáfolva Varga Mihály egész évben hangoztatott 3,5 százalékos GDP arányos, 2023-ra vonatkozó deficitcéljára – tavaly december végén ezt keresztülhúzta, 3,9 százalékra emelte. 

A növekedés érdekében a kormány stratégiája az, hogy nyomást gyakoroljon az MNB-re a kamatok csökkentését (nem emelését) illetően, és költségvetési támogatásokkal is feltartóztassa a vállalkozások leülését. Nagy Márton megnyilvánulásaiból is úgy tűnik, hogy 2023-ban egymás ellen játszik az infláció letörését célzó szigorú monetáris politika és a növekedést célkeresztjébe állító fiskális politika. Az egyik bevonná, a másik kiszórná a forintokat. Lehet, hogy ebből a Matolcsy György-Nagy Márton közti csatából kijön némi növekedés a magyar gazdaságban uniós források híján is, bár ez eléggé kétséges. Viszont a növekedést finanszírozó nagyobb deficitből eladósodás következik, és emelkednek a törlesztési terhek, igaz, ez utóbbi majd az utódok gondja lesz. A növekedést ösztönző költségvetési többletkereslet-teremtés ugyanakkor magasabb inflációt vált ki annál, mintha a fiskális és a monetáris politika egy irányba, az árszintnövekedés feltartóztatása irányába mutatna. A magasabb infláció persze javítja az államháztartás deficitjének és az államadósságnak a rátáját, s lehet megint a fiskális mutatókkal dicsekednie a kormánynak, miközben a tavalyit meghaladó infláción keresztül az istenadta nép másként érzékeli a magyar gazdaságban történteket.